Az utóbbi években a távközlési szektorban egyre különösebb szövetségek és partneri viszonyok születtek, melyekről a mobiltelefónia hajnalán álmodni sem lehetett volna. Az okostelefonok piacán hosszú éveken át „esküdt ellenségnek” számító Nokia és Microsoft együttműködése, majd egybeolvadása is komoly meglepetést okozott, melyhez hasonló kaliberű döbbenet követte a Motorola felvásárlását, illetve a BlackBerry Messenger szolgáltatás megnyitását is. Ez utóbbi kapcsán David Proulx, BBM termékfelelőse nemrég a Nokiával való remek együttműködésről beszélt, mely révén rövidesen a Windows Phone és a Nokia X sorozat számára is elérhető lesz a BBM. A kanadai vállalat fejlődő országok piacain való terjeszkedésének remek eszköze lehet a Nokia mérsékelt árfekvésű portfóliója, így nem lehetetlen, hogy a mélyen integrált WhatsApp mellett rövidesen a BBM is felbukkan majd a szuper-olcsó Asha sorozatban.
Azóta történt
-
BBM még több platformra
A BlackBerry Messenger Windows Phone platformra történő kiadását követően asztali számítógépen is debütálhat a kanadai vállalat csevegőszoftvere.
Hír 35
Előzmények
-
BBM Windows Phone platformra is
Az Android és iOS változatok után a Microsoft telefonos operációs rendszerére is átülteti csevegőszoftverét a BlackBerry.
Hír 25
-
BBM – reklámok és „ragacsok”
Extra szolgáltatások értékesítésével szeretné nyereségesebbé tenni csevegőszolgáltatását a BlackBerry.
Hír 22
-
Élőben a Nokia sajtótájékoztatójáról
Stábunk a Mobile World Congress-ről tudosít a finn vállalat sajtótájékoztatójáról. Stephen Elop és androidos készülékek a horizonton.
Élő közvetítés 186
-
Androidra és iOS-re is elérhető a BBM 2.0
Már nem csak a BlackBerry felhasználók élvezhetik a BBM szoftveren át elérhető hanghívást, de ezen kívül is vannak új funkciók.
Hír 76
Percről percre
ph A cég E-ATX méretű sorozatának legújabb tagja egyszerre próbál az RGB-fanatikusoknak és a szellőzéspártiaknak a kedvében járni.
it Sam Altman maga beszélt róla, hogy szeretne egy európai Stargate-projektet.
it 18 órán keresztül állt pénteken és szombaton a PlayStation Network, ezért lép a Sony.
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest
Kemény üzenetet küldött a gyártói részlegnek az Intel társvezetője
ph Michelle Johnston Holthaus szerint az Intel Foundry-nak ki kell érdemelnie az Intel bizalmát.
Delta Force - Megjelenési dátumot kapott a kampány
gp Kevesebb mint két hetet kell már csak várni és befut a sztori mód.
A gyári kábelek fontosságára hívják fel a figyelmet az új GeForce-ok gyártói
ph A cégek figyelmeztették a kereskedőpartnereiket, hogy tudassák az ügyfeleikkel a mellékelt tápadapterek előnyeit.
PlayStation - Öt nap kompenzációt kapnak a PS Plus tulajok a leállás miatt
gp Az elmúlt hétvégén több mint 24 órán át elérhetetlen volt a PlayStation rendszere.
2025 - Íme a 7. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban többek között megkapjuk a Civilization VII-et.
Játékba csomagolt malware 85 GB-ban
lo Általában a rosszindulatú kódok igyekeznek minél kisebbek lenni, kerülve a feltűnést. Ekletáns példa az SQL Slammer,...
Gothic Remake - Fejlesztői videó sorozat indult
gp A jelek szerint egy új demót is kapnak az érdeklődők a következő Steam Next Festen.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: A Fold5 egy év elteltével
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Íme az új Android Auto!
- Politika
- Gyártófüggetlen módon oldja meg a részletes geometria problémáját az AMD
- Gitáros topic
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Egy Biztonsági őr kalandos útja.
- Formula-1
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- További aktív témák...