Az LG is fizet az Android után

A HTC, az Acer, a Samsung és számos más gyártó után végül az LG is beadta a derekát és az Android platform által sértett szabadalmak licencelése mellett döntött, vagyis mostantól még egy globális gyártó hasznából részesülhet a Microsoft. Az Apple-től eltérően a Microsoft a szabadalomsértő termékek kitiltása helyett inkább a licencmegállapodás kikényszerítésére törekszik, mely remek taktikának tűnik mindaddig, amíg a Windows Phone-alapú készülékek piaci részesedése túlságosan alacsony. A frissen bejelentett licencmegállapodás pénzügyi részeltei egyelőre nem ismertek, de várhatóan csak az olcsóbb modellek árazására lehet komolyabb kihatással, hiszen itt néhány dollár is jelentős tételt jelent. Az olcsó Android modellek gyártásának ellehetetlenítésével az amerikai szoftveróriásnak persze komoly tervei lehetnek, hiszen a rövidesen bemutatásra kerülő Tango platform épp ezt a szegmenst veszi majd célba a Nokia segítségével.

Hirdetés