A Microsoft és a Nokia stratégiai együttműködésének legnagyobb vesztese az Intel lehet, hiszen a Windows Phone 7 nem kompatibilis a Medfield processzorokkal, vagyis a finn gyártó egészen biztosan nem jelenthet szövetségest az okostelefonok piacának meghódításában. A chipgyártó sajnálatát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Nokia csupán kísérleti projektként tekint az operációs rendszerre, ugyanakkor megköszönte az eddigi és a jövőbeli segítségét is, hiszen a finn gyártó teljesen nem szakított a platformmal, vagyis várhatóan fel-felbukkan majd a kínálatában, ám nem egy teljes termékvonal részeként. A helyzet komolyságát egyértelműen jelzi, hogy Alberto Torres, a Nokia MeeGo platformjának termékfelelőse február 10-én lemondott és távozott a cégtől. A TechCrunch értesülései szerint a Nokia a jövőben mindössze néhány fős külső csapattal vesz majd részt a MeeGo platform kezelőfelületének testreszabásán, vagyis a nyíltforrású operációs rendszer kapcsán túlságosan jelentős segítségre nem igazán lehet majd számítani.
Az Intel elkötelezett a MeeGo iránt
Hirdetés

Aktív témák
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Győr és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Épített vízhűtés (nem kompakt) topic
- Milyen légkondit a lakásba?
- OLED TV topic
- GeForce RTX 5060: Ezt kapjuk 150 ezerért
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Kerékpárosok, bringások ide!
- VGA kibeszélő offtopik
- További aktív témák...