Az idei hajlíthatóra tartogatta a muníciót a Samsung?

Tavaly újfent a szoftveres extrákon volt a hangsúly a dizájnfinomításon felül, de alapjaiban nem változott a Z Fold6. Nade, majd a Z Fold7.

Hirdetés

Eddig úgy tűnt, hogy nem igazán izgatja a téma, de idén elvileg már a Samsung is beszáll a készülékvékonyítási versenybe. Több korábbi render is igazolja, hogy az aktuális, tényleg megnyerően szögletesebb formavilágot már légiesebb kivitelben szándékozik prezentálni a koreai gyártó, ami 4,5 milliméteres nyitott vastagságot jelent majd.

Ezzel már fel lehet zárkózni a konkurenciához, noha a 4,2 milliméteres Oppo Find N5 és a 4,4 milliéteres Honor Magic V3 továbbra is tarthatja majd a pozícióját. Hardveresen a Samsung által optimalizált, emelt teljesítményű Snapdragon 8 Elite szettre számít a forrás, továbbfejlesztett rejtett kamerára, jobb hangszórókra és rezgőmotorra, 200 megapixeles főkamerára, magasabb szintű por- és vízállóságra, illetve diszkrétebb törésre az amúgy újrastrukturált és nagyobbnak (8 hüvelyk) ígérkező belső megjelenítőn, amihez szintén nagyobb (6,5 hüvelykes) külső panel társul majd.

Hirdetés

Középkategóriás vagy prémium telefon? Nézd meg, melyik éri meg jobban 2025-ben!

PR Ha őszintén közelítünk a témához, akkor viszonylag gyorsan ráláthatunk azokra az érvekre, amik végül segítenek a döntésben.

Azóta történt

Előzmények