Az idei év kulcsfontosságú a Nokia számára

Olli-Pekka Kallasvuo, a Nokia első embere az éves közgyűlés alkalmával a 2009-ben elért eredményekről és az idei év kihívásairól beszélt a befektetők számára hangsúlyozva, hogy habár még mindig bőven van tennivaló, de cége olyan alapokat teremtett a szolgáltatások és termékek integrálásával, mely révén lényegesen nagyobb haszon lesz realizálható. Az előző év értékelése során Kallasvuo kiemelte, hogy a Nokia 12 éve a piac legnagyobb gyártója, ráadásul a 432 millió eladott készüléke révén tavaly is több telefont értékesített mint a három legnagyobb konkurense együttvéve, valamint az Ovi szolgáltatások 83 milliós felhasználói tábora is komoly eredmény.

A gyártó tervei szerint az idén bevezetésre kerülő új termékvonal segítségével sikeresen fel tudja majd venni a versenyt a piaci legerősebb ajánlataival is, ám ugyanilyen fontos lesz a Symbian platform további csiszolása is, mely még több vásárlóhoz juthat majd el. A cég új stratégiája a kevesebb, de sokkal versenyképesebb modell kiadása lett, melyek az Ovi szolgáltatások teljes palettájával a fedélzetükön érkeznek. A vezérigazgató rendkívül bizakodó az Intellel közösen fejlesztett MeeGo platform sikerével kapcsolatban, ugyanakkor kiemelte, hogy a felsőbb szegmensben való piacvezető pozíció visszaszerzése elképzelhetetlen a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása nélkül, vagyis a szolgáltatások és készülékek használhatósága is finomításra szorul.

A jövő év első felében érkező Symbian^4 platform szintén fontos mérföldkő lesz a cég életében, mely a MeeGo Linux platformhoz hasonlóan Qt alapokon nyugszik majd, így a felhasználóknak látványos kezelőfelületet, a fejlesztők számára pedig könnyen megcélozható platformot jelent majd, hiszen a Qt keretrendszer segítségével ugyanazon alkalmazás Symbian, Maemo és MeeGo modellekre is módosítás nélkül telepíthető. Kallasvuo szerint jól látszik az online szolgáltatások fejlődése is, hiszen az Ovi Store online boltból naponta több mint 1,7 millió alkalmazást töltöttek le, mely 30 különböző nyelven is elérhető. A 70 országban 45 nyelven ingyenes autós és gyalogos navigációt kínáló Ovi Maps 3.03 szoftvert több mint 10 millió alkalommal töltötték le, az Ovi Messaging kommunikációs csomagot 70 szolgáltató kínálja mérsékelt árú adatcsomaggal, az India és Indonézia számára Nokia Lifetools előfizetéses tartalmait is 1,5 millió ügyfél veszi igénybe, míg a Comes With Music a világ két legjobban fejlődő régiójában, Indiában és Kínában is sikeresnek tűnik.

Hirdetés

Azóta történt

Hirdetés