Az EU kikényszerítheti az Apple modellek Flash támogatását

Hirdetés

Az Európai Bizottság mindig is árgus szemekkel figyelte a piaci verseny tisztaságát, melynek legapróbb torzulását is komoly megtorlások, esetenként hatalmas pénzbüntetések követhették. Sokan emlékeznek még talán a Microsoft kálváriájára, mely hosszú ideig szándékosan gátolta az alternatív böngészők rendszerszintű beépülését, ám az EU végül az Internet Explorer eltávolítására és a szükséges programozói felületek megnyitására kényszerítette a szoftveróriást. Az Apple szintén európai nyomásra volt kénytelen változtatni termékfilozófiáján, mivel a veszélyes hulladékok hasznosításával foglalkozó rendelkezések értelmében valamennyi, az EU-ban forgalomba hozott készülék beépített akkumulátora legfeljebb két szabványos csavar eltávolításával hozzáférhető kell, hogy legyen.

Az Európai Bizottság újabb tervezett törvénymódosítása szintén az Apple számára okozhat fejtörést, ugyanis segítségével többek között az Adobe Flash megoldás támogatása, illetve az iTunes más készülékekkel való szinkronizálása is kikényszeríthető lehet. Az európai trösztellenes törvény jelenleg is lehetővé teszi az Európai Bizottság számára, hogy a szabványokon túlmenően olyan megoldásokat is górcső alá vegyen, mely a különböző készülékek és technológiák együttműködését gátolja, illetve domináns piaci szereplők esetén ezen megoldások licencelésének kikényszerítésére is lehetősége van, de csak olyan eszközzel, mely a piaci versenyt nem gátolja, ugyanakkor a szabványos megoldások létrejöttét elősegíti. A tervezet módosítása szerint a jövőben nem csak a domináns, hanem a szignifikáns piaci szereplők és technológiák esetén is kutathatna a Bizottság, mely nyilván jogalapot teremtene a jelentős szereppel bíró Adobe Flash technológiák támogatásának kikényszerítésére, egészen pontosan az Apple szándékos Flash-ellenes magatartásának megtiltására is. A nyílt technológiákon alapuló Flash Player 10.1 hamarosan Android, BlackBerry, Symbian és webOS platformok számára is elérhető lesz, míg a Maemo alapú Nokia 900 számára már jelenleg is elérhető.

Előzmények

Hirdetés