Az iPhone sikere számára a Google online szolgáltatásai kezdetben rendkívül fontosak voltak, hiszen a keresőóriás által szállított online térképek jelentették az Apple helyfüggő szolgáltatásainak gerincét. Az Android operációs rendszer bemutatását követően a két cég viszonya rendkívüli mértékben megromlott, mára pedig a legnagyobb piaci ellenfelekké váltak, hiszen az iPhone 4 legnagyobb kihívója épp a Google megoldása köré épített Samsung Galaxy S, HTC EVO 4G vagy Motorola DROID X lehet. Nem véletlen tehát, hogy az iAd reklámcég beindításával az Apple igyekszik háttérbe szorítani a Google AdMob rendszerének térnyerését, mely mellett nemrég egy térképészeti cég felvásárlásával a Google Maps és a Google Earth is rövidesen kiváltásra kerülhet. Az Apple által felvásárolt Poly9 platformfüggetlen 3D földgömb és térképes megoldása kizárólag szabványos HTML5 elemekből építkezik, vagyis könnyedén lehet majd az iOS platformba integrálni.
Hirdetés
Az Apple tulajdonába került a Poly9

Az Apple tulajdonába került a Google Earth megoldásához hasonló online 3D világtérkép fejlesztésével foglalkozó Poly9.
Előzmények
-
Háttérben is futó TomTom navigáció iOS 4-re
Az App Store online piactéren már elérhető a TomTom navigációs szoftver háttérben is futó változata iOS 4 alapú készülékek számára.
-
Navigon: Navigáció a háttérben is
Videón is látható az iOS 4 párhuzamos futtatási képességeit kiaknázó Navigon navigációs szoftver.
-
Navigációs fronton erősít az Apple
Az amerikai óriás a beépített térképalkalmazás és navigációs megoldások megreformálására készül.

Aktív témák
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Ukrajnai háború
- The First Berserker: Khazan
- Autós topik
- Counter-Strike: Global Offensive (CS:GO) / Counter-Strike 2 (CS2)
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- Melyik tápegységet vegyem?
- Elektromos (hálózati és akkus) kéziszerszámok, tapasztalatok/vásárlás
- PlayStation 5
- Google Pixel topik
- További aktív témák...