A kaliforniai kilenctagú bírósága magyar idő szerint péntek éjjel hozott ítéletet az Apple és a Samsung szabadalomsértési pereskedésében, mellyel ugyan még nem ért véget a technológiai gigászok vérre menő szabadalomháborúja, ám így is igen súlyos konzekvenciákat lehet belőle levonni. A döntés szerint a Samsung 1 051 855 000 dollár kártérítést köteles fizetni az Egyesült Államokban forgalomba hozott Fascinate, Galaxy S 4G, Galaxy S II, Epic 4G Touch, Skyrocket, Showcase, Infuse 4G, Mesmerize, Vibrant, Captivate, Continuum, Gem és Indugle készülékei miatt, mivel azok egy vagy több kezelőfelülettel vagy formatervezéssel kapcsolatos szabadalmat tudatosan sértenek, ám ugyanez nem vonatkozik a Galaxy Tab táblagépekre. A bírák szerint a Samsung keresetében megjelölt szabadalmak egyikét sem sérti az iPhone vagy iPad, vagyis az amerikai elektronikai óriás ellen nem született elmarasztaló ítélet, mint ahogy a dél-koreai céget sem találtak bűnösnek esszenciális szabadalmakkal való visszaélesben.
Hirdetés
Piaci elemzők szerint az ítélet súlyos kihatással lehet a teljes Android ökoszisztémára, hiszen a szilíciumvölgyi bíróság a legtöbb készülékben használt görgetéssel túlhúzott menük gumiszalagszerű visszapattanását, a kétujjas nagyítást és a készenléti kijelző tálcás elrendezését is kifogásolta, míg az Apple ügyvédei a Nokia Lumia 800 formatervét és menüjét hozták fel példaként arra, hogy lehet a iPhone-tól jelentősen eltérő modelleket is alkotni. A Google szinte azonnal megpróbált élesen elhatárolódni az ítélettől, hangsúlyozva, hogy az csak a Samsung formatervezése és szoftveres megoldásai ellen született és nem magát az Android operációs rendszert marasztalja el. Az Apple ezt követően augusztus végéig kérheti a Samsung készülékeinek import tilalmát, mely kapcsán szeptember 20-án születhet döntés.
Galaxy S II, iPhone 4 és Lumia 800
Samsung Galaxy S II LTE I9210