Úgy tűnik még sem kell egészen az év végéig várni az első Google Android alapú mobiltelefon megjelenéséig. Korábban már szó esett arról is, hogy a T-Mobile rendkívül nagy érdeklődést tanúsított a készülék iránt és a cég vezetője ígéretet tett arra is, hogy még ebben az évben elhozzák vásárlóik számára az Android mobiltelefont. Az újabb hírek szerint szeptember 16-án mutatkozik be „G1” néven az első ilyen mobil, mely várhatóan 299 dolláros azaz 48.000 forint körüli nettó áron kezdi majd meg hódítását, de a T-Mobile ügyfeleinek mindössze 150 dollárba, azaz olyan 24.000 forint körüli összegbe fog csak kerülni. Más szolgáltatók kínálatában csak október után várható a fekete, fehér és barna készülék felbukkanása. Egyelőre annyit árultak el a bennfentesek, hogy a készülék kicsúsztatható QWERTY billentyűzettel rendelkezik, és hatalmas 127x76,2 milliméteres azaz 5,83 hüvelykes érintőkijelzőt és 3 megapixeles kamerát kapott. A készülék használatához várhatóan Google postafiókra is szükség lesz, valamint speciális adatcsomagokkal együtt lehet majd csak igénybe venni a készüléket.
Android mobil már szeptemberben
Azóta történt
-
Frissült a Google Android
Kiadták a 0.9-es verzióhoz az SDK-t, az FCC pedig rábólintott a HTC Dream megjelenésére.
-
Peek: Ha csak e-mail szükséges
Íme az első olyan eszköz, mely kizárólag e-mail küldésére használható.
-
Karcsú lesz a HTC Dream
Tegnap még csak a befoglaló mérete volt ismert, mára már a 3D vázlata is napvilágot látott.
-
Android SDK GTalk és Bluetooth nélkül
Az idő rövidsége miatt a Google a GTalk és a Bluetooth API kihagyása mellett döntött.

Aktív témák
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Autós topik
- Sorozatok
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 / 3 5***(X) "Zen 3" (AM4)
- Yettel topik
- Milyen program, ami...?
- BestBuy topik
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- További aktív témák...