A Xiaominak is fel kell kötni a gatyát

Már csak a Nubián és a Black Sharkon a sor, hogy frissítse az idei gamer portfóliót a tuningolt Qualcomm szettel, és a képfrissítéssel sem ártana felzárkóznia a Xiaominak.

Hirdetés

Tegnap tragikus hirtelenséggel ugrott meg az egy címlapra jutó Snapdragon 865+-os készülékek száma, így a Nubia és a Xiaomi tavasszal bemutatott, játékra optimalizált készülékei azzal a lendülettel so yesterday státuszba kerültek. A tegnapig vezető kijelzőtechnológiát egyedüliként kínáló Red Magic 5G biztosan frissül július 28-án. Az ezüst hőelvezető rendszer a Snapdragon 865+ kedélyeit fogja lehűteni UFS 3.1-es szabványú belső tárhely mellett, kijelzőben pedig már csak az érintésérzékenységet tudják fokozni 320 Hz-re, amivel ismét kiemelkedhetnek a mezőnyből.

Fizikai ravaszokat egyelőre csak a Xiaomi kínál.
Fizikai ravaszokat egyelőre csak a Xiaomi kínál. [+]

Természetesen a Black Shark sem óhajt lemaradni, náluk is van hova fejlődni kijelző (90 Hz kissé szerény már ebben a szegmensben), hardver (az UFS 3.1 ma már alap) és töltéstechnológia terén. Utóbbi szempontból most a Lenovo 90 wattos megoldása a kategória csúcsa, de erősen esélyes, hogy a Black Shark rádupláz a jelenlegi 65 wattra. A gyártó viszont alig osztott meg valamit a Black Shark 3S-sel kapcsolatban. Technikailag nulla információt, de nyilvánvalóvá tette, hogy nekik is feltűnt az új kategóriasztenderd (“A lot has happened in the past few days”).

Előzmények

Hirdetés