Szinte még haza sem ért a lelkem a barcelonai napsütésből (igen, már ez a félmondat valószínűleg sokaknál megemeli a vérnyomást), máris arra ébredtem hétfő reggel hatkor, hogy mindjárt uzsgyi, volán mögé kell ülni és repeszteni a Genfi Autószalonra. A történet azonban nem ennyire egyszerű, szerencsére, ha már a SEAT biztosított számunkra egy vagány külsejű Leont, akkor úgy terveztük meg az utat, hogy oda- és visszafelé is megannyi érdekességet ejtsünk útba. Az első nap célja München volt, jó pár órás és sok száz kilométeres túra, amely még csak kóstolót jelentett a következő napokra nézve: elég volt Ausztria egyes pontjain megállni ahhoz, hogy lássuk, mit jelentene, ha nekünk is lennének a Kékesnél magasabb hegycsúcsaink, vagy esetleg hegységekkel körülvett tavaink.

München [+]

Estére értünk a bajorokhoz, a hotel minőségét nem firtatnám, maradjunk annyiban, hogy inkább tűnt egy panelből átépített szálláslehetőségnek. Túl sok erőnk már nem maradt, de azért a belvárost lecsekkoltuk, a Marienplatzra betévedtünk, majd szinte már hazafelé indultunk, amikor eszembe jutott, hogy hé, én jó régen voltam egy meglehetősen ismert HB sörözőben, nézzük meg, hogy ott van-e. Ott volt, literes korsóból ittuk a sört, majd hipp-hopp beugrott mellénk két ázsiai-amerikai lány. Aranyosan elbeszélgettünk velük, majd picit pityókás állapotban hazatértünk Bochával, én pedig remek alkalomnak találtam ezt a pillanatot arra, hogy belázasodjak, remegtem, mint a kocsonya, és azzal a gondolattal tértem nyugovóra, hogy itt aztán nincs apelláta, ez még csupán az első este, jó 2,5 ezer kilométer még hátravan, meg kell gyógyulni.

Neuschwanstein [+]

Bivalyerős szervezetemnek tehát adtam néhány rubophenes és C-vitaminos pofont, be is durrant mind a testem, mind pedig TDI-motor, útra keltünk Neuschwanstein felé, ahol a 19. században II. Lajos által megálmodott kastélyba látogattunk el. A monumentális és gyönyörű építmény havas környezetben várt minket, jó fél-egy óra felbandukolni lentről, amit az előző napi láz után vidáman fogadott a szervezetem, bár a végére éreztem, hogy nem most mennék el még a Rám-szakadékhoz túrázni. A szép emlékek után elgurultunk a svájci Bulletig, persze a mai technológia szintjét mutatja, hogy félúton gondoltuk meg magunkat és foglaltuk át a szállást, mert az eredeti tervek szerint Le Châble-ba mentünk volna, ám ott egy kisebb havazás volt előtte (egy méter hó esett), szóval még hólánccal is kalandos lett volna felmenni. Ó igen, mit néztünk még meg odaúton? Liechtensteint. A Hercegséget, ami konkrétan egy jó vicc volt, Vaduz a főváros (bár a főfalu kifejezés jobban illene rá), van egy váracska, de semmi más, mókás hely, arra volt jó, hogy elmondjuk, ott is jártunk.

Liechtenstein [+]

Az eredeti magasság helyett csak 1100 méterre másztunk fel, egy olyan hotelbe, ami már tényleg megfelelt a nevének: Grand Hotel des Rasses. Gyönyörű belsővel, medencével, és mindenek előtt reggelivel. Azért még este szisszent a sör, és mint két gyerek, úgy ugrottunk fejest a vízbe, majd a szaunát fűtöttük fel, mert állítólag nagyon egészséges. Túl sok időt itt sem töltöttünk el, a bőröndök az egész trip során alig pár órán át voltak nyitva, mentünk a legfőbb célunk felé, a Genfi Autószalonra. A kicsit kaotikusnak tűnő parkolás után viszont minden simán ment, csak az állunkat kellett mindig magunk után húzni, mert bizony folyamatosan leesett a földre, ennyi autócsodát nem lehet máshol látni, mint itt. És akkor a mellettük pózoló hölgyeményekről nem is beszéltünk. Apropó, vicces volt, hogy a gyártók a márkához kapcsolódó nemzethez tartozó leányzókat hívták el, tökéletesen szemügyre lehetett venni, hogy milyen alapvető különbségekkel rendelkeznek amellett, hogy egységesen gyönyörűek voltak.

Csak egy a sok különleges autócsoda közül [+]

Voltak sportautók, fedélzeti rendszerek, különféle kényelmi megoldások, ismert és ismeretlen manufaktúrák képviseltették magukat, de egyiknek a termékére sem lehetett azt mondani, hogy csúnya vagy mindennapos lenne. A pláne pedig, hogy szinte bármelyikbe be lehetett tenni a fenekünket, bár ez még csak félöröm, az lett volna az igazi, ha kiépítenek egy pályát, ahol lehet csapatni, más kérdés, hogy valószínűleg olyan sor állt volna, amit még a birkatürelmű emberek sem állnának végig. A szalon tényleg impozáns, ráadásul logikus elrendezésű, könnyen bejárható, nem túl nagy, pont akkora, hogy kényelmesen lehessen járkálni, egy MWC például sokkal pogósabb.

Csak egy Bugatti, semmi több... [+]

A következő szállásunkat már a franciaországi Oyonnax adta... ami... hm... kezdjük ott, hogy elég nehezen volt megközelíthető, az autópályát elkerülő, pár eurós spórolási vágy abban manifesztálódott, hogy a világ vége után kettővel kanyarodott az út, azt sem tudtuk, hogy hol megyünk, volt hó, eső, felhő, fejfájás a végére. Pedig csak 10 perccel kellett volna hosszabbnak lennie, 10 eurót ez megér, gondoltuk. Az idézőjeles hotel sem kárpótolt minket. A városka legszélére helyezett, először inkább a Motel filmeket eszünkbe juttató épületbe egymást előre engedve mentünk be, ahol egy picit talán ijesztő mosolyú hölgy fogadott minket, kizárólag francia nyelven. Mivel én éltem egy évet Belgiumban, gondoltam, jól ledumálom vele a dolgokat, de azért nem minden fenékig tejfel, mindenesetre a 8,5 eurósnak kínált vacsora az lehetett volna, ha mi nem utasítjuk el rendkívül bájosan. A szobáról elég két dolgot tudni. Az egyik, hogy Bocha csak annyit mondott, hogy „betakarózom és rettegek”, a másik, hogy elkezdtük nézni a Barcelona - PSG meccset, ám a Canal+ csatorna volt olyan barom, hogy öt perc után kiírta: reggel 7:45-től lesz látható az adás, addig ilyen elmosott képet lehetett bámulni. Köszi, franciák!

Genf [+]

Reggel iszkoltunk is el Genfbe, ami nagyon csodás, élhető, és méregdrága. Azért ilyenkor elgondolkodik azon az ember, hogy itthon mi mennyibe kerül, és alapvetően jó ez így, mert a banán 1100 forintos kilónkénti ára, vagy a 4500 forintos szendvics azért rendesen kiveri a biztosítékot, mondjuk a fizetés sem ugyanannyi, de na, mi magyarországi fejjel mentünk oda. Sok látnivaló mondjuk nincs, de azért a Közép-Európa második legnagyobb területű édesvizű tava (hehe, a Balaton szorítja le a dobogó legfelső fokáról) az Alpokkal elég durva látványt nyújt, megspékelve a Jet d'eau nevű szökőkúttal, ami 200 km/h-s sebességgel lövi 140 méter magasba a vizet, másodpercenként 500 litert. Mit lehetett volna tenni? Közel mentünk, fotózkodtunk, csurom vizesek lettünk. Hurráfaktor level száz.

Vevey [+]

Sok időnk itt sem volt, mentünk Milánó felé, át az Alpokon, 2200 méterre felcaplattunk a kocsival, de bírta a SEAT, sőt, még kérte volna, hogy feljebb, feljebb, bár lehet, hogy főtt volna a feje (vize) a végén. Azért még Vevey-t érdemes megemlíteni, egyrészt itt hunyt el Chaplin, másrész olyan erős a panoráma, hogy elmondani nem lehet. Basszus, ott az embereknek tényleg nincs gondjuk, tiszta a levegő, kedves mindenki, a kilátás pedig egyszerűen bámulatos. Csak születni kell oda, a fenti kép mutatja, egy reggeli futás vagy kávé esetén milyen látvány fogadja az embereket.

Verbania [+]

Talán Vevey volt utazás csúcspontja, annak ellenére, hogy a Verbaniában található szállásunk sem volt kutya, stílusosan megint egy hatalmas tó mellett laktunk, de reggel már nem komor, hideg idő, hanem napsütés és meleg várt minket. A szálloda elé egy kis piacot rittyentettek hajnalban, de nem éreztünk késztetést arra, hogy bármit vegyünk, pedig biztos lett volna néhány érdekes dolog.

Velence [+]

Innen evickéltünk el Velencébe, ami állítólag süllyed és iszaposodik, nagy a gond, nem árt azelőtt látni, hogy Atlantisz válna belőle. A 22 fokos idő azért előrevetítette, hogy mi vár ránk itthon hamarosan, iszonyat jó volt végre így sétálni a Pó és a Piave folyók torkolatában fekvő, közel 120 pici szigetecskéből álló városban. Ami az elején izgalmas volt, a végére nem tetszett annyira, itt ugyanis hiába látni a célpontot, oda elég komoly kerülővel lehet csak eljutni, az okostelefon pedig gyakran mit sem ér, hiszen a szűk utcákon a magas házak között azért nem olyan atomstabil a GPS-jel. Azért itt is láttuk a legfőbb nevezetességeket: fotózgattunk a Grand Canal széléről, meglestük a Szent Márk székesegyházat, de a Rialto és a Sóhajok hídja sem maradt ki a programból.

Trieszt [+]

Nem azt mondom, hogy a három-négy óra elég volt Velencére, de végig lehetett rohanni, talán egy nap azért kellett volna. Helyette Triesztbe mentünk el, amit sajátunknak is lehetne érezni, hiszen 1918-ig az Osztrák-Magyar Monarchia része volt. Egy Budapesthez nagyon hasonló, de tengerparttal rendelkező, bő 200 ezer lakossal rendelkező városról beszélünk, ami rendezett, lakható, majdhogynem mediterrán, kicsit mondjuk olaszos, index nélküli sávváltós közlekedéssel. A pizza persze landolt a bendőnkben, este még dolgozhattunk, reggel pedig már Portorož irányába szeltük az aszfaltot, ami igazából a keleti blokk Monte Carlója volt, kaszinókkal, éttermekkel. A hangulattal nem volt gond, Bocha kihívott egy minigolfra, mert ő olyan jól látszik, az eredmény pedig csúfos vereség lett, ami nekem egy üveg Leffe sört jelent a közeljövőben.

Ljubljana [+]

A rohanást szemlélteti, hogy kora délután már a Ljubljanában található várat néztük meg, onnan fentről pedig kiváló kilátás nyílt mind a városra, mind az Alpokra, a szép időjárást megkaptuk, plusz én még találkoztam egy erasmusos haverommal, akit cirka nyolc éve láttam utoljára. Ő vezetett, de ihatott egy pohár sört, nekünk a kóla jutott.

A szlovén fővárosra és környékére kellett volna legalább két nap, mi két órát adtunk magunknak, szép hely, biztos vissza fogunk még menni. Hazaérni viszont muszáj volt, mindketten kimerültünk, de az autó minden szegletét kihasználtuk, hogy amikor az egyikünk vezetett, a másik tudjon aludni. Az utazás óriási élmény volt, bár dupla ennyi idő talán nem ártott volna, csak akkor a pénztárcánk is jóval vékonyabb lett volna a végére.

Legendd