A dizájnnal ezek szerint, meg eddigi információnk alapján sem vacakol sokat a Google, de hardveresen jelentős előrelépésre számítunk az első Pixel Watch-hoz képest, hát még üzemidőben, amihez nem csak a nagyobb akkumulátor, de a korszerű SoC is nagyban hozzájárul majd, mindez pedig a keresőóriás legfrissebb ultramobil platformjával fut majd. Sok újdonságot ezek után a hivatalos bemutatótól sem várunk, főleg, hogy folyamatosan érkeznek a hivatalos előzetesek, mint például ez:
A Pixel Watch 2 is kapott előzetest

Ami ugyanúgy nem túl informatív, de azért kedvcsinálónak megteszi.
Azóta történt
-
Hőmérővel újított a Pixel Watch 2
A méret és a külső változatlan, fejlődött a hardver és az egészségkövetés.
Előzmények
-
Kitart a formaterv mellett a Google
Hardveresen viszont teljesen megújul a Pixel Watch 2, amit már a Google Play Console is nyilvántartásba vett.
-
Új szíjakat igen, UWB-t nem kínál majd a következő Pixel Watch
Megjárta az FCC engedélyeztetési folyamatát a Google Pixel Watch 2, ez fedett fel több dolgot is az új óráról.
-
Felzárkózik a Pixel Watch 2
A Google második okosórája friss rendszert, nagyobb akkumulátort és up-to-date lapkakészletet kap.
-
Lebuktak a Pixel Watch 2 számlapjai
Négy fő kategóriába esnek majd, fókuszban a testreszabhatóság.

Aktív témák
- Okosóra és okoskiegészítő topik
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Linux kezdőknek
- Netflix
- RAM topik
- Synology NAS
- Milyen belső merevlemezt vegyek?
- Samsung Galaxy S21 és S21+ - húszra akartak lapot húzni
- Amlogic S905, S912 processzoros készülékek
- Anime filmek és sorozatok
- További aktív témák...