A Lumia 800 tulajdonosok egy része nem feltétlenül elégedett készüléke üzemidejével, mely hátterében – mint kiderült – szerencsére csak kisebb szoftveres problémák állnak. A Nokia terméktámogatás oldalán olvasható bejegyzés szerint néhány készülék esetén túlságosan hamar befejeződik a töltés folyamata, így az akkumulátor teljes kapacitása sosem kerül kiaknázásra. Az érintett modellek esetén a ##634# kóddal elérhető diagnosztikai menü teljes feltöltés esetén is 1000 mAh alatti értéket jelez ki, vagyis a beépített akkumulátor 1450 mAh kapacitásának kevesebb mint kétharmada érhető csak el. A gyártó tervei szerint a szoftveres fix valamikor a jövő év elején kerül kiadásra, vagyis az érintetteknek már csak néhány hetet várniuk a probléma megoldására.
A Lumia 800 üzemidő problémái
Előzmények
-
Lumia 800 – LTE változatban is
Az amerikai Verizon Wireless már teszteli a Nokia Windows Phone csúcsmodelljének 4G LTE változatát.
-
Elérhető a Lumia 800 első frissítése
A készenléti idővel és a töltési nehézségekkel kapcsolatos hibák javítás mellett Nokia Maps 3D támogatást is hozott a Lumia 800 első frissítése.
-
Nokia Lumia 800 nyereményakció
A Lumia 800 készülékhez juthat a Facebook oldalon meghirdetett játék szerencsés nyertese és a kilenc legjobb barátja.
-
Nokia Lumia 800 - támadnak a finnek
A Lumia 800 személyében a Nokia első Windows Phone 7 alapú készülékét tisztelhetjük. Megnéztük, mit hoztak ki a finnek a Mangóból.
Hirdetés

OTP Bank IT Hackathon 2025
PR Formáld a jövőt, légy te a bankviág digitális reformere az idei OTP Bank IT Hackathonon! Jelentkezz 2-4 fős csapatoddal a versenyre és vigyétek haza ti a 750 000 Ft értékű fődíjat! Jelentkezési határidő: október 23. 23:59.
