Hirdetés

A Galaxy Z Flipet sem kíméli a koronavírus

A Samsung második hajlítható modellje a tervek szerint nagy példányszámban készült volna, a koreai gyárat viszont le kellett állítani.

A Samsung tervei szerint legalább 2 és fél millió Galaxy Z Flipet szállít le még idén, ami demonstrálná a technológia kiforrottságát és a gyártási kapacitások volumenét. Az itthon közel 540 ezer forintba kerülő Z Flip egyébként nagyon kedvező fogadtatásban részesült, de még a Thom Browne által jegyzett speciális kiadás is kelendő, Dél-Koreában egy rövid időre össze is omlott a Samsung honlapja, amikor elérhetővé vált a csomag.

A Thom Brown dizájner által tervezett szett egy egyedi festésű Z Flipet, egy harmonizáló bőrszíjjal kínált Galaxy Watch Active 2-t és egy szintén passzoló Galaxy Buds+-t tartalmaz összesen 764 ezer forintnak megfelelő korei wonért, ami nem kis felárat jelent. Az egyes eszközök összértékére még 217 ezer forintot kell rádobni a dizájner kollekcióért, mégis elkapkodták. Noha a pontos készletadatokat nem tették közzé.

Ez alapvetően kedvező a gyártó szempontjából, viszont a gyártás akadályokba ütközhet. A Samsung kénytelen volt bezárni a koreai Gumiban lévő gyárát, miután egy dolgozót koronavírus fertőzéssel diagnosztizáltak. Az üzem, ahol főleg a Z Flipet és Galaxy Foldot gyártják elvileg ma kinyit, az érintett részleget pedig kedden nyitják meg újra.

Samsung Campus (Gumi; Dél-Korea)
Samsung Campus (Gumi; Dél-Korea) [+]

Már, ha minden terv szerint megy. A fertőzött alkalmazottal kapcsolatban álló dolgozók önként vállalták a karantént, a Samsung pedig intézkedett a COVID-19 tesztek mihamarabbi elvégzéséről prevenciós jelleggel. A Gumi-i üzem a Samsung gyártókapacitásának mindössze elenyésző százalékát teszi ki, nem valószínű, hogy általános hiány lépne fel, mondjuk a szintén most bemutatott Galaxy S20 széria esetében.

Előzmények

Hirdetés