Hirdetés

Thom Browne-féle Z Flip is van már, Samsung-féle még mindig nincs

A divattervező variációja a Samsung kagylótelefonjára nem a drágaköves / aranybetétes vonalat követi. A gyártó a Z Flipből 2,5 milliót adna el.

Hirdetés

Őszinte leszek: az internet segítségét kértem, hogy kiműveljem magam Thom Browne divattervező és a saját nevén futó luxusmárka kellékeiből, és az első találatok között ráakadtam tréningnadrágra és papucsra 200-200 ezer forintért, valamint tacskóformájú kézitáskára 730 ezerért. Máris érthetőbb, hogy a Caviar után miért pont ez a brand döntött úgy, hogy szintén kiadna az eleve több százezer forintért várt Galaxy Z Flipből saját variációt, a Samsung pedig látszólag partner, hogy a hajlítható kijelző és a zsanér extra költségei miatt nekik is drága telefonból amolyan elit divatkellék és irigylésre méltó státuszszimbólum legyen.

A Galaxy Z Flip Thom Browne kiadás ráadásul lényegesebben szofisztikáltabb küllembe öltözteti a flipes különlegességet az aranyozott változattal szemben, amihez komplett pakk jár órával és true wireless fülessel. Más kérdés, hogy a mintegy félmillió forintot súroló alapárból így háromnegyed millió lehet, de hát akinek szánják, azt az árcédula nem hatja meg különösebben. A Z Flip Galaxy Foldnál letisztultabb és kompaktabb külleme pedig alkalmas önmagában vagy más márkák díszítésével a figyelemfelkeltésre.


[+]

A Z Flip lehet egyébként az eddigi legnépszerűbb hajlítható kijelzős okostelefon: a Korea Herald úgy tudja, a Samsung 2,5 millió darab leszállítására számít, persze ennek apró töredékét jelentik majd a különleges luxuskiadások. A kagylótelefonos kivitel és a Foldnál vékonyabb forma mindenesetre önmagában népszerűbbé teheti a kelléket, és ha tényleg olcsóbb lesz iménti társánál, akkor többen szánhatják rá magukat a vásárlásra. Bemutató ma este.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés