Hirdetés

WayteQ xTAB 50 GPS - az androidos navi

Hirdetés

Mindennapok tapasztalata

Persze, hogy amikor megjött a masina, már izzítottam is a szoftvert, hogy most majd betérdelek a gyönyörtől. És mutogattam dr. Kindnak, aki jogsi híján annyit navigált életében, mint amennyit én töltöttem operaénekléssel, hogy ezt figyeld milyen gyorsan zoomol a térkép, de igazából őt ez kevésbé hatotta meg. Ettől még persze ég és föld a különbség az Android javára, ez egyből csinája a dolgokat, könnyű görgetni a listákat, forgatni, mozgatni, nagyítani a térképet, azonnal, patent módon rajzolja az épületeket, és tényleg pontosan ott halad a nyíl a kijelzőn, ahol tényleg vagyok. Nincs semmi késés, ugyanabban az ütemben fordulok be a mellékutcába, ahogyan azt a rajzon is látom, frankó.

De ez kevés az eufóriához. Mert rengeteg olyan dolognak kell még klappolnia, amitől egy navigációt használni olyan, mint biciklizni. Hogy kéregből tudja az ember, hogy hova kell nyúlni, gondolkodás nélkül tudom, hogy mit és melyik menüpontban keressek, s ebben a Sygic szoftvernek még van hová fejlődnie. Nem mintha rossz lenne, a TeleAtlas lassan összeszedi magt, 20 év után végre sikerült felvésniük a legfrissebb térképre az utcát is, ahol gyerekkoromat töltöttem, meglepően jól ismeri a sebességkorlátozó táblák helyét, rendben vannak a kirajzolt épületek kontúrjai is, s például a szerkesztőség mellett nem akar élből egy minimum 30 lepedőt érő szabálytalanságba belehajszolni, mint ahogyan ezt legutóbb az iGO javasolta.

WayteQ xTAB 50 GPS

De például a virtuális gombsoron illene még dolgozni, mert a gyári, androidos billentyűzet túl kicsi, nem vált számos felületre akkor, ha már az utcanév megadásán túllendülünk. A magyar hang hellyel-közzél oké, s elvileg más nyelveken a text-to-speech funkciót is ismeri (bemonja az utcaneveket), de magyarul ez nem jön össze. Valami rejtélyes ok miatt a “kétszáz méter” szókapcsolatot prüszköléssé alakítja, s lesz belőle “tszáz méter”, nem is értettem először, hogy mit akar. Budapesten néha lelkesen tájékoztat arról is, ha a főút kanyarodik, néha indok nélkül egy kereszteződésben ráerősít, hogy egyenesen menjél, apuka, olykor pedig egy-két kanyarról nem kommunikál, mert szerinte egyértelmű a helyzet. Ezek persze a frissítések során remélhetőleg csiszolódnak.

WayteQ xTAB 50 GPS

A beállítások között minden van, amire szükség lehet. A szoftver fel van készítve a TMC információk fogadására, háromféle módon tud tervezni (gyors, rövid, gazdaságos), működik gyalogos üzemmódban, kérhetünk 2D, illetve 3D nézetet, van nappali és éjszakai színséma, figyelmeztet gyorshajtáskor, érkezésnél pedig bemondja, hogy az utca melyik oldalán találjuk majd az úticélt. Jelet első alkalommal kissé nehezen talált, azóta viszont ahogy kimegyek a házból, egyből tudja, hogy hol vagyok, s nem is veszíti el, ráadásul meglepően gyorsan reagál egy újratervezéssel arra, ha letérek az eredetileg javasolt irányról.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés