Hirdetés

Sony Xperia L - rutinosan homorít

Bevezető

A csúcsmodell Xperia Z mellett a Sony az idei év első felében szerencsére a középkategória felé is terjeszkedik. Az Xperia SP ennek a felső szegmensébe érkezett, jelent tesztünk főszereplője viszont pont telibekapja a legnépesebb kategóriát, amely árát tekintve is látszik, hiszen 70 és 80 ezer forint között mozog jelenleg az Xperia L ára.

Sony Xperia L
[+]

Evidens, hogy egy ilyen árfekvésű telefonnál kompromisszumokat kell kössünk, főleg, ha a gyártó drágább gépeihez viszonyítjuk. És itt nem is elsősorban az a kérdés, hogy a cég egyébként mit tud felmutatni hardveresen - erre a kérdésre a válaszok a csúcsmodellekben keresendők. A kérdés inkább az, hogy miképpen lehet úgy összevadászni az alkatrészeket, hogy az átlagfelhasználók ne érezzék, hogy itt-ott ki lett spórolva valami fontos, de az árat mégis lefelé kell nyomni. Az Xperia L-ből pedig a Sony okosan dobálta ki azokat a plusz funkciókat, amelyek nélkül vidáman meg lehet élni, elég, ha csak azt mondom, hogy nincs benne mondjuk 4G, amire - valljuk be - egyelőre keveseknek van tényleges igénye.

Sony Xperia L
[+]

Az XXL GSM-től érkezett Xperia L persze nem csak emiatt különbözik a Sony drágább modelljeitől, ugyanakkor a japán cég nem győzi hangsúlyozni, hogy szeretnének teljesen elrugaszkodni a legolcsóbb telefonok mezőnyétől. Nem akarnak (és nem is tudnak) árversenybe keveredni egy Huawei Y300-zal, egy ZTE Blade III-mal, vagy egy Alcatellel. Átengedik a terepet, de pont az Y300 olyan modell, ami már-már súrolja alulról tudásban az Xperia L-t, holott pont feleennyibe kerül. Persze nem csak a puszta specifikációs táblázat mutatja meg két termék között a különbségeket, fontos a kamera képminősége, a hangzás, a szoftverezettség és a felhasználói felület is, ezekről pedig nemigen emlékezik meg egyetlen számszerű adat sem. A Sony pont ezekben tudja talán azt a pluszt hozzátenni szinte minden készülékénél, amitől a vásárló azt érezheti, hogy megéri ennyivel több pénzt kiadni, hiába nincsenek ma már nagy hardveres eltérések.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés