Sony Xperia L - rutinosan homorít

Bevezető

A csúcsmodell Xperia Z mellett a Sony az idei év első felében szerencsére a középkategória felé is terjeszkedik. Az Xperia SP ennek a felső szegmensébe érkezett, jelent tesztünk főszereplője viszont pont telibekapja a legnépesebb kategóriát, amely árát tekintve is látszik, hiszen 70 és 80 ezer forint között mozog jelenleg az Xperia L ára.

Sony Xperia L
[+]

Evidens, hogy egy ilyen árfekvésű telefonnál kompromisszumokat kell kössünk, főleg, ha a gyártó drágább gépeihez viszonyítjuk. És itt nem is elsősorban az a kérdés, hogy a cég egyébként mit tud felmutatni hardveresen - erre a kérdésre a válaszok a csúcsmodellekben keresendők. A kérdés inkább az, hogy miképpen lehet úgy összevadászni az alkatrészeket, hogy az átlagfelhasználók ne érezzék, hogy itt-ott ki lett spórolva valami fontos, de az árat mégis lefelé kell nyomni. Az Xperia L-ből pedig a Sony okosan dobálta ki azokat a plusz funkciókat, amelyek nélkül vidáman meg lehet élni, elég, ha csak azt mondom, hogy nincs benne mondjuk 4G, amire - valljuk be - egyelőre keveseknek van tényleges igénye.

Sony Xperia L
[+]

Az XXL GSM-től érkezett Xperia L persze nem csak emiatt különbözik a Sony drágább modelljeitől, ugyanakkor a japán cég nem győzi hangsúlyozni, hogy szeretnének teljesen elrugaszkodni a legolcsóbb telefonok mezőnyétől. Nem akarnak (és nem is tudnak) árversenybe keveredni egy Huawei Y300-zal, egy ZTE Blade III-mal, vagy egy Alcatellel. Átengedik a terepet, de pont az Y300 olyan modell, ami már-már súrolja alulról tudásban az Xperia L-t, holott pont feleennyibe kerül. Persze nem csak a puszta specifikációs táblázat mutatja meg két termék között a különbségeket, fontos a kamera képminősége, a hangzás, a szoftverezettség és a felhasználói felület is, ezekről pedig nemigen emlékezik meg egyetlen számszerű adat sem. A Sony pont ezekben tudja talán azt a pluszt hozzátenni szinte minden készülékénél, amitől a vásárló azt érezheti, hogy megéri ennyivel több pénzt kiadni, hiába nincsenek ma már nagy hardveres eltérések.

Hirdetés

Doboz, külső

A csomag fehér, frontján egy fehér színű L látható, pedig belül nekünk fekete készülék jutott. A hátlapon felfedezhetjük, hogy létezik még a telefonból pirosas árnyalat is. Kibontás után hozzájutunk magához az eszközhöz, az akkumulátor külön zacsiban lakik, tehát cserélhető, kapunk még microUSB kábelt, töltőfejet és egy közepes fülest is, valamint egy rakás papírt.

Sony Xperia L
[+]

Maga a telefon leginkább az Xperia arc formatervét örökölte. Ennek legfőbb jellemzője, hogy homorúan ívelődik a hátlap, ami egyedi, szép és ráadásul még praktikus is, kellemes a készülék fogása. Viszont nincs sehol az SP-ből megismert fém keret, ez most itt mindenhol műanyag, még ha a jobb fajtából is van. Selymes tapintású a hátlap, krómozott hatású a kamera karimája, jól néz ki a hangszóró diszkrét rácsozata is, de leszedni és felrakni a hátsó borítást igazi kínszenvedés. Pedig csak így jutunk a microSD bővítéshez és normál méretű SIM-hez. És itt feltenném a kérdést: egy 2013 márciusában bemutatott telefon miért nem microSIM-es már, ha a vele egyidőben bejelentett Xperia SP az? Előbb-utóbb úgyis át kell állni erre a szabványra, akkor minek kell még a régit egyszerre erőltetni az újjal?

Sony Xperia L
[+]

Az előlapot élek határolják, gombok nincsenek sehol, tehát a kijelző alsó sorát fogja használni a rendszer a navigációs billentyűk megjelenítésére. Ennek megfelelően 480x854 pixeles a felbontás, a technológia pedig még mindig TFT. És ezt persze le is szólhatnánk egyből, de azért jó, hogy van a szerkesztőségben Xperia Z és Xperia SP is, hogy lássuk: az Xperia L-nek messze sokkal jobb a képe, mint a fent említett két drágább cuccnak, sokkal mélyebb a fekete, mégis elég a fényerő, ki érti ezt? Ez egy olcsóbb masina, alacsonyabb felbontással mégis szabad szemmel is jól látható az eltérés, furcsa ezt mondani, de eddig ez a legjobb Sony kijelző, pont egy középkategóriás gépben. Persze még mindig nem IPS, nem AMOLED, de a sima TFT között az egyik legjobbnak számít. Az ablak átlója ezúttal 4,3 inches, elvileg valami karcálló védelmet is kapott, de pont nem volt nálam egy gyémánt se, hogy kipróbáljam. Az alsó részen, ahol már ferdén halad le az előlap a hátlap irányába, ott bizony megbújik egy led, amely jelzi a nem fogadott hívásokat és egyéb eseményeket. Diszkrét, mégis jól látható.

Sony Xperia L
[+]

A kijelző felett VGA felbontású másodlagos kamerát találunk, a microUSB csatlakozó a telefon bal felére került, jobb oldalra tekintve pedig felül a hangerőt szabályozó gombpáros ücsörög, középtájt az újabb Sony modellekből ismerős, kör alakú bekapcsológomb található, legalul pedig dedikált billentyűt kapott a kamera, ami nagyon örömteli. A készülék tetején van a 3,5 mm-es jack csatlakozó. Az összeszerelés korrekt, a formaterv kiváló, a méret, a súly és az anyaghasználat mind megfelel az elvárásoknak, kézbeillő, jó fogású masina az Xperia L.

Hardver, szoftver

Manapság már az olcsóbb modellekben is kétmagos processzort találhatunk, ciki lett volna, ha az Xperia L erre nem képes. Ezért egy Qualcomm MSM8230-as Snapragon proci dolgozik a gépben, magonként 1 GHz-es órajelen, a grafikus gyorsító pedig egy Adreno 305. A RAM mérete 1 GB, a belső, 8 gigányi tárhelyből 5,8 GB szabad helyünk marad. Mindezeken az Android 4.1-es verziója fut, a sebességtesztek alapján az optimalizáció kifejezetten jól sikerült, s ezt igazolják a hétköznapi tapasztalatok is, az Xperia L általános tempója bőven megfelelő, nincsenek idegesítő akadások, nem gondolkodik sokat a gép alkalmazások váltásánál sem.

Teljesítmény-teszt
Benchmark Sony Xperia L Huawei Ascend Y300 Prestigio PAP4500 Duo HTC One S
Quadrant Standard 4312 pont 2337 pont 2671 pont 4942 pont
Linpack for Android (single) 137,884 MF. / 0,61 s ? MF. / ? s 40,716 MF. / 2,06 s 101,863 MF. / 0,82 s
Linpack for Android (multi) 211,893 MF. / 0,80 s ? MF. / ? s 54,869 MF. / 3,07 s 218,668 MF. / 0,79 s
Smartbench 2012 Prod. 2422 pont 1921 pont 1850 pont 3854 pont
Smartbench 2012 Games 2965 pont 1703 pont 3078 pont 3374 pont
AnTuTu 3.x Benchmark 10118 pont 6624 pont 6407 pont 12450 pont
Geekbench 2 1074 pont 482 pont ? pont 1568 pont

A Sony által rajzolt felhasználói felület ezúttal is ül, pont úgy néz ki az interfész, mint az Xperia SP-n, csak egy picit nagyobbak az ikonok - hiszen a kijelző felbontása kisebb. A felület témázható, jól testreszabható, viszont annyiban mindenképpen butább a korábban látottakhoz képest, hogy nem lehet mappázni a menüben, csak a főoldalakon. Ide számos jópofa widget is kitehető, viszont hiányzik a Socialife, ami drágább modellekben megvan. A menüben viszont mindenféle módon rendezhetjük az alkalmazások ikonjait, változtatható a betűméret és a háttérkép.

Sony Xperia L Sony Xperia L

Az extra alkalmazások listája ezúttal jóval szegényesebb, mint akár az Xperia Z-n, akár az SP-n. A biztonsági mentés azért megvan, a böngésző ezúttal is a Chrome, megkapjuk a Sony által fejlesztett Feljegyzés appot, amibe rajzolni, fotót, térképet és hangot tenni is lehet, majd ezt mindenféle módon továbblőhetjük. A Sony ökoszisztéma elemei (filmek, select, album, Walkman) is megvannak, az intelligens csatlakozás sem hiányzik, azaz ha egy olyan kiegészítőt dugunk a géphez, amit a telefon felismer (például headset), akkor az általunk beállított alkalmazás indul el. A szokásos Google eszköztár (YouTube, GTalk, GMail, Navigáció, Maps) mellett akad még QR olvasó, és a dokumentumok szerkesztéséhez OfficeSuite is.

Sony Xperia L Sony Xperia L

Multimédia

A hátlapra ismét 8 megpaixeles fotómasinát tett a Sony, ledes villanóval és Exmor RS szenzorral. Ettől még a képek nem lesznek jók, amit már abból is sejthet a felhasználó, hogy a fotózáskor elérhető opciók közül hiányzik a kiváló automatikus mód. Sebaj, elvileg normál módban is készülhetnének jó fotók, hiszen rengeteg beállítási lehetőségünk van. Többféle fókuszmód, felbontás és fénymérési mód közül választhatunk, állítható az ISO, a fehéregyensúly és a fényérték, van HDR mód, mosolyfotózási lehetőség, akad panoráma és egy csomó effekt is, jól el lehet játszani ezekkel.

Ám a fent látható tesztképek sajnos messze nem olyan jók, mint ahogyan egy ilyen szintű és ilyen beállítási arzenállal rendelkező telefontól várhatnánk, pedig az időjárás kegyes volt, témánk volt bőven. Ennek ellenére a fókuszt sem mindig találta el az eszköz, a vonalélesség fogalma misztikummá válik, a dinamikatartomány kicsike és néha túlexponál az automatika. Biztos vagyok benne, hogy a hibák egy részét szoftveres úton korrigálni lehetne, reméljük, hogy az Xperia L egy későbbi frissítése javít valamennyit a képalkotási képességeken.

Sony Xperia L Sony Xperia L

Ezen az sem segít, hogy van beépített képszerkesztő, egész jópofa megoldásokkal. Kérhetünk slideshow-t, forgathatunk, vághatunk, effektezhetünk, tovább is küldhetjük a fotókat mindenféle módon. Videót 720p-ben tud felvenni, lejátszani viszont Full HD tartalmakat is tud.

Sony Xperia L Sony Xperia L

Zeneileg viszont hozza az elvárhatót, kihangosítva erős, de a magasak sérthetik a fület. Headsetet használva viszont kiegyenlített a hangzáskép, van equalizer és ClearAudio+ is, ha pedig szeretjük a zenét nézni is (?), akkor különböző vizaulizációs módokat bámulhatunk az éppen játszott szám üteméhez igazodva. Akad a repertoárban FM-rádió, illetve nem hiányzik a jól bevált TrackID sem.

Adatátvitel, akkumulátor

Nincs 4G, de ezen az árszinten még nem is elvárás. A HSDPA 21 Mbps sebességű letöltésre lehet képes, van WLAN, ami jobb, mint az Xperia SP-ben, legalábbis távolabbról működött (vélhetően a fémes keret hiánya miatt), a Bluetooth 4.0-s verziószámú. Akad itt még DLNA és NFC is, no meg természetesen GPS, ami meglepően gyors volt és pontos. Egy átlagfekahsználónak ez bőségesen elég, a Chrome a szokásos megbízhatóságával működik, Flash támogatás azonban nincs.

Sony Xperia L Sony Xperia L

A microUSB kábel csatlakoztatása után rögtön feltehetünk egy szinkronizációs szoftvert a gépre, de ha ezt nem erőltetjük, akkor is simán tudjuk mozgatni az adatainkat MTP protokollon keresztül. Ilyenkor tölti is a gép a telefont. Az akkumulátor papíron 1750 mAh teljesítményű, ez elég vérszegénynek tűnik az SP mellett, de így is eldöcög másfél napot, ráadásul ebből a modellből sem maradt ki a STAMINA üzemmód, amelyről bővebben itt már írtunk.

Sony Xperia L
[+]

Értékelés: Sony Xperia L
Külső
Ergonómia 9 pont
Anyaghasználat 8 pont
Összeszerelés minősége 9 pont
Kijelző mérete, minősége 7 pont
Belső
Kezelhetőség 9 pont
Sebesség 8 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 8 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 9 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 8 pont
Multimédia
Vizuális 6 pont
Audio 8 pont
Egyebek
Üzemidő 7 pont
Ár/érték aránya 7 pont
Hogyan értékelünk?

Összegzés. Az embernek felemás érzései vannak a készülékkel kapcsolatban. Egyrészt ez a méret, ez a forma közel ideális. Át lehet érni a kijelzőt egy kézzel, a homorú hátlapot jó fogni, a puha, selymes műanyag prémium érzést kölcsönöz az Xperia L-nek. Hatalmas vállveregetés jár a kameragombért, de ezt a mozdulatot két pofonnal lehet befejezni a fényképek minősége miatt. Kijelzőben ez talán az utóbbi idők legjobb Sony telefonja ha a felbontással nem foglalkozunk, kontrasztos a kép, jók a betekintési szögek, pedig ez is csak TFT. A hardver teljesítménye ebben a kategóriában megfelelő, a Sony által csiszolgatott felhasználói felület itt is kellemes partner. Nyilván az a kérdés, hogy árban mennyire versenyképes az Xperia L. Ha a Huawei Y300-hoz hasonlítom, akkor nem az - de ez bármire elmondható. Ha az Xperia P-hez, a Desire X-hez, az SIII Minihez, vagy éppen az Optimus L9-hez mérem, akkor már nem vészes a helyzet, nem mondom, hogy az évszázad vétele, de nincs masszívan túlárazva. Nekem a kamera teljesítménye nagyon lehangoló, ugyanakkor az Xperia L-t használni egyáltalán nem rossz, tud mindent bár semmiben sem kiemelkedő, valószínűleg a Sony név és a homorú hátlap fog leginkább latba kerülni egy vásárlás során. Ajánlott plecsnit nem tudok rá adni, de a kameragomb, az NFC, a kellemes összhatás és a jól kidolgozott felhasználó felület nálam összességében ér egy Tetszett minősítést.

Sony Xperia L

Bog

A tesztkészülék az XXL GSM jóvoltából jutott el hozzánk. Vásárláshoz kérem, kattintson ide!

A cikk elkészítésében a Telekom 4G mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

Sony Xperia L
Sony Xperia L Általános
Technológia GSM/UMTS
Méret 128,7 x 65 x 9,7 milliméter
Tömeg 137 gramm
Színvariációk fekete, fehér, piros
SIM-foglalat normál méretű SIM
Kijelző
Kijelző átlója 4,3 hüvelyk
Kijelző felbontása 480 x 854 pixel (218 ppi)
Kijelző típusa TFT LCD kapacitív érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa Qualcomm MSM8230 Snapdragon Chipset
Processzor típusa 1 GHz-es kétmagos Krait
Processzor csíkszélessége 28 nm
Processzor utasításkészlete ARMv7
Grafikus chip Adreno 305
RAM mérete 1 GB RAM
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Belső tárhely 8 GB Belső tárhely
Memória bővíthetősége 32 GB SDHC
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900
UMTS 900/2100 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA van / 21 Mbps / 5,76 Mbps
IrDA / Bluetooth nincs / 4.0 (A2DP)
WiFi 802.11a/b/g/n, WiFi hotspot, DLNA
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
NFC van
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés telepíthető
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 4.1.2 (Jelly Bean)
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok telepíthető
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Google+, GTalk, Google Maps, Feljegyzés, NeoReader, OfficeSuite, TrackID, Sony Select, Xperia Link
Multimédia
Fő kamera 8 megapixel, autófókusz, led villanó
Másodlagos kamera VGA
Videófelvétel 720p
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van (RDS)
Üzemidő
Alap akkumulátor 1750 mAh-s lítium-ion
Készenléti idő 498 óra (2G) / 454 óra (3G)
Beszélgetési idő 9 óra
Zenelejátszási idő ? óra
Videólejátszási idő ? óra
Egyebek
3,5 mm-es jack kimenet, giroszenzor
  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés