Külső
Méretre a G700 pontosan ugyanakkora, mint a G900. Súlyra is. Mégis van szemmel látható különbség, rögtön a szín más, a kisebb testvér ugyanis bronz árnyalatú borítást kapott. Ez igen jól áll a készüléknek, elegáns, a feketével kombinálva pedig olyan, mint egy korrekten felszerelt középkategóriás autó belső tere.
Sokkal fontosabb azonban a kezelőszervek elhelyezése. A G900-nál sokat szívtam a fogam a kijelző alsó sorába pakolt érintésérzékeny gombok miatt, itt most nem panaszkodhatok. A három kicsi pötty most is ott van a 2,4 inches képernyő alsó sorában, de ezekhez tartoznak igazi, megfogható, benyomható, fizikailag is jelen levő billentyűk. Ez sokat dob a kezelhetőségen, mint ahogyan praktikus az előlap két szélére kitolt kerek gomb is. A bal oldalival a feljegyzések közé csöppenünk, a jobb szélen kuksoló billentyű pedig az üzenetkezelést indítja el.
A legértelmesebb változás pedig a számgombokkal kapcsolatos. Ducibb, bumfordibb gombsort tudhat magáénak a G700, amely nagyon nagy mértékben javítja a szövegbevitel hatékonyságát. Ha nem venné sértésnek a Sony Ericsson, akkor azt is mondhatnám, hogy már-már nokiás szinten van a gombok puhasága és a nyomáspont érzékelhetősége. A készülék oldalain is van egy-két kezelőszerv, bal felől a billentyűzár gombja árválkodik csupán, de ide csúszott a gyártóra jellemző adatcsatlakozó, illetve az M2 kártya bemeneti ajtócskája, amelyet egy gumicsík próbál védeni. Jobb oldalon a hangerőt szabályozó billentyűket és a kamera gyorsgombját lelhetjük meg.
A G700 hátlapja megosztotta az embereket. A redőzött felület egyesek szerint kellemes fogást biztosít, mások (Parci) szerint hullámpala. Tény, hogy műanyag, a kamera pedig ezen a készüléken sem kapott hangsúlyos formatervezési kiemelést.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
