Sharp SH550 - hiánypótló

Bevezető

A Sharp készülékeke itthon egy kivételtől eltekintve a Vodafone forgalmazásában jelentek meg. Az eddigi modellekről bízvást állíthatjuk, hogy közkedvelt telefonokká váltak a piros szolgáltató ügyfeleinek körében. Bár nem nevezném magam rajongónak, mégis az a helyzet, hogy eddigi tapasztalataim alapján az egyik legjobb ár/érték arányú telefonokról van szó, főleg, ha a középkategóriában nézünk körül. A GX15/17 és a GX25/29 abszolút képes kielégíteni egy átlagos felhasználó igényeit, a kezelhetőség pedig egyértelmű.

Miután itthon végre-valahára a Vodafone is elindította teljes körű 3G szolgáltatásait, ezért várható volt, hogy a kínálatban megjelennek 3G telefonok is. A sok-sok csillogó-villogó, felsőbb kategóriákba pozícionált készülékek után megnőtt az igény arra, hogy megvásárolható legyen egy elérhető árú, de a 3G szolgáltatások igénybe vételére alkalmas modell.

Ez pedig a Sharp SH550. Jelenleg a legolcsóbban megvásárolható 3G készülék. Árban legközelebb a Sony Ericsson K600i áll hozzá, a részletekért érdemes átnézni az Árfigyelőt. A GSM Takácstól érkezett dobozt nagy várakozással vettük kézbe, a totálisan piros szín kétséget sem hagy afelől, hogy hazánkban a Vodafone gondozásában jelenik meg a modell.

Külső, kijelző

Az ezüstös színű modell semmivel nem hívja fel magára a figyelmet. Nem túl nehéz, nem túl könnyű, nem penge, de nem is túl vaskos, nincsenek rajta extrém formai játékok, minden a funkcionalitásról szól. Ezzel együtt egyáltalán nem ronda, ránézek és azt mondom: mobiltelefon, a szó klasszikus értelmében.

A hosszúkás kijelző felbontása 320x240 pixel, a TFT technológiával készült képernyő 262 ezer színt jeleníthet meg. A Sharp készülékek mindig is híresek voltak magas színvonalú megjelenítőjükről, az SH550 sem okoz csalódást, ennél jobb felbontású és minőségű kijelző hagyományos mobilba nem kell, maximum egy kicsit nagyobb.

A gombsor teljesen hagyományos, szögletes, nagy méretű, domború billentyűk segítik a kezelést. A navigációt nem joystick, hanem öt állású billentyű segíti. A háttérvilágítás kicsit retro, ugyanis halványzöld árnyalatban pompázna, ha lenne elég ereje ahhoz, hogy hatásosan fénybe borítsa a gombokat. Oldalt feketébe fordul a szín, itt csak a hangerőgombokat találhatjuk, valamint a mellékelt sztereó headset bemenetét. A hátlap szintén fekete műanyag, gyakorlatilag semmi nincs rajta, csak az optika nyílása, egy szolgáltatói felirat, valamint egy matrica, amelyen azt olvashatjuk, hogy Qualcomm 3G CDMA. Ez csak a technológiát szállító cég neve, kis körömre gyúrás után lekaparható.

Az összeszerelési minőség kiemelkedően jó. Bár a ház minden porcikája műanyag, mégsem recseg, vagy ropog a készüléktest, még akkor sem, ha istenigazából megszorongatjuk. Minden passzentos, a hátlap talán túlságosan is, semmi sem mozog.

Hirdetés

Menürendszer, telefonkönyv

Live. A Vodafone saját menüs készelülékeinek jellemzője, a mumus. Rengetegen nem tudnak vele megbarátkozni, az SH550 esetében azonban a helyzet nem olyan nagyon tragikus. Egyrészt nem ismerünk független verziót, másrészt valamelyest javultak a lehetőségek. Az alap Live menü mögött végre van valami háttérkép, de nem is ez a lényeg: további kétféle téma taláható a telefonban, amellyel megváltozik a megjelenés. A fekete háttérrel rendelkező verzió kimondottan jól néz ki. Elvileg le is lehet tölteni hozzá további témákat, de egyelőre nem találtunk ilyet a szolgáltató oldalán.

A 12 ikonos főmenü teljesen egyértelmű. Alapesetben a bal oldali funkciógomb a menübe, a jobb oldai pedig a Vodafone Live-ra visz fel, de – és itt jön a lényeg – ezek simán és teljesen szabadon megváltoztathatóak. A navigációs gomb irányaihoz is választhatunk tetszőleges funkciót. Nagyon aranyos a térerő és a töltöttség kijelzése, ugyanis mindkét piktogram kör alakú, ha a fekete témát választjuk.

A készülék névjegyzéke 500 férőhelyes. Nagyon jó, hogy a gyártók kezdenek áttérni a füles megjelenítésre, egy-egy névhez már annyi adatot lehet felvenni, hogy túl sokat kellene görgetni vertikálisan, így aztán az összetartozó elérhetőségek és megjegyzések horizontálisan tagozódnak. A Sharpnál is szükség van erre, hiszen több telefonszám, e-mail cím, teljes postai cím, születésnap, megjegyzés, fénykép és csengőhang is csatolható egy névhez. Ez utóbbiból ráadásul külön dallam rendelhető a hang és videohívásokhoz, valamint az üzenetekhez is.

A készülék egyszerrre is megjelenítheti a SIM kártya és a telefonmemória tartalmát, az első esetben egy pici ikonnal is jelzi ezt a név előtt. A másolás egyszerre is történhet, összeállíthatunk gyorstárcsázási listát, létrehozhatunk csoportokat, egy dolog azonban kicsit hiányzik: nem változtatható a betűméret, pedig nem zárható ki, hogy a finom felbontású kijelzőn megjelenő aprócska betűk okozhatnak nehézségeket.

Üzenetek, szervezőfunkciók

Az üzenetkezelés abban tér el az átlagostól, hogy új írása esetén nem választhatjuk ki, hogy MMS, vagy SMS legyen. Ha simán szöveget írunk, akkor SMS lesz, ha elkezdünk vadul csatolgatni képeket, hangokat és videókat, akkor MMS. Ezzel egyetlen gond van: nem lehet egyszerűen szöveges MMS-t készíteni, külön tudatni kell az opciókban, hogy bár csak textet írtunk, mégis tekintse multimédia üzenetnek ezt a telefon. A szövegbevitelt magyar T9 segítheti, a gomboknak hála az írás gyors. Ha a fogadó készülék képes rá, akkor bátran használhatjuk az extra formázási lehetőségetek, ugyanis lehet dőlt, vastagított, színes és aláhúzott karaktereket is írni. Hasznos, hogy copy-paste funkciót is találhatunk a szerkesztőben, egy mozdulattal pedig beilleszthetünk nevet a telefonkönyvből, vagy találkozót a naptárból.

Az beépített e-mail kliens abszolút kielégíti az igényeket. Több fiókunk is lehet, gyárilag a Vodafone Mail paramétereit állították be a mérnökök. Így aztán nincs gond a hitelesített SMTP szerverek kezelésével sem, ám a letölthető levelek maximális mérete 300KB lehet. A jelek szerint az összes üzenet, függetlenül azok típusától mind a belső memóriát terheli. Be lehet állítani személyes aláírást, az üzenetek automatikus törlését, az optimalizációt pedig érdemes bekapcsolni, mert így kerüli a UNICODE karakterkódolást a készülék.

A naptár 300 férőhelyes. Havi, heti és napi nézetünk van, bár ez utóbbi csak felsorolás jellegű. Ha új bejegyzést viszünk fel, akkor először a tárgyat kell beírjuk, utána választhatjuk ki az esemény típusát, amely lehet kategória nélküli, találkozó, randi, nyaralás, évforduló, egyéb. Minden típushoz a megfelelő mezőket kell kitölteni, a bejegyzések lehetnek ismétlődőek, a riasztásokat is magunk állíthatjuk be, hogy mikor történjenek. Jópofa, hogy beállíthatjuk a naptárban, hogy mikor leszünk szabin, ezt az időszakot más színnel fogja jelölni az alkalmazás.

Az ébresztőóra működik kikapcsolt állapotban is, ez a Sharpoknál kardinális kérdés, hiszen a GX30-ban például ez elég sok bosszúságot okozott. Itt erről szó sincs, öt időpontunk is lehet, ezek tetszőlegesen ismétlődhetnek, állítható a szundi ideje, a hozzá kapcsolódó dallam (elvileg videó is, de a funkció mégsem működött), rezgés és hangerő is. A számológépet egybeépítették egy valutakonverterrel, alapfunkciós ugyan, de jól használható. A diktafon a memória méretéig rögzít, ám hívás közben nem érhető el. A világóra mellett van stopper, visszaszámláló, költségkalkulátor és ebook olvasására képes szoftver is.

Multimédia

A hátlapon levő kamera 1,3 megapixeles felbontással dolgozik. A kereső függőlegesen mutatja a képet, már ez is igen szép, röccenésmentes. A kamerahang nem kapcsolható ki, a kép mérete öt, minősége három lépcsőben variálható. Az exponálás tényleg nagyon gyors, az eddigi legsebesebb, amit mobilban láttam. Az elkészült fotók utólag csak nagyon kis mértékben módosíthatóak, mindössze az átméretezés és a forgatás szerepel a funkciók listáján. Ha valaki az utolsó képen ráismer a kocsijára, akkor elvihetne egy körre...

Az optika mozgókép rögzítését is lehetővé teszi, de a QCIF felbontás inkább csak jelzésértékűvé degradálja ezt a funkciót. Vagy a kissé szűkös belső memóriát használhatjuk a tárolásra, ez valamivel több, mint 5 megabájtos helyet biztosít, de rámenthetjük egy microSD kártyára is a tartalmainkat. A bővítőegység sajnos az akkumulátor alá csúsztatható be, ezért cserélésekor ki kell kapcsolni a készüléket.

A beépített zenelejátszó egy kicsit felidegesített. Alapvetően kellemesen működik, van lejátszási lista, ismétlődési beállítás, ám nincs hangszínszabályozó. Viszont a zenehallgatás simán fut a háttérben is. Mi az ami miatt felhúztam az agyam? Hát nyilván az ember nem a belső memóriát használja arra, hogy albumnyi zenét felmásoljon rá. Fogtam egy microSD-t, felreppentettem rá néhány zenét, majd beraktam a telefonba, ám nem jelentek meg a számok sehol. Hm. Nézzük akkor a fájlkezelőt. Ott sem. Áh, biztos eltoltam valamit, kártya ki, vissza a PC-be, minden rendben. Viszont létrejött a kártyán egy új könyvtárstruktúra, amelynek Pirvate/Vodafone/My Items/Ringtones & Music folderébe kellett bemásolnom a zenéket. Na, onnan már látta a készülék is, de hát ez milyen marhaság már?

Kárpótoljon minket a hangerő és a minőség: fülessel hallgatva egészen kellemes, de mivel nem szabványos a csatlakozó, ezért a saját fülhallgatónkat nem fogjuk tudni használni. A lejátszható formátumok listája is kellemesen bő: 40 szólamú MIDI, MP3, AAC, AAC+, eAAC+ mellett AMR fájlokkal is megbirkózik.

Csengőhangnak bámilyen MP3 beállítható, a korlátozás mindössze csak annyi, hogy a készülék belső memóriájában kell tárolnunk a választott zenét. A telefonban levő környezeti profilok igen sokrétűen testreszabhatóak. Az SH550 képes egyszerre csörögni és rezegni, ráadásul a vibra az átlagnál erősebb. A játékokra nem vesztegetnénk szót: csak demo az összes, arra buzdítja a felhasználót, hogy töltse le a teljes verziót.

Adatkommunikáció, akkumulátor

A legfontosabb dolog, hogy a Sharp SH550 3G telefon. A szolgáltatói csomagban található egy USB kábel, valamint kettő CD. Az egyiken a modem driver található, a másikon pedig a Handset Manager nevű szoftver ücsörög, melynek segítségével szinkronizálható a készülék a számítógéppel.

A videóhívásoknál a belső kamera jön képbe, amelynek minősége bőven megfelelő erre a célra. Bármikor válthatunk a külső kamerára, illetve azt is beállíthatjuk, hogy milyen képet küldjön el a fejünk helyett a készülék, ha nem óhajtjuk arcunkat mutatni.

A beépített böngésző teljes HTML oldalak megjelenítésére is képes, ha meg tudunk barátkozni néhány kompromisszummal. A szoftver az oldalakat úgy tördeli, hogy csak le és fel kelljen görgetni, ez kicsit furává teszi a használatot. Viszont nagyon hasznos, hogy a betűméret három lépésben állítható.

Az infravörös port már a Sharpokból is kimarad, nincs itt sem, van viszont Bluetooth kommunikáció, minden kétkedő számára hangsúlyozottan korlátlan. A verziószám azonban csak 1.1-es, amely nem egy sebességkirály, és értelemszerűen a sztereó hangátvitelt sem támogatja. A hátlap alatt lapuló akkumulátor aktív nyúzás mellett két napig bírta. Kíméletesebb használattal három napig szó nélkül üzemel.

Igen, összegzésképp elmondható, hogy igen pozitív véleményünk alakult ki a telefonról. Árához képest sok szolgáltatással rendelkezik, a minőségre nem lehet panasz. A menü gyors, a kijelző szép, az idő napos, a madarak meg csicseregnek. Csak így tovább, a Sharp megint megmutatta, hogy nem csak a nagy nevek tudnak jól megkonstruált telefonokat gyártani.


Bog

A Sharp SH550 a GSM Takács jóvoltából került hozzánk. Köszönjük.
A készülék megvásárolható online a www.gsmtakacs.hu címen.

Specifikációk

Sharp SH550
Technológia GSM 900/1800/1900/UMTS
Méret 111,3x48x18,8 mm
Súly 96 g
Kijelzõ 320x240 pixel, 262 ezer szín, TFT
Telefonkönyv 500
SMS/MMS memória 5MB
Egyéb memória microSD
Java van
Vibra funkció van
Naptár van
Ébresztés van - kikapcsolva is
Számológép van
GPRS/EDGE 4+2/nincs
Push To Talk nincs
Infra/Bluetooth nincs/van
Prediktív magyar T9
Hangtárcsázás nincs
Hangrögzítõ van
Hangvezérlés nincs
Valutakonverter van
FM rádió nincs
Kihangosítás van
Alap akkumulátor 900 mAh Li-Ion
Készenléti idõ 370 óra
Beszélgetési idõ 240 perc
Fényképezõgép 1,3 megapixel, QCIF videó
POP3 e-mail van
WAP böngészõ 2.0
HTML böngészõ van
Játékok demo
Csengõhangok MIDI, MP3, AAC, AAC+, eAAC+, AMR
Operációs rendszer nincs
MP3 lejátszás van
Egyebek belső kamrea
  • Kapcsolódó cégek:
  • Sharp

Azóta történt

Előzmények