Prestigio MultiPhone 5430 - új vizekre evez

Bevezető

Míg az elmúlt évek során több ízben is az uborkaszezon kifejezés illett a legjobban a nyár bizonyos időszakaira, idén ez szerencsére nincs így, folyamatosan érkeznek a tesztkészülékek, melyek szinte kígyózó sorokban várják, hogy írásos ítéletet mondjunk felettük. A napokban egy jókora csomag érkezett hozzánk, mely négy újdonságot tartalmazott, egyenesen a Prestigio boszorkánykonyhájából. A dobozban rejlő telefonok egyikét kapásból ki is választottuk egy teszt erejéig, a MultiPhone 5430 ugyanis több fronton is komoly eltérést mutat társaival szemben. Az eszköz egyik érdekessége, hogy míg a Prestigio eddig kizárólag kétkártyás modellekkel jelentkezett hazánkban (mindezt a hivatalos weboldal is alátámasztja), tesztalanyunk egyetlen normál méretű SIM-kártyát hajlandó befogadni.

Samsung Galaxy Win
[+]

A mobil másik érdekessége, hogy egy igen friss chipsetre épül, melyet az év elején mutattak be. Bár a CES az új CloverTrail+ platformtól volt hangos Intel-fronton, az amerikai chipgyártó egy olcsóbb megoldásról is lerántotta a leplet a kiállítás során. Az Atom Z2420 lapkakészletet a fejlődő országok piacára szánta a vállalat, jelenleg viszonylag kevés készülékben van jelen, többek között az ASUS Fonepad és az Acer Liquid C1 esetében építkeztek a Lexington művésznevű lapkára. Egy új és kevésbé elterjedt komponens kipróbálása kísérletező szellemre vall, ami kimondottan igaz, ha egy kisebb gyártóról van szó, így emiatt mindenképpen pirospont illeti a Prestigiót. Lássuk tehát, mit is tud a MultiPhone 5430!

Samsung Galaxy Win
[+]

A Speedshoptól kapott készülék egy, a Prestigióra jellemző stílusjegyekkel rendelkezik. Az apró csomagot kibontva jó pár tartozékot találunk, a dobozban egy műbőr tok, egy kézikönyv, egy microUSB-kábel, egy töltőfej és egy sztereó headset lapul. A füles az agybadugósok családjába tartozik, a kialakítása kényelmes, a hangzás átlagos.

Hirdetés

Külső

A MultiPhone 5430 külseje nagy vonalakban egészen jóra sikeredett, a felesleges díszítéseket mellőző előlap, a lekerekített sarkakkal operáló, ám mégis szögletes formaterv és a hátlapot díszítő minta összjátéka egészen jól mutat. Az összképen egy kicsit ront a túl nagyra sikeredett, a hátlap síkjából kidomborodó logó, az oldalt végigfutó króm sáv és a lakkozott plasztik anyaghasználat; mindhárom gyengít egy kicsit a minőségérzeten. A méreteket tekintve átlagos a Prestigio újdonsága 126 x 64,7 milliméteres alapterület mellé 10 milliméteres magasság társul, kényelmesen használható egy kézzel is, a képernyőt könnyedén át lehet érni. Az összeszerelési minőség rendben van, a hátlap stabilan illeszkedik, ám erősebb szorongatásra halk nyekergést hallat. A tömege 140 gramm, ami teljesen átlagosnak számít a mezőnyben.

Samsung Galaxy Win
[+]

Az előlapon felül középen a hangszóró látható, mellette a másodlagos kamera kapott helyet, a jobb felső sarkában egy apró állapotjelző LED kacsint vissza. A kijelző 4,3 hüvelykes képátlóval és qHD, azaz 540 x 960 képpontos felbontással rendelkezik, ami 256 ppi pixelsűrűséget jelent. A megjelenítő IPS technológiát használ, a betekintési szögei ennek megfelelően korrektek, a fényerő viszont lehetne egy fokkal nagyobb. Az érintéseket kapacitív módon érzékeli, egyszerre legfeljebb öt pontot tud figyelni. A panel alatt három kapacitív vezérlő található, a szokásos vissza, home és beállítások gombok kerültek ide.

Samsung Galaxy Win
[+]

A hátlap kettős érzést keltett bennem: a mintázat nagyon jól néz ki, egy kissé a Motorola Razr i jutott róla eszembe. A lakkozott bevonat viszont őrült módon gyűjti az ujjlenyomatokat és az egyéb zsíros szennyeződéseket, mindez alig pár perc használat után meg is látszik rajta. Felül található az elsődleges kamera, mely mellé egy LED villanó került, alatta egy Prestigio felirat és logó fogadja a nézelődőket. Az alsó fertályon egy Intel inside felirat hívja fel a figyelmet a hardverre, a bal alsó sarokban a külső hangszóró foglal helyet. Utóbbi viszonylag nagy hangerővel rendelkezik, így beszélgetések kihangosításához ideális, a gyenge dinamikatartomány miatt zenehallgatásra már kevésbé ajánlott. A hátlapot lefejtve a cserélhető akkumulátorhoz, valamint a normál méretű SIM- és microSD-foglalatokhoz jutunk.

Samsung Galaxy Win
[+]

A telefon oldalát egy krómszínű sáv futja körbe, a billentyűk és az aljzatok ezen belül kaptak helyet. A hangerőszabályzó és a dedikált kameragomb jobb oldalt látható, bal oldalt mindössze egy microUSB-aljzat árválkodik. A 3,5 milliméteres kimenet, valamint a ki- és bekapcsoló gomb felül található, utóbbi a kijelző lezárására és feloldására is használható.

Hardver, rendszer, szoftverek

A lakkozott plasztik borítás Intel belsőt rejt, a telefon lelke egy Atom Z2420 lapka. A Lexington kódnévre hallgató SoC januárban vált elérhetővé, az amerikai chipgyártó a fejlődő országok piacát célozta meg a megoldással. A chipset nagy vonalakban megegyezik az Atom Z2460-nal, az eltérés az egymagos Saltwell processzor órajelében van: hősünk esetében ez 1,2 GHz, ellentétben a Z2460 1,6 GHz-ével. A lapka egyébként 32 nanométeres csíkszélességű, a processzor x86 utasításkészlettel rendelkezik, a HyperThreading technológia következtében egyszerre két szálat tud párhuzamosan futtatni. A grafikus számításokat egy 400 MHz-en ketyegő PowerVR SGX540 GPU látja el. Ezek mellett 1 GB kétcsatornás, 32 bites LP-DDR2 RAM és 4 GB belső tárhely várja a felhasználót, utóbbi microSD-kártyával bővíthető.

Teljesítmény-teszt
Benchmark MultiPhone 5430 OT Idol Ultra Galaxy S II Plus Huawei G510
Quadrant Standard 2565 pont 3204 pont 3660 pont 2615 pont
Linpack for Android (single) 72,332 MF. / 1,16 s 40,441 MF. / 2,07 s 39,665 MF. / 2,11 s ? / ?
Linpack for Android (multi) 69,154 MF. / 2,44 s 72,858 MF. / 2,31 s 62,308 MF. / 2,71 s ? / ?
Smartbench 2012 Prod. 904 pont 2453 pont 2108 pont 2232 pont
Smartbench 2012 Games 2757 pont 3374 pont 2653 pont 1676 pont
AnTuTu 3.x Benchmark 9907 pont 6500 pont 6663 pont 6984 pont
Geekbench 2 651 pont 875 pont ? 552 pont

Prestigio MultiPhone PAP5430 Prestigio MultiPhone PAP5430

Az átlagos működési sebesség megfelelő, a böngészési élmény korrekt, az 1080p felbontású videókat zokszó nélkül viszi a mobil. Ugyanakkor az animációk, a görgetések és lapozások lehetnének egy fokkal folyamatosabbak, a Jelly Beanhez szokott szem könnyen kiszúrja az alacsonyabb FPS-t, azaz a másodpercenkénti képkockák számát. Erre egyébként az Android 4.1-ben érkezett Project Butter jelent gyógyírt, kár, hogy esetünkben ez nem elérhető.

Prestigio MultiPhone PAP5430 Prestigio MultiPhone PAP5430

Tesztalanyunkon Android 4.0.4 fut, mely az árcédulát elnézve nem örömteli, ugyanis egy lassan már másfél éves főverzióról van szó. A Jelly Bean különféle variánsai már egy éve a piacon vannak, a már említett Project Butter mellett számos hasznos extrával növelik a funkcionalitást, többek között a nagyítható, interaktív értesítésektől, a képernyőzárra pakolható minialkalmazásoktól és az állapotsorba épített kapcsolóktól is búcsút inthetünk. A felhasználói felületen egyébként semmit nem változtattak a Prestigiónál, mindössze a virtuális billentyűzetet cserélték le, ami nem a legpontosabb, könnyű rajta félreütni. Félelemre viszont semmi ok, a Play Store rengeteg csereklaviatúrát rejt, kapásból ugrott is a gyári Google Keyboard.

Prestigio MultiPhone PAP5430 Prestigio MultiPhone PAP5430

Extra szoftverekből viszonylag visszafogott a kínálat, a Prestigio mindössze hat programmal egészíti ki a rendszert. Az eReader Prestigio egy ebook-olvasóval egybeépített boltot takar (több, mint 600 ezer könyvvel, melyből 30 ezer ingyenes, 825 magyar nyelvű), az Evernote-tal jegyzeteket készíthetünk, a File manager fájlok kezelésére szolgál. Az OfficeSuite az ügyeletes irodaszoftver szerepét tölti be, a Prestigio Telepítő különféle Play Store-beli programokat ajánl, néhány egyedi app társaságában (többek között például a Flash Player is letölthető itt). Az FM Radio automatikusan feltérképezi az állomásokat, a kapcsolódó információkat azonban nem jeleníti meg.

Prestigio MultiPhone PAP5430 Prestigio MultiPhone PAP5430

Kamera, adatkommunikáció, akkumulátor

A hátlapi kamera autofókuszos, a fényképek felbontása 8 megapixeles, azaz 3264 x 2448 pixeles lehet, videót full HD, azaz 1920 x 1080 képpontos felbontásban tud venni (tesztvideó itt). A beállítások tárháza nem túl nagy, állíthatunk a felbontáson, a fehéregyensúlyon, az expozíción, bekapcsolhatjuk a geotagging funkciót, illetve jeleneteket és effekteket aktiválhatunk. Ezek mellett elérhető a sorozatfelvétel mód is, melyet aktiválva egy másodoerc alatt nyolc fotót lő a telefon. A képminőség nem az igazi: az alacsony dinamikatartomány miatt a világos részek beleégnek a képbe, a zajszint magas, néhol kromatikus aberráció is megjelenik.

Adatkommunikációs szempontból a kategóriának megfelelően teljesít a legújabb MultiPhone. A GSM-modul háromsávos (900/1800/1900 MHz), az UMTS-chip háromnormás (900/1900/2100 MHz), mobilhálózaton lógva legfeljebb HSPA sebességekre számíthatunk. Ezek mellett WiFi (802.11b/g/n), Bluetooth (2.1-es verzió) és a-GPS is várja a felhasználót, extraként WiFi Direct jár, az internetkapcsolatot pedig vezeték nélküli hálózatot kreálva is meg lehet osztani. A készülék normál méretű SIM-kártyát fogad, telefonálás során a hangminőséggel egyik oldalon sem volt probléma.

Samsung Galaxy Win
[+]

Értékelés: Prestigio MultiPhone 5430
Külső
Ergonómia 8 pont
Anyaghasználat 6 pont
Összeszerelés minősége 8 pont
Kijelző mérete, minősége 8 pont
Belső
Kezelhetőség 8 pont
Sebesség 7 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 8 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 9 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 7 pont
Multimédia
Vizuális 4 pont
Audio 6 pont
Egyebek
Üzemidő 7 pont
Ár/érték aránya 5 pont
Hogyan értékelünk?

A hátlap alatt egy 2000 mAh kapacitású lítium-polimer akkumulátor lapul, mely korrekt méretet jelent a középkategóriában. Masszív terheléssel természetesen egy nap alatt is simán le lehet meríteni, visszafogott használat mellett azonban akár a másfél-két napos rendelkezésre állás is elképzelhető, mely az Intel lapkában eszközölt energiatakarékossági megoldásoknak is köszönhető.

A Prestigio MultiPhone 5430 kártyafüggetlen konstrukcióban 65 ezer forint körüli nyitóáron érkezik majd, ami a képességeket tekintve egy kissé soknak tűnhet. Bár a kijelző és a formaterv megfelel az összegnek, a készülék további aspektusai kevésbé: az operációs rendszer frissessége, a kamera teljesítménye és a hardver is lehetne jobb ennyi pénzért. Utóbbi egy külön misét megér: teljesítményben a tavalyi Atom Z2460 alatt elhelyezkedő lapkakészlettel szerelt Prestigio telefon ugyanannyiba kerül, mint az említett erősebb vassal szerelt ZTE Grand X In. Intel fronton túl is van élet, jó vétel lehet például a Sony Xperia L vagy az LG Optimus L9, melyek kétmagos processzort és újabb rendszert kínál, ráadásul körülbelül fele ennyi pénzért mérik a Huawei Ascend Y300-at, mely ugyanebben a ligában játszik, igaz, kissé alacsonyabb felbontású kijelző mellett. Fontos kiemelni azonban, hogy a telefon mellé két év háztól házig garancia jár. Összességében mindenképpen dicséretet érdemel a Prestigio az Intel lapka használata miatt, a végeredmény egy jól használható készülék lett, melyet érzésem szerint egy csöppet túláraztak.

dr. Kind

A készüléket a Speedshop biztosította. Vásárláshoz kérjük kattintson ide.

A cikk elkészítésében a Telekom 4G mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

Prestigio MultiPhone 5430
Prestigio MultiPhone PAP5430 Általános
Technológia GSM/UMTS
Méret 126 x 64,7 x 10 milliméter
Tömeg 140 gramm
Színvariációk fekete
SIM-foglalat SIM
Kijelző
Kijelző átlója 4,3 hüvelyk
Kijelző felbontása 540 x 960 pixel (256 ppi)
Kijelző típusa Kapacitív, multi-touch TFT-LCD
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa Intel Atom Z2420
Processzor típusa egymagos, 1,2 GHz, HyperThreading
Processzor csíkszélessége 32 nanométer
Processzor utasításkészlete x86
Grafikus chip PowerVR SGX540
RAM mérete 1 GB RAM
Memória
Telefonkönyv kapacitása korlátlan
SMS memória korlátlan
Szabadon felhasználható belső tárhely 2,1 GB
Memória bővíthetősége microSD kártyával
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 900/1800/1900 MHz
UMTS 900/1900/2100 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA van / ? Mbps / ? Mbps
IrDA / Bluetooth van / van
WiFi 802.11b/g/n, hotspot, WiFi Direct
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 4.0.4
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Java van
Játékok telepíthető
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek eReader Prestigio, Evernote, File Manager, OfficeSuite, Prestigio Telepítő
Multimédia
Fő kamera 8 megapixel, autofókusz, LED villanó
Másodlagos kamera VGA
Videófelvétel van (1920 x 1080 pixeles felbontás)
Zenelejátszó szoftver van
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van
Üzemidő
Alap akkumulátor 2000 mAh-s lítium-ion
Egyebek
3,5 mm-es audio kimenet, közelségérzékelő, fényérzékelő, gyorsulásérzékelő

Azóta történt

Előzmények