Hirdetés

Op3n Dott tablet - igenis számít az ár

A Tesco még inkább rááll a tabletek forgalmazására, immár saját márkával képviseltetik magukat a kategóriában, jó ár/érték aránnyal, némi kompromisszummal.

Bevezető, tartozékok

Már a Tesco is tableteket gyárt? Nem meredek ez egy kicsit? Na jó, igazából nyilván nem ők készítik, hanem ahogy már szinte mindenki, egy előzetes listából kiválasztva rendelik meg valamilyen kínai cégtől, mely majd összeszereli helyettük. Ugyan nem saját név alatt, hanem egy direkt erre a célra kitalált branddel próbálkoznak, de ebből kiindulva nem kizárt, hogy pár év múlva akár már egy falusi vegyesboltban is tablettel fogunk találkozni. Hogy ez mennyire gond, vagy mennyire nem, az mindenkinek a saját szubjektív véleményén múlik, az viszont tény, hogy nem annyira meglepő a Tesco lépése, hiszen már itthon is van hasonló példa, az Auchan a Qilive termékekkel próbál hódítani.

Op3n Dott tablet kézben tartva
[+]

A hipermarket már külön mobilelőhívószámmal rendelkező szolgáltatást is indított, bár természetesen nem előfizetéses, hanem kártyás konstrukcióban, az pedig lényegében evidens volt, hogy a telefonos és a tabletes világba is beteszik majd a lábukat. A több mint nyolc hónapnyi fejlesztés, és a Google-lel valamint az Intellel történő szoros együttműködés gyümölcseként létrejött az első táblagép, melyet a multicég polcain találunk meg. A külön márkanév alatt futtatott eszközhöz extraként külön felhőtárhelyre is van lehetőség előfizetni (nocsak-nocsak), tartozik hozzá egy kellemes online szolgáltatáskínálat, maga a gép (Tesco) gazdaságos, legalábbis ár/érték arányát tekintve, bár azért nem szabad túlzottan nagy elvárással nekifutnunk a masinának, hiszen nem egy csúcsgépről beszélünk.

Op3n Dott tablet doboz
[+]

A dobozon már jól látható az Op3n Dott felirat, lényegében ez a tablet márkája, nem Tesco, a fehér dominanciája mellett a másik meghatározó szín, az ikonokat rejtő zöld szerepel még sokat rajta. Legfelül máris szemügyre vehetjük a masina sajtófotóját, ami jól sikerült, így könnyedén a bevásárlókocsiban landolhat a kütyü. A csomag tartalma semmi extrával nem szolgál, felnyitás után azonnal örömünket lelhetjük kedvencünk formavilágában, alá kukkantva pedig a microUSB kábelt, valamint a 2A-s töltőcsatlakozót tekinthetjük meg.

Külső

Apple iPad mini. Aki egy kicsit járatosabb a táblagépek világában, az már kibontás után azonnal levonja a következtetést, hogy ez dizájn szempontjából szinte koppra ugyanúgy néz ki, mint a cupertinóiak eszköze, ami mondjuk egyáltalán nem probléma, hiszen számomra ez a kialakítás nagyon szimpatikus, jól kézbe vehető a kütyü, kellemes az ergonómiája. Sokat dob a boldogságon, hogy az üveg előlap mellett javarészt fémet és némi műanyagot használtak, hűvös, minőségi tapintás jellemzi a tabletet. Az összeszerelési minőség korrekt, bár azért fellép a szivárvány effektus a képernyőn, ha nagyon erősen elkezdjük hátulról noszogatni az eszközt. Méreteit tekintve kategóriába illő, 199 x 134 x 8 milliméteres dimenziókról és 323 grammos tömegről beszélhetünk.

Op3n Dott tablet előlap
[+]

Az előlapon a 4:3-as képarányú, 7,85 hüvelykes kijelző uralkodik, felbontása pedig 1024 x 768, vagyis a 160 ppi-s képsűrűségével nem hoz semmi rendkívülit az életünkbe, láttunk már ennél sokkal rosszabbat is ennyiért. Az IPS-LCD panel kiváló betekintési szöget biztosít, a fényerő sem rossz, bár érződik azért, hogy nem a legtutibbat választották a tablet tervezésekor, hiszen napfényben már küszködni kell, ha minden tartalmat el szeretnénk olvasni. A megjelenítő felett egy 2 megapixeles kamerát tudunk videotelefonálásra használni, más viszont nincs, sem beszédhangszóró, sem pedig előlapi érintőgombok.

Op3n Dott tablet oldal
[+]

Kijelző-teszt
Mérés Op3n Dott tablet Alcatel One Touch Pop 8 LG G Pad 8.0 4G ASUS MeMo Pad 7 (ME176C)
Fehér fényerő 357 nit 302 nit 357 nit 357 nit
Fekete fényerő 0,33 nit 0,35 nit 0,33 nit 0,21 nit
Kontrasztarány 1083:1 866:1 1083:1 985:1
Színhőmérséklet 6688 K 6636 K 6688 K 6781 K

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Hirdetés

Az oldalsó élek egy kicsit karcolnak, ami azért lehetséges, mivel itt találkozik a vékony, műanyag előlapi keret és a fém hátsó borítás, az összeillesztés pedig nem tökéletes. Nem zavaró persze, illetve nagyon minimális a dolog, de észrevehető. A masina jobb felén a hangerőszabályzó billentyű és a bekapcsológomb türemkedik ki, nyomáspontjuk kellemes, kicsit mondjuk van némi holtjátékuk. Felül lehet csatlakoztatni a 3,5 milliméteres fülhallgatót és a microUSB kábelt, a baloldal üresen maradt, alul is csak egy mikrofonra lehetünk figyelmesek.

Op3n Dott tablet hátlap
[+]

A hátlap minőséget sugároz, mivel szinte teljes egészében fémből készült, nem utolsó sorban pedig matt felületet kapott, így nem gyűjti az ujjlenyomatokat. Egyedül egy felső, körülbelül egy centiméter széles műanyag elem bontja meg az egységet, mögé rejtették ugyanis az antennákat, hogy ne szenvedjen csorbát a jelvétel erőssége. A bal felső sarokba szerelték az öt megapixeles kamerát, középen egy Op3n Dott felirat, alatt pedig egy Intel Atom logó tündököl. A legalsó területen két lyukacsos rács tekinthető meg, amik a sztereó hangszórókat rejtik.

Hardver, szoftverezettség

A táblagép lelkét egy 32 nanométeres csíkszélességű Intel Atom Z2520 chipset képezi, melyet a tavalyi év második negyedévében mutatott be a amerikai vállalat. Az x86 architektúrájú processzorban két darab 1,2 gigahertzre skálázott mag dolgozik meg a pénzünkért (négy szálon képes számolgatni a CPU a hyperthreading miatt), a grafikus gyorsításért a PowerVR SGX544MP2 vonható felelősségre, az alkalmazások futtatását pedig az 1 gigabájt RAM segíti. A belső tárhely papíron 8 gigabájt, ám ezzel az a bökkenő, hogy a rendszer 8,73-at ír ki szabadon felhasználható mennyiségnek, ami elég érdekes, lévén elvileg magának a szoftvernek és az alkalmazásoknak is szükség lenne sok száz megabájtra. A microSD bővíthetőség mindenesetre még így is adott, elvileg 32 gigabájtos kártyákkal tud megbirkózni a foglalat. A felhőszolgáltatás (mely a lap alján kerül kifejtésre) további korlátlan mennyiségű tárhellyel kecsegtet, ha még az előbbi mennyiség sem lenne elegendő.

Teljesítmény-teszt
Benchmark Op3n Dott tablet Alcatel OneTouch Pop8 WayteQ xTab 8Q GPS LG G Pad 8.0 4G
Chipset Intel Atom Z2520 MediaTek MT8183 MediaTek MT8127 Snapdragon 400
Quadrant Standard 6642 pont 5895 pont 8363 pont 9221 pont
AnTuTu 5.x Benchmark 18629 pont 18486 pont 18758 pont 18322 pont
Vellamo Browser 1634 pont 1852 pont 1830 pont 1634
Vellamo Metal 582 pont 690 pont 600 pont 851 pont
SunSpider 1.0.2 1045,9 ms 1332 ms 1355,4 ms 1045,9 ms
Geekbench 3 (single) 344 pont 349 pont 402 pont 344 pont
Geekbench 3 (multi) 1147 pont 1161 pont 1385 pont 1147 pont
GFXBench Manhattan onscreen 3,7 fps n/a n/a 3,7 fps
Manhattan offscreen 1080p n/a n/a n/a n/a
GFXBench T-Rex onscreen 10,3 fps 6,5 fps 10,5 fps 10,3 fps
T-Rex offscreen 1080p 5,8 fps 3,8 fps 7,9 fps 5,8 fps

Az Intel megoldásai rendre jól teljesítenek a szintetikus tesztekben, most azért egy kicsit másképpen történt, egy Snapdragon 400 SoC-hez képest nagyjából a kétharmadnyi pontszámra képes a Z2520, ám naivak lennénk, ha ebből, de főleg az AnTuTuból bármilyen pozitív következtetéseket vonnánk le. A sebesség ugyanis némi kívánnivaló hagy maga után, a sima lapozgatás és programmegnyitás még nem jelent terhet a hardvernek, ha viszont valami durvábbat szeretnénk tőle látni, akkor könnyedén meg lehet döccenteni a rendszersebességet. A játékokkal szintén csínján kell bánni, a középkategóriás produktumokat meghajtja az IGP, a nagyon újnak számító Reckless Racing 3 maximális grafikai beállításai viszont már két vállra fektették tesztalanyunkat.

Op3n Dott tablet Screen Shot Op3n Dott tablet Screen Shot

Meglepő és egyben örömteli, hogy a tabletre az Android 4.4.2 KitKat operációs rendszert telepítették, arról nem esett szó, hogy a Lollipop megérkezik-e a masinára, ám a sajtótájékoztatón folyamatos frissítéseket ígértek. A néhány, meglehetősen tájidegen színűre sikeredett zöld ikonon kívül más változást nem figyelhetünk meg a gyári robotos rendszerhez képest, vagyis bármilyen programhoz kirakhatunk elérési útvonalat, vagy akár widgetekkel is színesíthetjük a főoldalakat. A vezérlőgombok, az alkalmazásváltó, a képernyőkép-készítő, valamint a hangerőszabályzó billentyűk a képernyő alján virtuális formában érhetők el, sorrendjük nem változtatható, mint ahogy elrejtésüket sem tudjuk manuálisan szabályozni. A lehúzható információs függönyt kétféle változatban érhetjük el, bal felülről lefelé legyintve az értesítéseket, jobbról ugyanezzel a mozdulattal pedig a gyorsbeállítások kapcsolóit láthatjuk. A galériában albumok, helyek, alkalom, személyek és címkék szerint jelennek meg a képek és videók, a naptár pedig napi, heti, havi és napló nézetet tartalmaz.

Op3n Dott tablet Screen Shot Op3n Dott tablet Screen Shot

Abszolút fapados a programkínálat, egyedül az Op3n Dott saját applikációja emelendő ki. Mielőtt ezt részletezném, vegyük számba a készüléken lévő alkalmazásokat; van ugyanis böngésző, email kliens, hangrögzítő, térkép, navigáció, zenelejátszó, galéria, ébresztőóra, Drive, fényképszerkesztő, számológép, valamint YouTube. Az említett Op3n Dott viszont egy felhőszolgáltatással kecsegtet, ezt emelték ugyanis legfőképpen ki a tablet bemutatásakor. Ha megvásároljuk a készüléket, akkor három hónapig ingyenesen tárolhatunk korlátlan mennyiségű adatot a felhőben (feltöltéskor 2 gigabájt a fájlonkénti limit), de nem csak mi tudunk ide fájlokat helyezni, hanem a videotéka és a könyvtár kínálatából is szemezgethetünk, utóbbinál a Tesco szerint elvileg szinte teljes a tartalomkínálat. Ha letelik a három hónap, akkor éves szinten 50 euróért, vagyis 15 ezer forintért vehetjük igénybe a korlátlan tárhelyszolgáltatást, ami elég vonzó ajánlat, arról viszont nem esett szó, hogy ezt mivel védik a külső behatolásoktól, vagy hol és milyen szervereken tárolják ezt a hatalmas adatmennyiséget. Azt mindenesetre írják a weboldalon, hogy harminc verziót tárolnak a fájlról, és a letörölt dolgokat is ilyen intervallumig tárolják. Ez a szolgáltatás tesztünk idején még nem működött teljes körűen, úgyhogy nem tudtuk ellenőrizni az ígéretek valóságtartamát.

Multimédia, kamera

Az hátlapon található fényképező 5, az előlapi kamera pedig 2 megapixeles maximális felbontással kecsegtet, a Tesco persze már a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy olyan jó a képminőség, hogy bátran lehet a tablettel fotózgatni, ezt azonban már a helyszínen is fenntartásokkal kezeltük. A szoftver nem tartalmaz túl sok opciót, be tudjuk állítani a helycímkével ellátást, a felbontást, az expozíciót, a fehéregyensúlyt (felhős, nappali, izzólámpa), a panoráma üzemmódot, valamint az időzítőt (1-60 másodperces egységekben). Videókat 720p-ben tudunk rögzíteni, a sima mozin kívül adott még a gyorsított felvétel készítésének lehetősége is.

Op3n Dott tablet kamera
[+]

Azért azt lehetett gondolni, hogy ha egy belépőszintű eszköznél a végletekig azt sulykolják az emberbe, hogy mennyire jó a kamera, akkor ott pont az ellenkezője fog történni. A tesztalanyunkban található fényképező sem korszakalkotó, autofókuszos ugyan, ám a makró távolságokat mintha nem kezelné, vagyis úgy lehet fogalmazni, hogy nagyon messziről kell fotózni ahhoz, hogy élesek legyenek a képek. Mondjuk ez is relatív, hiszen túlságosan sosem lesz jó a vonalélesség, a részletek sem maradnak meg amennyire kellene, látszik a zajszűrés miatti elmosódás. A képek ráadásul elég sötétek lesznek, ugyan az időjárás sem túl kedvező mostanság, viszont a dinamikatartománynál így is látszik, hogy alacsony. A színek közepesek, inkább fakók, mindenesetre biztos lesz olyan, aki ezzel örökít meg bizonyos pillanatokat, de aztán rájön, hogy inkább vesz egy olcsó kompakt gépet, mert jobban jár vele, ha a jövőre gondol.

Op3n Dott tablet oldalról
[+]

Nincs külön zeneapp a tabletben, a gyári Google-féle programot tudjuk használni, melyben ugyan nincs hangszínszabályzó, más alapvető funkciók azért nem hiányoznak belőle. A számokat tudjuk előadók, dalok, albumok, mappák és listák szerint rendezni, ezen kívül van még ismétléses és véletlenszerű sorrendben való lejátszásra lehetőségünk. A hangminőség azért messze nem tökéletes, ha valami jó minőségű muzsikával próbálkozunk, akkor tud lármát csapni a tablet, de általánosságban meglehetősen halknak mondható a hangszóró. Nincsenek mélyek, a magas hangok pedig eléggé csípik a fület, inkább csak arra használható kütyü, hogy egy nem túl akció dús filmet megnézzünk rajta, vagy bedugjuk a headsetet, hogy élvezhetőbb legyen a minőség.

Op3n Dott tablet Screen Shot Op3n Dott tablet Screen Shot

A videólejátszó egyszerű, mint az egyszer egy, a galériából érjük el, nincs külön ikon hozzá. Csak az alapvető formátumokkal boldogul el a program, az mp4 még megy, a DivX viszont már nem. A felbontás nem akadály, akár 720p-s, akár 1080p-s filmekkel próbálkozunk, döccenés nélkül megjelenik. Nyilván érdemes azért egy jobb programot letölteni, hogy a feliratot és a fájlokat is még jobban kezelje a rendszer, moziélményre viszont ne számítsunk azért.

Adatkommunikáció, akkumulátor, összegzés

Mivel ez egy WiFi-only tablet, és nem készül belőle 3G-s verzió, így aránylag szerény az adatkommunikációs repertoár. Az említett, 802.11b/g/n-es WiFi-n kívül még Bluetooth 4.0-t találunk a burkolat alatt, másra viszont ne számítsunk, NFC-vel nem rendelkezik a masina, mondjuk egyáltalán nem is divat a tabletek között, pláne nem az alsó kategóriában. A microUSB csatlakozót az eddig megszokottaknak megfelelően töltésre és adatmásolásra használhatjuk, de külső eszköz csatlakoztatása esetén is működik, mivel támogatja az USB-OTG-t.

Op3n Dott tablet Screen Shot Op3n Dott tablet Screen Shot

Böngészésre a Chrome-ot lehet használatba venni, ha valaki nem szereti a keresőóriás cég megoldását, akkor a Play Áruházban lelheti fel új kedvencét. A beépített program azoknak lehet jó társa, akik az asztali gépen vagy laptopon megszokott és elmentett előzményekhez és könyvjelzőkhöz hozzá szeretnének férni, hiszen a google-ös azonosítóval bejelentkezve máris elénk tárulnak a más eszközön használt beállítások. Jó szolgálatot tehet az inkognitó, azaz privát üzemmód, így lényegében semmit nem jegyez meg a böngésző arról, amit csinálunk. A szövegtördelés csak a gyárilag előre beállított betűméretnek megfelelően működik, dupla koppintásra nem igazodnak a sorok a képernyő széléhez.

Op3n Dott tablet vs. LG G3
[+] Op3n Dott tablet vs. LG G3

Értékelés: Op3n Dott tablet
Külső
Ergonómia 8 pont
Anyaghasználat 8 pont
Összeszerelés minősége 7 pont
Kijelző mérete, minősége 7 pont
Belső
Kezelhetőség 8 pont
Sebesség 6 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 7 pont
Alapfunkciók
Adatkommunikációs képességek 9 pont
Multimédia
Vizuális 6 pont
Audio 5 pont
Egyebek
Üzemidő 7 pont
Ár/érték aránya 8 pont
Hogyan értékelünk?

Bizonyos specifikációk terén meglehetősen kevés információt közöltek a termékkel kapcsolatban, így az akkumulátor kapacitását sem tudjuk pontosan. A tesztidőszak alatt az kiderült, hogy a tablet nem fogyaszt sokat készenléti állapotban, a HD felbontású videók nézését pedig 5 órán keresztül bírja WiFi-n keresztül. A böngészési idő is ennek környékén alakul, a játékok viszont szépen szívják le a telepet, bár ez minden okoskütyünél így van.

Talán igen, talán kevésbé meglepő, hogy a Tesco a saját brandnek tekintett Op3n Dott név alatt beszállt a még komolyabb értékesítésbe, hiszen ahogy a bevezetőben is említésre került, ha valahol, egy áruházláncban nem nehéz vevőt találni, főleg, ha gazdaságos áron kínálnak egy terméket. A tablet ugyanis 30 ezer forintba kerül, ami sokakat hozhat lázba így a karácsonyi szezon előtt. Külső tekintetében nem kell kompromisszumokat kötnünk, hiszen a kellemes formaterv mellett a kiváló anyaghasználatot is dicsérni lehet. A kijelző ugyan már kezdi mutatni a masina pozicionálását, ám hasonló méretű és felbontású megjelenítő található az iPad miniben, ami drágább készülék ennél, szóval azért zsebkendőt sem kell ragadnunk bánatunkban. A hardver elsőre nem hangzik rosszul, hiszen két, vagy adott esetben szoftveresen akár négy magos processzor, egy gigabájt RAM található a motorháztető alatt, ami a legtöbb bóklászót meg tudja győzni. Ha viszont rendesen használjuk a gépet, akkor bizony könnyedén el tud alóla fogyni a vas, bár bizonyára nem játékra tervezték a táblagépet, legalábbis nem a legújabb produktumoknak akartak megfelelni vele. Az üzemidő átlagos, de a kategóriának megfelel, még ha itt lehetett is volna valami erősebbet produkálni, ha már annyira hangoztatták a processzor energiatakarékosságát. Főszereplőnknek mindenesetre akad ellenfele; a WayteQ xTab 8Q GPS például erősebb, ugyanennyibe kerül, viszont csúnyább és rosszabbak a kamerái, no meg ott a szintén ilyen dizájnnal bíró és ugyancsak WayteQ égisze alatt piacon lévő xTAB-79qci, plusz találunk még jó modelleket a Concorde-nál és a Lenovónál (A3500L). Összességében mindenesetre nem lesz rossz választás az Op3n Dott megoldása, hiszen ott a kedvező árú felhőszolgáltatás, és nem szabad elfelejteni, hogy nagyjából bármelyik Tescóban megvásárolható a kütyü. Ez pedig tesztalanyunk felé fogja dönteni a mérleg nyelvét, hiszen így nem kell máshova szaladgálni, hanem a szaloncukrokkal együtt egy füst alatt meg lehet vásárolni például karácsonyi ajándéknak. Nekünk tetszett, ezt a plecsnit rá is merem sütni a termékre.

Op3n Dott tablet

Legendd

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

Op3n Dott tablet
Op3n Dott tablet Általános
Technológia WiFi-only
Méret 199 x 134 x 8 milliméter
Tömeg 323 gramm
Színvariációk fekete, fehér
SIM-foglalat nincs
Kijelző
Kijelző átlója 7,85 hüvelyk
Kijelző felbontása 1024 x 768 pixel (160 ppi)
Kijelző típusa IPS LCD kapacitív érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa Intel Atom Z2520
Processzor típusa 1,2 GHz-es kétmagos
Processzor csíkszélessége 32 nm
Processzor utasításkészlete x86
Grafikus chip PowerVR SGX544MP2
RAM mérete 1 GB
Memória
Belső tárhely 8 GB
Memória bővíthetősége microSD
Adatátvitel
IrDA / Bluetooth nincs / 4.0 (A2DP)
WiFi 802.11b/g/n
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő nincs
GLONASS nincs
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok néma/hangos
Vibra funkció nincs
Kihangosítás van
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 4.4.2 (KitKat)
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Google+, Hangouts, Google Maps, Magazines, Op3nDott Talk, OepnAccess
Multimédia
Fő kamera 5 megapixel, autófókusz
Másodlagos kamera 2 megapixel
Videófelvétel 720p
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió nincs
Üzemidő
Alap akkumulátor ? mAh
Készenléti idő ? óra
Beszélgetési idő ? óra
Zenelejátszási idő ? óra
Egyebek
3,5 mm-es jack kimenet, giroszenzor

Azóta történt

  • Jolla táblagép érkezett

    A finn vállalat újdonsága 7,9 hüvelykes nagy felbontású kijelzőjével és egyedi Sailfish névre hallgató operációs rendszerével hódítana.

  • Építs és működtess saját Tesco áruházat!

    (x) Az Én Kicsi Tescóm alkalmazás segítségével a játékosok maguk építhetik fel saját Tescójukat, fejleszthetik, szépíthetik azokat, illetve barátaikkal is üzletelhetnek.

  • Három HP táblagép érkezett

    Megint tovább bővült a tabletes piac, most éppen az amerikai vállalat mutatott be háromféle kijelzőmérettel rendelkező eszközt.

  • Mobilarena TV: a gazdaságos telefon

    Mai adásunkban a Tesco saját forgalmazású készülékét teszteljük, mely négymagos processzorral, kellemes árral, és jó kijelzővel kecsegtet.

Előzmények