Hirdetés
Külső
A Samsung B2100 megjelenése óta tudjuk, hogy egy telefonnak nem feltétlenül kell ormótlannak és rondának lennie ahhoz, hogy jól bírja a strapát — ezt az elméletet erősíti az is, hogy a koreai készüléknél sokkal robusztusabb Sonim XP3 tiszteletet parancsoló külseje ellenére sem teljesített különösebben jól az összehasonlító töréstesztünkben, sőt. A Nokia ezt figyelembe véve alkotta meg a 3720-at, melyről első ránézésre nem is gondolnánk, hogy egy ütésálló készülék — persze némi vizsgálódás után hamar észrevehetjük azon apró jeleket, melyek a masina hovatartozását jól mutatják. A készülék magán viseli a finn gyártó alapvető stílusjegyeit, forma- és színvilágában leginkább a fiataloknak készült zenei modellekre hasonlít. Mérete átlagosnak mondható (115 x 47 x 15,3 milliméter, 94 gramm), az anyaghasználat kiváló, mindenfelé masszív, de kissé rugalmas plasztikokkal találkozhatunk. A (korlátozott) vízállóságból adódóan egyértelmű, hogy az összeszerelés minőségével sincs gond, illesztési hézagokat mikroszkóppal érdemes keresgélni a masinán, egyébként biztos, hogy nem fogunk találni egyet sem.
Az előlap külsején citromsárga csík fut körbe, melynek testvéreit a készülék többi részén is megtalálhatjuk — oldalt, a hátlapon, valamint alul a csatlakozóknál. Szerkesztőségünkben ugyanis ez a vidám összeállítású típus járt, de létezik egy kissé visszafogottabb, szürke színű változat is. Az előlap tetején a gyártó logóját és a telefonhangszórót találjuk, utóbbi szintén sárga színű, ami nagyon jól mutat. Alattuk terpeszkedik a 2,2 hüvelyk átlójú, 240 x 320 pixeles felbontású TFT kijelző, melynek megjelenítési képessége dicséretre méltó, problémásnak tűnik viszont az azt takaró plexi, mely nagyon vékonyka, ujjal is simán meg lehet nyomni olyan erősen, hogy görbüljön és kevésbé bizalomgerjesztő hangokat adjon — ha őszinte akarok lenni, ez a plexivastagság még hétköznapi telefonnál is elég sovány lenne, itt viszont (az ütésállóságot figyelembe véve) egyenesen furcsa. Alulra kerültek a gombok, mindegyik gumiból készült, de különállók — ebből adódik, hogy a gombsort "beszakítani" nem lehet, viszont az egyes billentyűk mellett lévő hajszálvékony rések hajlamosak lehetnek gyűjteni a koszt. A gombsor használhatósága összességében kiváló.
A hátlap már jól szemlélteti, hogy ezt a készüléket "aktív életet élő" embereknek tervezték; a levehető részt masszív zárszerkezet rögzíti, ezzel biztosítva a megfelelő rögzülést és szigetelést. Ha ide befolyna a víz, gondban lennénk, itt van ugyanis többek között az akkumulátor, azalatt pedig a SIM és a memóriakártya foglalatai. A hátlap felső részén a kihangosító hangszóróját, a 2 megapixeles kamerát és az ahhoz tartozó ledes segédfényt találjuk, ez utóbbi képes zseblámpaként is működni, bekapcsolásához a csillag gombot kell nyomva tartanunk.
Fent és baloldalon nincs semmi, jobbra a hangerőszabályzó gombok kerültek, gumi alapúak, ujjbeggyel lehetetlen megnyomni őket, körömmel van némi esélyünk. Alul a vékony csatlakozós Nokia töltőt találjuk, de a mellett lévő apró vájatból rájöhetünk, hogy találunk még csatlakozókat: ha körmünkkel nagy küzdelmek árán kipattintjuk a lenti fedelet, egy microUSB csatlakozót és egy 2,5 milliméteres fülhallgatókimenetet találunk. Hogy a töltőcsatlakozó miért lett "kivezetve", az jó kérdés, főleg akkor, ha vízbe ejtjük a telefont — az viszont biztos, hogy a töltés így kényelmes. A microUSB porton keresztül a készülék töltése nem lehetséges.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
