Bevezető, kialakítás
Még százezer körül is az alsó középkategóriában toporgunk újabban, ahol maximum, ha nagyon jófej akar lenni a gyártó, magasabb képfrissítés vagy egy kis extra teljesítmény jár gyorstöltéshez az alapszintű adatkommunikációs és hardveres képességekhez. A multimédia meg jellemzően olyan, amilyen, egy rakás felesleges 2 megapixeles töltelékszenzor, jobb esetben egy elfogadható főkamera és valami mellébeszélés, mondjuk egy gyenge ultraszéles formájában.
A Motorola jellemzően ügyesen zsonglőrködik a specifikációval, a spórolós részek általában nem esnek az elfogadható szint alá, az extrákkal pedig igyekeznek, mint most is. Kipréseltek magukból egy 120 Hz-es HDR10 panelt, autofókuszos az ultraszéles, van jack, sztereó hangzás és NFC, a gyorstöltés viszont nem valami erős, de legalább a 20 watt megvan, a töltő pedig a dobozban. Mondjuk a készülék batár nagy, de ezáltal legalább az akksi is. Frissnek viszont nem mondanánk a készüléket, tekintve, hogy egyes piacokon már tavaly tavasz óta elérhető.
Mellesleg, a méretet leszámítva nagyon-nagyon hasonló a Redmi Note 10 Pro-hoz. Ugyanaz a lapkakészlet, ugyanaz a főkamera és ultraszéles (spoiler: képalkotó képességekben sem sok eltérést látunk majd), 120 Hz-es HDR10 panel, csak ugye itt IPS, MIUI helyett a Motorola sokak által okkal kedvelt felhasználói felülete; a Redmi picit gyorsabban tölt, de kisebb az akksi és még az aktuális áruk is szinkronban van. Ezt csak úgy érdekességképpen.
A Moto G60 kifejezetten nagy készülék, 169,6 x 75,9 x 9,8 milliméter. A bekapcsológomb még éppen megfelelő magasságban van a jobb élen kisebb kezűek számára is (mint én), de a hátlapi, egyébként nagyon gyors és megbízható ujjlenyomat-olvasó már magasra került, fogásváltás nélkül számomra sehogy sem elérhető. De a Moto logót benne továbbra is értékelem. Csak azt nem tudom, hogy kifejezett döntés volt, hogy balra dől vagy bénán szitálták fel. Nem mintha ez a működését befolyásolná.
Az ívelt plasztik hátlap szép árnyalatú, a tömeg szempontjából nem is baj, hogy nem üveg, így is 225 gramm (ami majdnem negyed kiló), az eltérő színű kamerapanel viszont érdekes választás volt. Nem mondom, hogy rémes, sőt, tök rendben van, de nekem nincs meg a harmónia. A panelen három lencse kapott helyet 108, 8 és 2 megapixeles felbontással, a kijelzőbe pedig egy 32 megapixeles egység lyukad. A deaktiválható Google Asszisztens hangerőszabályozók felett érhető el (én mondjuk rendre azzal "akartam" növelni a hangerőt) a két nanoSIM-et vagy a másodlagos helyett egy microSD kártyát pedig a bal élen felül tolhatunk a készülékbe.
Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható) | |||||
---|---|---|---|---|---|
Mérés | Motorola Moto G60 | Poco X3 Pro | Realme GT Master Edition | Redmi Note 11 | Samsung Galaxy A32 4G |
Képátló | 6,80 hüvelyk | 6,67 hüvelyk | 6,43 üvelyk | 6,43 hüvelyk | 6,40 hüvelyk |
Felbontás | 1080 x 2460 | 1080 x 2400 | 1080 x 2400 | 1080 x 2400 | 1080 x 2400 |
Technológia | IPS LCD | IPS LCD | Super AMOLED | AMOLED | Super AMOLED |
Képfrissítés | 60 / 120 Hz | 60 / 120 Hz | 120 Hz | 60 / 90 Hz | 90 Hz |
Fehér fényerő | 476 nit | 471 nit | 406 / 756 nit | 427 / 948 nit | 405 / 1120 nit |
Fehér fényerő (min.) | 3,5 nit | 0,78 nit | 1,9 nit | 2,1 nit | 1,9 nit |
Fekete fényerő | 0,35 nit | 0,33 nit | 0 nit | 0 nit | 0 nit |
Kontrasztarány | 1358:1 | 1427:1 | végtelen | végtelen | végtelen |
Színhőmérséklet | 8015 K + kézi | 7884 K + kézi | 7717 K + kézi | 7623 K + kézi | 7265 K + kézi |
A sík felületű IPS panel szokás szerint jó minőségű, a felbontás pedig megfelelő a 6,8 hüvelykes mérethez. Az 1080 x 2460-os felbontás 395 ppi pixelsűrűséget jelent, ami már pont kellemes, a 120 Hz-es képfrissítés pedig jelentősen hozzájárul a felhasználói élményhez. A maximum fényerő viszont kültéren kevés lesz, nem sok látszik a tartalomból, ha nem találunk árnyékot. A többi paraméter rendben van, a kontraszt korrekt, a színhőmérsékletet pedig tetszés szerint módosíthatjuk. A melegebb, naturálisabb tónushoz értelemszerűen a Természetes profil lesz a nyerő.
Értesítő LED sajnos nincs, pedig amúgy elférne, de már szemmel láthatóan nem divat, és attól tartok, nem is lesz sosha. A kijelzőt megemelve viszont felvillan az idő, a dátum és az aktuális értesítések általunk meghatározott részletességgel, az ikonokat megérintve és elhúzva pedig akár az értesítés tartalmát is megtekinthetjük. A felső élen található 3,5 milliméteres jackért jár a keksz, a sztereó hangzásba pedig a beszédhangszóró segít be az alul található multimédiásnak.
Hardver, szoftver
A hardver (Snapdragon 732G) kezd korosodni, de még tisztességesen ellátja a feladatát. A 8 nanométeres lapka két darab, 2,3 GHz-en maximált Cortex-A76 teljesítménycentrikus maggal és hat darab, 1,8 GHz-en maximált Cortex-A55 energiahatékony maggal dolgozik Andreno 618-as GPU mellett. Ez utóbbi a legtöbb játékkal korrektül megbirkózik, de a hardverigényesebb címeknél (mondjuk Asphalt 9) azért érdemes számítani némi tétovázásra. Mindehhez jelen esetben 6 GB rendszermemória mellett 128 GB bővíthető belső tárhely áll rendelkezésre az UFS 2.1-es szabványúból.
Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható) | |||||
---|---|---|---|---|---|
Benchmark | Motorola Moto G60 | Poco X3 Pro | Realme GT Master Edition | Redmi Note 11 | Samsung Galaxy A32 4G |
Rendszerchip | Snapdragon 732G | Snapdragon 860 | Snapdragon 778G | Snapdragon 680 | MediaTek Helio G80 |
Geekbench 5 (single/multi) | 543 / 1559 pont | 781 / 2462 pont | 790 / 2823 pont | 387 / 1749 pont | 360 / 1296 pont |
GFXBench Car Chase onscreen | 16 fps | 41 fps | 27 fps | 7,2 fps | n/a |
GFXBench Car Chase offscreen | 19 fps | 46 fps | 33 fps | 8,2 fps | n/a |
GFXBench Man. onscreen | 40 fps | 96 fps | 67 fps | 20 fps | n/a |
GFXBench Man. offscreen | 45 fps | 106 fps | 78 fps | 20 fps | n/a |
AndroBench Sequential Read | 491,29 MB/s | 1447,49 MB/s | 1025,01 MB/s | n/a | 301,06 MB/s |
AndroBench Sequential Write | 243,96 MB/s | 537,02 MB/s | 862,88 MB/s | n/a | 247,62 MB/s |
AndroBench Random Read | 143,96 MB/s | 192,32 MB/s | 212,31 MB/s | n/a | 16,51 MB/s |
AndroBench Random Write | 135,55 MB/s | 188,07 MB/s | 250,05 MB/s | n/a | 68,21 MB/s |
A felhasználói élmény szokás szerint remek, a Motorola extráival kiegészített gyári Android, rengeteg testreszabási opcióval jellemzően szimpátiának örvend, az viszont már kevésbé lelkesítő, hogy a készülék tavaly április óta Android 11-es rendszerrel fut. Ha más nem, legalább a biztonsági csomag friss, vagyis viszonylag, a legutóbbi csomag 2022 márciusi.
A Google szogáltatáscsomagján kívül csak a TikTok és a Booking.com került az alkalmazáskínálatba, illetve a szokásos Moto ikon mögötti funkciógyűjtemény, ami egy helyen tömöríti az összes olyan kényelmi extrát, amit a Moto kínál a rendszerhez. Az ikonokat, a rendszer színtémáját és a betűtípust is módosíthatjuk, létrehozhatunk saját témákat; kérhetjük, hogy ne kapcsoljon ki a kijelző, amíg olvasunk; némíthatjuk a riasztásokat és hívásokat a készülék felemelésével; és többek között a személyes kedvencem: a zseblámpa bekapcsol, ha megrázzuk a telefont. Kikapcsolni pedig ugyanígy tudjuk. Továbbra is rendkívül praktikus.
A rendszersebesség és stabilitás most is rendben van, pár másodpercet csak a kamerára kell várni, amit ugye a bekapcsológomb kétszeri megnyomásával is előszedhetünk a készülék feloldása nélkül is. A gesztusvezérlés hibátlan, testreszabhatjuk a gesztusok érzékenységét a véletlen interakciók elkerülése érdekében, de opció a hagyományos navigációs gombokkal való kezelés is, csak a sorrendjüket nem tudjuk tetszés szerint kialakítani. Fixen ott vannak, ahol. Ezt még mindig nem szeretjük, főleg ekkora készülékeknél.
Multimédia
A Moto G60 hátlapján három szenzor van, a dedikált makró mód ellenére viszont a 2 megapixeles segédszenzor egy mélységérzékelő, a szuperközeliket az autofokusszal ellátott, 8 megapixeles ultraszéles kamera készíti, értelemszerűen sokkal jobb minőségben, mint a fixfókuszos alibiszenzorok. A hagyományos ultraszéles látószögű felvételek viszont 12 megapixelre skálázottak, ami nem kimondottan a kimagasló minőség záloga. A makrók cserébe tényleg egész jók, és akár 2 centiméterre is megközelíthetjük a témát.
Szelfizni 32 megapixeles, fixfókuszos szenzorral lehet, automatikus HDR-rel kiegészítve. A képek quad-Bayer technológiával 8 megapixeles felbontásban készülnek, élénk színekkel, remek dinamikával és részletességgel. A 4K 30 fps minőségű önvideók szintén kiválóak, az elektronikus stabilizálás pedig kellemes extra a kategóriában.
A főkamera natív felbontása 108 megapixel és van is külön ilyen mód, de ekkora felbontáson most is felesleges erőlködni, az algoritmus alapból úgyis 12 megapixelen ment. Zoomopció viszont érdekes módon nincs, vagyis csak két ujjal. Persze vághatunk a nagyon nagy képekből, de ezt nekünk kell megcselekedni. A szoftver elég egyszerű, a vaku, a képarány, és a HDR az exponáló fölötti nyíl felhúzásával kerül elő, a módok a további fényképmódokat, többek között a teljes felbontást a három vízszintes vonal rejti, minden más pedig a fogaskerék mögött keresendő. A Pro mód egyszerű, csak a fókusz, a fehéregyensúly, a záridő, az érzékenység és az expozíciókorrekció érhető el, illetve a RAW és a RAW+.
108 MP
A képek a telefon kijelzőjén és még monitoron is jól mutatnak, szépek a színek, megfelelő a dinamika automatikus HDR-rel, de teljes felbontásnál még középen sem kielégítő a vonalélesség és a részletesség, a szélek felé pedig nagyjából értékelhetetlen. Éjszaka viszont jóval világosabb és részletgazdagabb eredményeket kapunk vagy rommá zajmentesítve vagy irgalmatlan mennyiségű képzajban úszva, de legalább látszik, hogy mit fotóztunk.
12 MP
A 12 megapixeles felvételek esetében hasonlóak az észrevételek, középen átlagos részletmennyiség jár, a széleknél ez a lencse okán romlik. A remek kontraszt és dinamika mellé azért jár zajszűrésből is, de így is korrekt a nappali helyzet. Este és korlátozott fényviszonyok között a dinamika és a fehéregyensúly egész ügyesen helytáll, de sokkal puhábbak a vonalak és intenzívebb a zajszűrés, de értelmezhető, az átlagosnál jobb képeket kapunk. Az összkép, nagyjából 50%-os nagyításig viszont teljesen elfogadható még monitoron is.
12 MP ultraszéles (8 MP-ről interpolálva)
Az ultraszéles képeket a rendszer feleslegesen nagyítja 12 megapixelre, natív felbontáson valószínűleg jobb eredményeket kapnánk. (Az irodaházas kép egyébként kifejezetten jó lett, de kicsit belelógott az ujjam. Azért itt van.) Este az ultraszéles kamera felvételei túl gyengék, csak remek megvilágítás esetében érdemes próbálkozni vele.
Kamerázni maximum 4K 30 fps felbontásban lehet, azt is csak a főkamerával, viszont passzol hozzá elektronikus képkiegyensúlyozás, így árszinten kifejezetten acélos, jó dinamikájú és korrekt hangminőségű klipeket tudunk lőni. 1080p 60 fps esetében a mozgáskiegyensúlyozásnak lőttek, ezért érdemes 4K-nál maradni és elektronikus segítés a 1080p 30 fps paraméterű ultraszéles videóknál is hiányzik, de a dinamika és a részletesség az átlagos szintet megüti.
A videólejátszó fapad, se feliratok, se hangfájlok, se AC3, se kis ablakos nézet, se semmi, de ezt a beépített megoldástól már megszoktuk. Kelleni fog egy rendes app erre a célra, vagy nézhetünk streamet magas dinamikatartomány (HDR10) és magas felbontás (Widevine L1) mellett, mert ha az előfizetésünk fedezi ezeket, a készüléken nem fog múlni.
Zenelejátszónak ott a YouTube Music, ami azért hajlandó kezelni a helyben tárolt tartalmakat is, az FM-rádióhoz pedig csak egy füles kell. A beszédhangszóró nagyon gyenge, így nem teljes a sztereó élmény, a multimédiás hangszóró pedig nem kifejezett élmény, de nagy baj nincs vele. Kissé üres, túldominálnak a magasak, de legalább tiszta. Jobban járunk egy jobb fülessel, ami jackben végződik és megfelelő hangszínbeállításokkal. A Bluetooth kodek támogatás rejtély.
Adatkommunikáció, üzemidő, összegzés
Az adatkommunikáció nem valami izgalmas, a hálózati kapcsolat maximuma 4G, a kétsávos WiFi 802.11a/b/g/n/ac szabványon dolgozik, az 5.0-s Bluetooth kodektámogatását pedig sajnos nem ismerjük. Van viszont NFC; ha beáldozzuk az egyik nanoSIM-et, 1 TB-ig bővíthető a belső tárhely, a 2.0-a Type-C csatlakozó ismeri az OTG-t, navigálni pedig a A-GPS, GLONASS és a Galileo adatainak segítségéve tudunk. A szenzorfelhozatal viszont kimerül a gyorsulásmérőben, fény- és közelségérzékelőben, giroszenzorban és a hangérzékelőben.
A 6000 mAh-s telep már nyugodtan nevezhető igencsak tisztességesnek, a 20 wattos gyorstöltés viszont inkább csak gesztus, így is több, mint két óra a teljes töltés, de legalább az adaptert nem spórolták ki a csomagból. Ha nem navigálunk és videózunk egész álló nap mobilnettel tűző napon, átlagos felhasználás mellett benne van a telepben akár három nap is, de kettő üzembiztosan, és egy napsütéses városnézés esetén sem kell aggódni, biztonságosan ki fog jönni a nap.
Pro | |
---|---|
Minőségi, 120 Hz-es IPS panel | |
NFC, jack kimenet, FM-rádió | |
Kitűnő üzemidő, 20 wattos gyorstöltő a dobozban | |
Korrekt fotós képességek az árszinten, autofókuszos ultraszéles makróhoz | |
Kontra | |
Még mindig Android 11 | |
Nincs 5G és WiFi 6 | |
Kifejezetten nagyméretű készülék | |
Pontozás | |
Kialakítás, védelem | 8 pont |
Kijelző | 8 pont |
Sebesség | 8 pont |
Szoftverfelület | 9 pont |
Fotózás, videózás | 8 pont |
Hangminőség | 6 pont |
Adatkommunikáció | 7 pont |
Üzemidő | 9 pont |
Ár/érték arány | 7 pont |
Indulóár (6/128 GB, HUF) | 95 000 |
A Motorola G60 nem igazán lóg ki az idei felhozatalból és árszintből, ám korrekt ajánlat, vannak bizonyos előnyei is. A HDR10 kijelző nagyon szép, a 120 Hz mindig rendkívüli mértékben emeli a felhasználói élményt, csak a maximum fényerő kevéske bizonyos helyzetekben. A teljesítmény viszont abszolút korrekt, a játékok közötti választás sem a hardver fogja megszabni, persze nem gamer csúcsmodell, a legkomolyabb címek megdöccenhetnek, de legtöbb esetben elégedettek leszünk a performansszal. A képalkotás korrekt, az autofókuszos ultraszélessel értelmes makrókat is lőhetünk, a 108 megapixeles szenzor pedig elfogadható 12 megapixeles eredményeket produkál még kedvezőtlen fényviszonyok között is. Jó pont az elöl-hátué satbilizált 4K videó. A sztereó hangzás elég gyenge, de van jack, NFC, memóriabővítés, a 6000 mAh-s telep pedig tisztességesen helytáll, két napig kérdés nélkül, de tartsuk észben, hogy a készülék nem, hogy nem kicsi, de leginkább bazinagy. A Motorola felhasználói felületét nem ok nélkül kedvelik sokan, a tiszta Android értelmes mennyiségű testreszabási és extra funkcióval igen kellemes, a még mindig Android 11-re épülő rendszer már kevésbé, a Moto pedig jellemzően nem nyer Sztahanov-emlékérmet a frissítések terén. 95 ezer forintért tulajdonképpen van keresnivalója a piacon, de ma már egy Realme GT Master Edition is ennyibe kerül, ott a Redmi Note 11 vagy a Redmi Note 10 Pro, teljesítményigényeseknek pedig a Poco X3 Pro. Szolgáltatói kínálatban egy kedvező konstrukcióban abszolút nem lesz mellényúlás a Moto G60, de majdnem százezerért azért még érdemes körülnézni, ám ez a csomag a jó videós képességek, a 120 Hz-es kijelző és a jókora akkumulátor miatt megérdemel tőlünk egy plecsnit.
![]() |
Motorola G60 |
AliceWake
Specifikáció
![]() |
Külső | |
---|---|---|
Méretek | 169,6 x 75,9 x 9,8 milliméter | |
Tömeg | 225 gramm | |
Színvariációk | szürke, ezüst | |
Kijelző képátlója | 6,8 hüvelyk | |
Képaránya | 20,5:9 | |
Felbontása | 1080 x 2460 pixel (396 ppi) | |
Típusa, frekvenciája | IPS LCD, 120 Hz | |
Értesítő LED | nincs | |
Biometrikus védelem | ujjlenyomat-olvasó (hátlapon), 2D arcazonosítás | |
Hardver | ||
SoC típusa, csíkszélessége | Snapdragon 732G, 8 nm | |
Processzor | Nyolcmagos (2x 2,3 GHz Kryo 470 Gold + 6x 1,8 GHz Kryo 470 Silver) | |
Grafikus chip | Adreno 618 | |
RAM, tárhely mérete | 6 GB / 128 GB (UFS 2.1) | |
Memória bővítése | microSD (hibrid slot, max. 1 TB) | |
Adatátvitel | ||
Technológiák | 2G / 3G / 4G | |
Frekvenciasávok | GSM 850/900/1800/1900 MHz UMTS 850/900/1900/2100 MHz LTE B1/2/3/4/5/7/8/12/13/17/19/20/25 LTE B26/28/29/32/34/38/39/40/41/46/66 |
|
SIM-foglalat | 2x nanoSIM | |
eSIM támogatás | nincs | |
Bluetooth | 5.0 (A2DP, LE) | |
WiFi | 802.11 b/g/n/ac (kétcsatornás, HotSpot, Direct) | |
USB | Type-C 2.0 (MTP, OTG) | |
Navigáció | A-GPS, GLONASS, Galileo | |
NFC | van | |
Infra | nincs | |
Szoftver | ||
Rendszer, felület | Android 11 + My UX | |
Multimédia | ||
Hátlapi kamerarendszer | 108 megapixel (f/1,9, PDAF) 8 megapixel (118˚ultraszéles) 2 megapixel (mélység) LED segédfény |
|
Előlapi kamera | 32 megapixel | |
Videófelvétel | 4K 30 fps | |
Jack kimenet | van | |
FM-rádió | van | |
Üzemidő | ||
Akkumulátor | 6000 mAh lítium-polimer | |
Vezetékes töltés | 20 watt (adapter a dobozban) | |
Vezetékmentes töltés | nincs | |
Egyebek | ||
Gyorsulásmérő, közelségérzékelő, fényérzékelő, giroszenzor,hangszenzor, dedikált Google Asszisztens gomb |