LG Optimus L3 Dual - kétkártyás alapdroid

Bevezető, külső

Manapság divat a dél-koreai gyártók között, hogy az androidos alapmobilokat kétkártyás kivitelben is piacra dobják. A Samsung esetében idén erre több példa is volt, a Galaxy Y DuoS mellett annak fizikai billentyűzetes párja, a Galaxy Y Pro Duos is napvilágot látott, illetve a tavalyi év slágere, a Galaxy Ace is megjelent két SIM-es kivitelben. Az LG most hasonlóval próbálkozik az Optimus L3 készülékkel, melynek eredménye az Optimus L3 Dualban teljesedett ki. A készülék hozzánk egymagában, tartozékok nélkül érkezett, így a kiegészítők milyenségéről nem tudunk nyilatkozni.


[+]

A telefon külsőleg egy az egyben az Optimus L3-at idézi, melyre a méretbeli egyezés is rásegít, mindkét mobil 102,6 x 61,6 x 11,9 milliméteres dimenziókkal rendelkezik. A Dual kivitel viszont kilenc grammot hízott, ám a 119 grammos tömeg sem számít soknak az okostelefonok piacán, a zsebet nem húzza a készülék. A plasztik anyaghasználat mellé viszonylag elegáns formaterv társul, a belépő szintű telefonok között igen jól néz ki az L3 Dual. Az összeszerelési minőségre sem lehet panasz, az illeszkedések szorosak, recsegésről szó sincs.


[+]

A két L3 közötti különbséget külsőleg egyedül az előlapon lehet észrevenni, alul ugyanis egy Dual SIM felirat olvasható, a három érintésérzékeny vezérlőgombot (beállítások, főképernyő és vissza) pedig egy negyedik, a kártyák cseréjére irányuló kapacitív billentyűvel egészítették ki. A kijelző a régiben maradt, egy mezei TFT-LCD panel feszít az előlapon, kissé fakó színekkel (maximum 256 ezer árnyalat megjelenítésére képes a képernyő) és visszafogott betekintési szögekkel felvértezve. A 3,2 hüvelykes képátló mellé 240 x 320 képpontos felbontás társul, így sasszem nélkül is ki lehet szúrni a pixeleket. Az érintéseket kapacitív technológiával érzékeli, a tapogatás egyszerre maximum két helyen mehet.


[+]

Az enyhén érdes, matt plasztik hátlapon mindössze egy kamerát és egy LG logót találunk. A hangszóró a készülék felső oldalán található, a hangereje korrekt, így telefonbeszélgetések kihangosításához jól használható, ám a magas recsegésfaktor miatt zenehallgatásra nem ajánlott. A telefon oldalán a szokásos elemek kaptak helyet: a microUSB-aljzat alul csücsül, a hangerőszabályzó bal oldalt székel, 3,5 milliméteres aljzat és a ki- és bekapcsoló gomb a telefon tetejére került.


[+]

Hardver, rendszer, felhasználói felület

A kétkártyás verzió hardveres szempontból is megegyezik az Optimus L3-mal. A gép lelke egy 45 nanométer csíkszélességű Qualcomm MSM7225A lapkakészlet, melyben egy ARMv7 architektúrájú, 800 MHz órajelű processzor és egy Adreno 200 grafikus gyorsító lakozik. Ezek mellett 384 MB RAM és 1 GB belső memória áll a felhasználó rendelkezésére, utóbbit microSD-kártyával lehet bővíteni. Bár a specifikációk elbújhatnak a mai csúcsgépek mellett, a készülék működése viszonylag gyors és folyamatos, ha az alapműveleteket tekintjük. A komolyabb weboldalak már megakasztják a hardvert, az erőforrás-igényes alkalmazások párhuzamos futtatásáról nem is beszélve, de nem szabad feledni, hogy egy belépő szintű mobilról van szó.

Teljesítmény-tesztek
Benchmark LG Optimus L3 Dual Galaxy Ace DuoS Vodafone Smart II Alcatel OT-985
AnTuTu Benchmark 2293 pont 1767 pont 1964 pont 1759 pont
Linpack for Android (single) 20,417 MF. / 4,11 s 10,027 MF. / 8,36 s 10,396 MF. / 8,06 s 8,533 MF. / 9,83 s
Linpack for Android (multi) 18,057 MF. / 9,34 s 8,601 MF. / 19,61 s 8,865 MF. / 19,03 s 7,492 MF. / 22,51 s
Smartbench 2012 Prod. 605 pont 394 pont 346 pont ? pont
Smartbench 2012 Games 1206 pont 737 pont 785 pont ? pont
Quadrant 2.0 1280 pont 840 pont 690 pont 830 pont

A telefonon az Android rendszer 2.3.6-os, Gingerbread névre hallgató verziója fut, melyből már egy ideje elérhető frissebb verzió (további információ itt). Frissítésre viszont aligha lehet számítani, ám az ember ezen nem lepődik meg az alsó kategóriában, a gyártóknak ugyanis sokszor a csúcsmodellek update-je is várat magára.

A gyári felhasználói felületet szokás szerint egy saját UI-ra cserélte a gyártó, amely számos extra adalékkal szolgál az alap rendszerhez képest. Ilyen például a megújult képernyőzár, az adatkommunikációs indikátorokkal kiegészített állapotsáv és a függőlegesen görgethető, csoportokkal operáló menü, de az ikonkészletet és a grafikai elemeket is átfestették a grafikusok. Az LG extra minialkalmazásokkal is szolgált, a megfelelő menüben három új widgetet lehet felfedezni.

Szoftverek, kamera

Az előző oldalon leírtaknak megfelelően az LG lecserélte az alap alkalmazások felhasználói felületeit, az új ruha több esetben extra szolgáltatásokkal is jár. A telefonkönyvet és a naptárat Google- és Exchange-alapon lehet szinkronizálni, a Gmail mellett a már megszokott módon egy Email kliens is található a menüben. Az alap szoftvercsomagot erősíti továbbá a Google+ és a Google Csevegő (ismertebb nevén G-talk), a YouTube, a Voice Search névre hallgató hang alapú kereső, illetve a Maps térképszolgáltatás is. A böngésző funkcionalitása nem rossz: egyszerre több oldal lehet nyitva, a keresés a lapok szövegében is működik, illetve elérhető a weboldalak megosztása és az offline olvasási lehetőség. Nagy kár, hogy a képernyőméret és a felbontás komoly korlátot állít az élmény elé, nem is beszélve a gyenge hardver okozta teljesítménybeli problémákról; igaz, utóbbi csak komolyabb, összetettebb oldalak esetén érezteti a hatását. Az FM-rádió képes az állomások automatikus keresésére, valamint néhány velük kapcsolatos adatot is megjelenít. A zenelejátszó nem sok extrát kínál, az albumborítók megjelenítése és a lejátszási listák kezelése mellett a muzsikák A2DP-n keresztüli üvöltetését kínálja.

Az extra programok közötti programok bizonyára ismerősek az LG Optimus szériáját ismerők számára. A Diktafon hangrögzítésre jó, a RemoteCall Service a gyártó távdiagnosztizáló szolgáltatását takarja. A SmartWorld az LG saját alkalmazásboltja, mely Magyarországon sajnos nem elérhető. Dokumentumok olvasgatására a Polaris View a nyerő, ám mint azt a név is mutatja, szerkeszteni és új fájlt létrehozni sajnos nem lehet a segítségével. Hasznos továbbá az Alkalmazáskezelő, amely a futó folyamatokat és programokat listázza, melyeket be is lehet zárni a programon belül. A Szoftverfrissítés applikációnak viszont nem sok értelme van, lévén ez az opció a beállítások között is ott figyel, ergo az Optimus L3 Dual esetében akár két módon is ellenőrizhető az update csomag elérhetősége.

A hátlapon egy fixfókuszos kamera is helyet kapott, mellyel legfeljebb 3 megapixeles, azaz 2048 x 1536 képpontos felbontású fotókat lehet lőni, a mozgóképek felbontása 640 x 480 pixelben van maximalizálva. A kameraszoftverben állítható a fehéregyensúly, a fényérzékenység, a színhatás, melyek mellett geotagging és időzítő funkciókat, valamint néhány effektet is aktiválhat a felhasználó. A képminőség körülbelül az Optimus L3 szintjét hozza, viszonylag megfelelő dinamikatartomány mellett elmosott részletekkel teli, olajfestményszerű képeket készít a mobil.

Adatkommunikáció, akkumulátor, összegzés

Adatkommunikációs szempontból nagyjából szintén az Optimus L3 funkcionalitása a mérvadó. A négysávos GSM-modul (850/900/1800/1900 MHz) mellett egy kétsávos (900/2100 MHz) UMTS-egység figyel, a mobilhálózaton keresztül folyó adatforgalom elméleti letöltési sebessége 3,6 Mbps. A telefon két SIM-kártyát is kezel egyszerre, ám míg az egyiken hívást fogad az ember, a rendszer automatikusan letiltja a másikat, azaz nincs active standby mód. A hangminőség viszont mindkét foglalatot használva megfelelő volt. A szokásos WiFi (802.11b/g/n), Bluetooth (3.0, A2DP- és EDR-támogatással) és a-GPS egységek természetesen az L3 Dual esetében is alapfelszereltségnek számítanak, mindezek mellé tethering funkcionalitás is jár, azaz a mobilnetet meg lehet osztani WiFi-n és USB-n keresztül.

Értékelés: LG E405 Optimus L3 Dual
Külső
Ergonómia 7 pont
Anyaghasználat 7 pont
Összeszerelés minősége 8 pont
Kijelző mérete, minősége 4 pont
Belső
Kezelhetőség 7 pont
Sebesség 7 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 7 pont
Felhasználói felület élménye 7 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 9 pont
PIM funkciók 9 pont
Adatkommunikációs képességek 7 pont
Multimédia
Vizuális 5 pont
Audio 4 pont
Egyebek
Üzemidő 7 pont
Ár/érték aránya 7 pont
Hogyan értékelünk?

Az egykártyás elődhöz képest 40 mAh-t hízott a lítium-ionos akkumulátor, a kapacitás így 1540 mAh-ra rúg. A rendelkezésre állási idő nem változott, egy feltöltéssel másfél-két napig simán elmegy a mobil, ami a mai okostelefonok között egészen jónak számít.

Ismét tehát egy alapfunkciós okostelefont kapunk, mely bár magabiztosan kezel két SIM-kártyát is, ezen kívül semmi extrát nem tud felmutatni az egykártyás elődhöz képest. Pozitívum a kellemes külső, a korrekt üzemidő és a viszonylag folyamatos működés, ám mint szinte az összes dualSIM-modellnél, az Optimus L3 Dual esetében sem teljesen reális az árazás. A készülék előzetes információink alapján 45 ezer forintba fog kerülni, ami azért igen sok egy Gingerbreadet futtató, 240 x 320 képpontos felbontású (és gyenge képminőségű) kijelzővel rendelkező mobilért, két SIM ide vagy oda. A jelenlegi mezőnyben viszont ez elfogadott, a többi gyártó is hasonló árazással operál, ám hamarosan érkeznek az Alcatel készülékei, melyek rendesen felkavarhatják az állóvizet. Érdemes tehát várni egy kicsit, ha az ember dualSIM-mobilra vágyik, még a héten jelentkezünk az OT-993D és OT-997D bemutatóival, addig is ajánljuk a telefonok főszereplésével készült MobilarenaTV-adást. Tesztalanyunkra visszatérve ezen az áron sajnos nem tudunk plecsnivel szolgálni, egy laza tízessel olcsóbban már más lenne a helyzet.

dr. Kind

A cikk elkészítésében a T-Mobile 4G mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikációk

LG E405 Optimus L3 Dual
LG E405 Optimus L3 Dual Általános
Technológia GSM/UMTS
Méret 102,6 x 61,6 x 11,85 milliméter
Tömeg 109 gramm
Színvariációk fekete
SIM-foglalat két normál méretű SIM
Kijelző
Kijelző átlója 3,2 hüvelyk
Kijelző felbontása 240 x 320 pixel (125 ppi)
Kijelző típusa Kapacitív TFT-LCD
Színárnyalatok száma 256 ezer
Hardver
SoC típusa Qualcomm MSM7227A
Processzor típusa 800 Mhz
Processzor csíkszélessége 45 nm
Processzor utasításkészlete ARMv7
Grafikus chip Adreno 200
RAM mérete 384 MB
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Szabadon felhasználható belső tárhely 1 GB
Memória bővíthetősége microSD-kártyával
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 900/2100 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA van / 3,6 Mbps / 384 Kbps
IrDA / Bluetooth nincs / 3.0 (EDR+A2DP)
WiFi 802.11b/g/n, hotspot
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 2.3.6
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Java van
Játékok telepíthető
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek hangrögzítő, alkalmazáskezelő, Polaris Viewer, RemoteCall
Multimédia
Fő kamera 3 megapixel, fixfókusz
Másodlagos kamera nincs
Videófelvétel 640 x 480 pixeles felbontás
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó nincs
FM-rádió van
Üzemidő
Alap akkumulátor 1500 mAh-s lítium-ion
Készenléti idő 300 óra
Beszélgetési idő 6,5 óra
Egyebek
3,5 mm-es jack, giroszenzor, fényérzékelő, közelségszenzor, kétkártyás működés
  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés