Jabra PRO 9465 Duo, avagy mit tud egy ügyfélszolgálatos headset?

Mit kell tudnia egy ügyfélszolgálatos headsetnek?

A Jabra nevét olvasóink többsége már hallhatta, pár évvel ezelőtt még erős szereplői voltak a sztereó headsetek piacának, portékáik ugyanis minőségiek volt, amihez képest meglehetősen korrekt áron lehetett hozzájuk jutni. A vállalat azonban nem csak hétköznapi használatra gyárt kiegészítőket, az egyik fő célterületük az irodai és telefonközpontos használat. Itthon többek között a Telenor telefonos ügyfélszolgálata használja a cég fejbeszélőit, melynek apropójából nemrég a szolgáltató törökbálinti székházában jártunk és megnéztük, hogy hogyan és milyen technikákkal dolgoznak.

Telenor telefonos ügyfélszolgálat a Telenor Házban
[+]

A Jabra hazai PR-ügynöksége már a látogatás előtt is bőszen kínálgatta számunkra a különféle ügyfélszolgálatos headsetek tesztpéldányait, mi azonban visszautasítottuk őket, lévén nem tartottuk valószínűleg, hogy az olvasótáborunkban jelentős számban lennének olyanok, akiket az ilyesmi érdekel. Viszont a telenoros látogatás utána megjött a kedvünk egy kis teszteléshez, minek apropójából megkaptuk a cég jelenlegi zászlóshajóját, a Jabra PRO 9465 Duo névre hallgató modellt, ami egy kimondottan irodai és ügyfélszolgálati használatra ajánlott headset. Arra pedig csak a használat megkezdése után jöttünk rá, hogy egy ilyen kiegészítő bizony számunkra is igen hasznos.

Telenor telefonos ügyfélszolgálat a Telenor Házban
[+]

Hogy mit is kell nyújtani egy efféle fejbeszélőnek? Alapvetően három dolgot: kiváló hangminőséget, kényelmes és egyszerű használatot, valamint ellenállást a fizikai behatásokkal szemben. A felsoroltakból az első szempontot különféle hardveres egységekkel és szoftveres megoldásokkal lehet teljesíteni, a második kritérium pedig a tervezőmérnökök munkáján múlik. Az ellenállóság pedig a minőségi anyaghasználat mellett azon is múlik, hogy mikre tudtak a gyártás előtt gondolni a tervezők; az alkatrészeket ugyanis olyan módon is össze lehet rakni, hogy egy esetleges sérülés esetén is könnyedén javítható a fejhallgató; a Telenortól ugyanakkor azt tudtuk meg, hogy a nagy cégek nem igazán szoktak a fejbeszélők javításával foglalkozni, tehát a fő szempont inkább az, hogy egy kisebb bombatámadást is túléljen a headset.

A Jabra és az általa nyújtott szolgáltatások

A Jabrát nagyjából 150 évvel ezelőtt alapította egy dán úriember, bizonyos Elwood Norris. Akkoriban még nyilván nem headsetek gyártásával foglalkoztak, az eredeti cég egyik profilja a telegráf volt, ők csinálták meg az első vezetékes telegráf hálózatot Hong Kong és Dánia között. 1950-ben pedig építettek egy 530 kilométeres víz alatti kábelt Anglia és Dánia között, majd 1977-ben megvették a hallókészülékekkel foglalkozó Danavoxot, mely cég más néven, de ma is üzemel. 1986-ban kezdtek headseteket gyártani, a név akkor még GN Netcom volt, de 2003-ban megvették az akkor már jó ideje létező amerikai céget, a Jabrát, mely 2007-ben lett bejegyzett világmárka. A Jabrának jelenleg három diviziója van: professzionális, mobilos és hallókészülékes.

Cikkünk tárgya a professzionális ág termékkínálata, melybe a 9400-as sorozat tagjaként a 9465 Duo is tartozik. Ez az egyik első irodai headset, melyben egyesítették a DECT-et és a Bluetooth-t; mindkettő egy vezeték nélküli adatátviteli a technológia, előbbit nem mobiltelefonokban használják, hanem a vonalas megodlások vezeték nélkülivé tételénél. A dolog lényege, hogy a headset jelen esetben nem csak az a cucc, amit a fejünkre teszünk, tartozik hozzá egy "állvány" is, melyhez Bluetooth-on keresztül nagyjából 10 méteres körzeten belül csatlakozhathatunk mobiltelefont. A DECT maga az állvány és a headset között él, a hatótávolság itt a Bluetooth sokszorosa, ideális körülmények között elvileg 150 méter is lehet; a beszélgetésnél csak az számít, hogy a telefon és az állvány közel maradjon egymáshoz, mi a fejbeszélővel már nyugodtan elsétálgathatunk.

Szintén a Jabra professzionális technológiáinak része a fejlett zajszűrés, mely NoiseBlackout névre hallgat. A szűrést több módon oldják meg, mikrofonból két darab került az eszközre, mely mellett egy fejlett digitális fejfeldolgozó egység (DSP) is helyet kapott; az eredmény valóban lenyűgöző, de a tapasztalatainkat csak a következő oldalon osztjuk meg. A cucc egyébként nyilván nem csak arra jó, hogy mobiltelefonos headsetként szolgáljon, vezetékes vonalat és számítógépet (soft-phone miatt) is ráköthetünk, a cucc pedig mindhárom fajta bejövő hívást kezeli, beszélgetés közben nem kell manuálisan váltogatnunk. A beállításokat az állványon található, 2,4 hüvelykes érintőkijelzőn tudjuk elvégezni, a folyamat annyira egyszerű, hogy nagyanyánk is meg tudná csinálni.

Jabra PRO 9465 Duo

A Jabra PRO 9465 Duo tehát a cég egyik felsőkategóriás headsetje, melynek használata kizárólag irodai környezetben vagy call centerekben javasolt. Sztereó eszköz, de létezik egyoldalas (mono) változata is. Mint arról az előző oldalon már szó volt, egyszerre három különféle eszközt képes egyszerre kezelni; mindezt unified communications-nek hívják. A masina beüzemelése viszonylag egyszerű, az igen méretes dobozból ki kell vennünk a dokkolót, melyen könnyedén el tudjuk helyezni a headsetet, főleg, mert a forgatható tartónak köszönhetően bal és jobbkezesek (avagy bal és jobbfülesek) is rá tudják dobni a cuccot, nem számít, hogy a mikrofont melyik oldalra forgattuk be. A számítógéphez USB-kábellel, a vonalas hálózatra pedig RJ12-es kábellel csatlakozik, mindkettőt megtaláljuk a dobozban.

Jabra PRO 9465 Duo
[+]

Mi az a softphone?

A softphone olyan alkalmazás, amely külön telefonkészülék, a számítógép vagy egyéb hardver hangkártyáján (avagy hangkeltő chipjén) keresztül is képes telefonhívásokat lebonyolítani. Az egyik legelterjedtebb protokoll a Session Initiation Protocol (SIP), mely egy internet-kommunikációs megoldás két vagy több résztvevő közötti kommunikációs kapcsolat felépítésére. Bár jelenleg még nem szabvány az internetes kommunikációban, lassan azzá válhat.

Az állványnak/állomásnak persze hálózati áramra is szüksége van, melyhez kapunk egy igen apró fejjel ellátott adaptert, melyet bárhova gond nélkül be tudunk dugni, ez mindenképp pozitívum. Ha a dolog megtörtént, az állvány életre kell, nekünk meg csak ki kell hajtanunk a rezisztív érintésérzékelő technológiát használó kijelzőt, majd végig kell mennünk a beállítási folyamatokon. A Jabra kiegészítője rákérdez, hogy milyen eszközöket akarunk használni, majd mindegyiknél ad pár nagyon egyértelmű instrukciót a beállításhoz, majd mehet is a beszélgetés. Ha hívást kapunk, a kijelzőn megjelenik, hogy melyik csatornán érkezik, a felvételhez pedig elég kivennünk a headsetet a tartóból. Ha a fejünkön van, akkor elég megérintenünk a headseten lévő gombot, mely egyébként érintésérzékeny; hangerőállításra és némításra is jó, az instrukciókat a fent említett útmutató keretein belül kapjuk meg.

Jabra PRO 9465 Duo
[+]

A hangminőség nagyon meggyőz. Az első teszthívást mobiltelefonon keresztül bonyolítottuk le Pheke kollégával, aki utána csak bólogatott és annyit mondott, hogy ez egy professzionális cucc. Háttérzaj semmi, pedig a Mobilarena szerkesztőségében azért szokott zaj lenni; a szűrés olyan fejlett, hogy még a legzajosabb open office jellegű irodákban is elég ahhoz, hogy a beszélgetés zavartalan legyen. Épp ezért a cucchoz külön megvásárolható hívásjelző lámpa (melyet akár az asztalunkra, akár egy paraván tetejére is rakhatunk) funkciója nem is az, hogy "adás van, csendet kérek" jelleggel tájékoztassa a kollégákat arról, hogy éppen telefonálunk - ettől függetlenül jópofa kis kiegészítő.

Jabra PRO 9465 Duo
[+]

A legdurvább dolog mégis a kényelem; a pehelykönnyű headset ugyan nyolc órán keresztül nem volt egyhuzamban a fejemen, egy-két órán keresztül viszont több alkalommal is, nem nyomott és nem zavart a munkában. Legtöbbször mondjuk inkább visszaraktam a helyére, egyrészt azért, hogy töltődjön, másrészt azért, mert így a fejemre téve egyből fel is vettem a bejövő hívást. Az 1,8 GHz-es frekvencián üzemelő DECT is kényelmes volt, mivel hatótávolsága nagyobb a Bluetooth-énál, nem nagyon tudtam olyan helyre menni a szerkesztőségben, ahol még ne lett volna makulátlan a hangminőség. Persze lehet, hogy néha voltak szakadozások, de ezekről sem én, sem beszélgetőpartnereim nem tudhattunk, a cuccba ugyanis be van építve egy puffer, mely a 2-4 másodperces szakadásokat is képes kompenzálni, így senkinek nem tűnik fel, hogy valami zavar történt az erőben.

A tesztelés után el is gondolkodtam azon, hogy munkámhoz be kellene szereznem egy kellemes vezeték nélküli headsetet, nálunk ugyanis sok call centerrel ellentétben kell mozgási szabadság is. Viszont a cucc valószínűleg nem Jabra lesz, legalábbis nem egy PRO 9465 Duo, ára ugyanis bőven 100 000 forint fölött mozog. Ettől függetlenül boldog lennék, ha találnék egyet az utcán, mert ennél jobb minőségű és kényelmesebb telefonálást elképzelni sem tudok munka közben; mondom ezt úgy, hogy a 9465-ön kívül nem használtam egyetlen egy professzionális megoldást sem. Látni kell, hogy ez a kiegészítő több, mint egy vezetéshez használatos, pár ezer forintos Bluetooth headset, nem is akar annak konkurenciája lenni: ez tényleg olyan helyeken kell használni, ahol igény is van rájuk. A Mobilarena szerkesztősége pedig nem ilyen, de azért nagyon értékeltük ezt a hangminőséget. Mivel összehasonlítási alapunk nincs, ajánlott plecsnit nem sütöttünk el, de egy tetszettet minden további nélkül adunk neki.

Jabra Pro 9465 Duo

Bocha

A cikk elkészítésében a T-Mobile mobilinternet volt segítségünkre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Jabra

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés