Hirdetés
Star Wars The Force Unleashed
Igen-igen, megint péntek és megint egy iPhone programokkal foglalkozó cikk. Ezúttal bemutatunk néhányat a nagyon várt játékok közül. Listánk mindegyik szereplője sokáig tartózkodott a fizetős alkalmazások TOP3-jában. Elsőként George Lucas megszűnni nem akaró SW frencsájzának legfrissebb termékére vetünk néhány pillantást.
A Force Unleashed története ott kezdődik, ahol a harmadik rész véget ér. Illetve egy kicsit később, ugyanis itt Anakin már Darth Vaderként vadássza a jediket. Az egyik portyája során talál ránk, egy fiúra, akiben megérzi az erőt és a jediként való kiképzésünk mellett dönt. A történethez nagyjából itt csatlakozunk és szépen, folyamatosan sajátíthatjuk el az Erő használatát és egyre több képességet tudhatunk magunkénak.
Szám szerint 6 fejezeten vághatjuk keresztül magunkat, fejezetenként 10-15 helyszínnel. Minden fejezet végén egy-egy főellenfélbe botlunk majd, akiken speciális képességeink használatával és fénykardunk segítségével - szó szerint - vághatjuk keresztül magunkat. Pontosan 9 féle erőképességet sajátíthatunk majd el a történet végére, amelyek között szerepelnek támadó és védekező erők is. A ránk támadó katonákat általában többféleképpen is eliminálhatjuk, azonban a nagyobb ellenfelek ellen (például lépegetők, TIE vadászok, főellenfelek) ellen csak egy-két bizonyos erő használható.
Az erő használata mellett a fénykardunkkal is vagdalkozhatunk, azonban a pálya linealitásából, illetve abból a tényből adódóan, hogy a főszereplőt nem mi mozgatjuk, erősen leszűkül a mozgásterünk. Igazából arra van csak lehetőségünk, hogy a felénk érkező lézersugarakat egy-két mozdulattal hárítsuk vagy visszaküldjük az ellenfélre. Mindegyik a filmből ismert hang és képeffektel jár. Grafikát tekintve egyébként a közeli képeknél erősen kihívásokkal küzd az iPhone. Mondhatnánk, hogy ronda, de nem tudjuk, hogy hosszútávon mit tudnak majd kihozni a hardverből, szóval egyből nem szólnánk le, ugyanis mobilon eddig ezt megközelítővel sem találkozhattunk.
Összesítve egy hamisítatlan Star Wars hangulatú játékot kapunk, ami a Saga rajongóinak kötelező, de ők úgyis megveszik. Másnak nem igazán érdemes, ugyanis pontosan ugyanannyi interakciónk van a történet befolyásolására, mint a sok verziót megélt keyboard defender játékban. Ezúttal azonban nem az ellenfelek feje fölött lebegő szót kell begépelnünk, hanem az ott szereplő jelet kell a képernyőre rajzolnunk. Néha nyújt csak-csak némi változatosságot egy-egy csak bizonyos támadási formákkal legyőzhető ellenfél. A főellenfelek is elég fantáziátlanra sikeredtek, általában ugyanazon 2-3 erő váltogatásával lehet őket legyőzni, mindenféle kreativitás és fejtörő nélkül. Bizonyára nem árulok el nagy titkot azzal, ha elmondom, hogy a történet végén magával Darth Vaderrel is megküzdhetünk, de a csata végét és a teljes sztorit nem szeretném elárulni, ugyanis azzal azt az egyetlen okot lőném le, amiért megéri pénzt kiadni a szoftverért.
Star Wars The Force Unleashed | ||
Ár | 7,99 EUR | |
Fejlesztő | THQ Wireless INC. | |
Méret | 20,9 MB | |
Link a letöltéshez | Klikk a store-hoz |
Labyrinth
A Labyrinth minden iPhone játék alfája és omegája. Ami a Nokiánál a Snake, az az Applenél a Labyrinth. Gyermekkorunkban mindannyian játszottunk olyan játékokkal, ahol a cél az volt, hogy egy dobozt döntögetve a benne lévő golyót kellett eljuttatni a célba az akadályokat szépen kikerülve. Türelemjáték volt a javából, és a trükkösebb gyerekek hamar rájöttek arra, hogy ha a dobozta feje tetejére fordíttják, akkor az üvegen simán végig lehet csúsztatni a golyót, kikerülve ezzel a trükkös csapdákat. Erre az iPhone giroszkója nem képes, így trükközésre nem nagyon van lehetőség. A program pontosan a készülék fent emlegetett funkcióját használja ki, méghozzá hihetetlenül jól. Az alkalmazás minden egyes apró rezdülésre reagál, pontosan követi le a telefon mozgását.
Ha el szeretnénk kápráztatni az iPhone-t nem ismerő embereket, akkor csak lazán lőjük be a Labyrinthot és adjuk a kezükbe a telefont, garantált a hatás. Elkerekedő szemek, majd önfeledt játék veszi kezdetét, amelyet egyedül a szivatósabbnál-szivatósabb pályák feltűnése zavarhat meg. Igen addiktív a játék és eleinte igen könnyű, azonban ha belefutunk egy keményebb táblába, akkor azzal akár napokat is eltölthetünk.
Az alapjáték körülbelül 50 pályacsomagot és ezzel több mint 500 pályát tartalmaz. A végigjátszás szerintem egy dolgozó ember számára esélytelen, de remekül eltölthetünk egy-egy feladattal 5-10 percet, így a hosszútávú használat is garantált, megunni sosem fogjuk. A játékból létezik ingyenes változat is, amely 10 pályát tartalmaz. Ha valaki kedvet kapott a jelen írás alapján a kipróbálásához, ezzel ingyen megteheti. Utána garantáltan a Labyrinth lesz a következő megvásárolt programja.
Labyrinth | ||
Ár | 5,49 EUR | |
Fejlesztő | Codify EB | |
Méret | 1,1 MB | |
Link a letöltéshez | Klikk a store-hoz |
Super Monkey Ball
A Sega, pontosabban Ethan Einhorn elmondása szerint a Super Monkey Ball választása iPhone játéknak "was the natural choice". Biztosan amatőrnek és tudatlannak tűnök, de korábban sosem hallottam a játékról, ezért én nem tartottam annyira necsürel csojsznak, mint mondjuk a Labyrinthet. Pedig a két játék lényege nagyjából ugyanaz, csak ezúttal a golyót egy gömbben forgó majommal helyettesítették, a táblát pedig átrakták 3D-be és beszórtak néhány trükkös pályaelemet, valamint idióta hangeffekteket. Abban mindenesetre Ethan barátunknak teljes mértékben igaza van, hogy ez a játék nem egy hagyományos mobiltelefonos játék. Ez bizony egy egyértelműen konzol játék és egy fontos lépés az iPhone gamer eszközzé válásának útján.
Magamtól a játékot sosem vettem volna meg, ebben biztos vagyok. Azonban egy olvasónk kifejezett kérése volt, hogy nézzük meg, hogy milyen is lehet, így úgy döntöttem, hogy megpróbálkozom vele. Az iTunes-szon megoszlottak róla az értékelések, ebből már gyanakodnom kellett volna, de felfedező énem csábított, ráadásul az ott megjelent képek valamint a youtube-os videók csábítónak tűntek. A játék célja már-már gyermekien egyszerű. A semmi közepén lebegő platformokon kell minél több banánt összegyűjtenünk, majd besétálnunk a teleportkapuba, mielőtt lejárna az időnk. A dolgot kicsit bonyolítja, hogy mindenféle trükkös akadály áll az utunkban, néhány helyen ezek a platformok mozognak, illetve ugratókon, gödrökön kell átlendülnünk. Az igazi csavart azonban az okozza, hogy a buborékba zárt majmunk úgy viselkedik, mint a Sega kék elmebeteg sündisznója. Azaz, ha egyszer megindul egy lejtőn, akkor ember nincs aki megállítsa az első kanyar előtt, ahol szépen le is zuhanunk majd a semmibe.
Igazi, konzolokon nevelkedett fanok számára ez bizonyára jól hangzik, azonban nem ilyen egyszerű az élet. A megvalósítás kicsit zavaros, főleg az irányítás része. Majmunkat a telefon döntögetésével vezérelhetjük a nekünk megfelelő irányba. Ez viszont kegyetlenül érzékenyre sikerült. Ha nem apró billentésekkel próbálkozunk, hanem egy kicsit emberesebbet döntünk a készüléken, a majom irányíthatatlanná válik a sebessége miatt. Ez sem hangzik még igazán durván, azonban vétettek egy nagy hibát az elmélet megvalósításánál. Amennyiben döntjük a telefonunkat, a kamera is elkezd forogni a majom háta mögé, de ezáltal megváltozik a döntés szöge és teljesen összezavarja ezzel a játékost. Leírni lehetetlen, kipróbálni pedig felesleges. 3-4 óra szenvedéssel sikerül eljutnom a 10. pályáig, ahol egyelőre feladtam a dolgot. A tutorial végigjátszásának is legalább 5x kellett nekifognom. Sajnos egy tipikus példát mutatott fel a Sega azzal, hogyan lehet elrontani egy jól induló ötletet, és ilyenkor hiába a remek grafika, a sok pálya. Egyszerűen kezelhetetlen a játék.
Super Monkey Ball | ||
Ár | 7,99 EUR | |
Fejlesztő | Sega America | |
Méret | 36,1 MB | |
Link a letöltéshez | Klikk a store-hoz |