Újramelegített káposzta

Létezik az a közkedvelt mondás, amelyet jellemzően férfi-nő kapcsolatok esetén hangoztatnak nagyon bölcs közhelypuffogtató egyének, mely szerint az újramelegített káposzta már nem az igazi. Ez egyrészt alapvetően nem igaz, lévén a mikrohullámú sütőben megküldött étek rengeteg élethelyzetben simán van annyira jó, mint frissiben (mondjuk egy másnapos délelőtt során), másrészt pedig a kapcsolatok esetén sem okvetlenül igaz. Emlékszem, hogy mennyire elérzékenyültem énekórán kiskoromban, amikor valamelyik zeneszerzőről azt olvastam az életrajzában, hogy elvette gyerekkori szerelmét. Egyébként ezzel nincs egyedül, Fernando Torres is ezt cselekedte.

Ez azonban mind irreleváns annak fényében, hogy mi most az újramelegített káposzta filozófiájával vadul dacolva ismét nekifekszünk annak, hogy időről-időre mobiltelefonokon (táblagépeken) futtatható játkokról írjunk, mert egyrészt ez az iparág az elmúlt években igen durván megerősödött (hopp, itt egy releváns cikk), másrészt pedig szeretünk is játszani. Mindennek tetejébe pedig a szerkesztőségben csak úgy pörögnek az okostelefonok, mostanság speciel masszív mennyiségű iPad és iPod futott be, utóbbi pont abból a célból, hogy azon játékokat próbálgassunk.

Hogy az újramelegített sorozatnak kedvet csináljunk, elsőként ingyenesen lehúzható alkalmazásokkal traktálnánk az olvasót. A későbbiekben fizetős, s emiatt elvileg komolyabb játékok is érkeznek majd, de – mint ahogy számos kutatásból is kiderült már – a telefonos játékokkal az úgynevezett casual gamer típusú emberek játszanak, ami pont ellentéte a hardcore játékosnak. Vagyis nem akar belemélyedni minden kis beállításba, finomhangolásba, nem egy összetett stratégiai szimulációra vágyik, hanem tömegközlekedve, orvosra várva, bankban ücsörögve, unalmas munkahelyi megbeszéléseken, elalvás előtt (ez a kettő lehet egy és ugyanazon szituáció) csak nyomkodná egy kicsit a telefont, hogy elüsse az időt. S ehhez inkább ötletes, humoros, kedves, szerethető, jópofa, egyedi alkalmazások szükségesek, amelyek nem igényelnek túl sok beállítást, azonnal játszhatóak, s valamennyi sikerélménnyel is rövid távon kecsegtetnek. Nos, ezekből nyújtunk át egy kupacot.

DrawRace

Nagyon egyszerű, ötletes autóverseny a DrawRace, amely az egyik legnépszerűbb játék mostanság az App Store kínálatában. Sokan is tolják, legalábbis a ranglista alapján bőven van játékos Magyarországról is. A grafika elég kis egyszerű, a játékmenet sem túl bonyolult, mégis az ember sok-sok percet eltölt a kijelző fölé görnyedve, hogy egyre jobb és jobb időket fusson. Ennek pedig az az oka, hogy elsőrangú az ötlet.

Ellentétben ugyanis az autóversenyekkel itt nem menet közben kanyargunk és izzadunk, hanem a kis ujjunkkal előre megrajzoljuk azt az ívet, ahogy szerintünk ideális. Ha gyorsabban húzzuk az ujjunkat, akkor a verda is sebesebben megy, ha lassítunk, akkor a sebesség is csökkenni fog. Amikor készen vagyunk (kettő, három, illetve öt körös etapok vannak), egyszerűen rátenyerelünk a start gombra, s szépen végignézzük, ahogyan a kocsi az előre kijelölt úton és sebességgel teljesíti a pályát.

Ebben az a szép, hogy egyrészt a gépjármű bizony lecsúszik arról a fránya ívről, amit előzetesen kifundáltunk, ha túl nagy tempóval érkezik a kanyarba. Másrészt pedig ennek következtében különböző tereptárgyakon szeretne átvándorolni azért, hogy minél hamarabb visszataláljon a megrajzolt vonalra. Így egy-egy pályán sok gyakorlás kell ahhoz, hogy értékelhető időt érjünk el. Ha van netkapcsolat, akkor a szoftver eltárolhatja az eredményünket a többi játékos között, egyrészt ad egy helyezés (433. a világranglistán), de sokkal többet mond a százalékos érték, vagyis hogy az összes játékos közül az adott pályán hány százalékot nyomtunk le. A magyar mezőny egyébként elég jó, én világszinten majdnem minden pályát 90% fölé csináltam (van összesen 20 track), egyik-másik 97%-osra is sikerült, ha azonban átkapcsoltam a ranglistát magyar júzerekre, akkor 60-70% körül teljesítettem, igaz, ezzel az első tízben azért benne is voltam rendre.

A játékmenet jellegéből adódóan kiváló helyi bajnokságokat is lehet tolni, ugyanis kettő, illetve három vállalkozó szellem is tolhatja ugyanazon az eszközön. Sorban mindenki megrajzolja a szerinte tökéletes íveket, aztán start! És akkor bizony ott kuksol a kijelző felett mind a három (esetleg kettő) játékos és már nem tud semmit tenni, csak nézni, ahogy Bog piros autója kenterbe ver mindenki mást. Gondolom egyértelmű, hogy DrawRace-ben ki a király a Mobilarénánál.

High Noon

Hatalmas ötlet eredménye következő játékunk, amely a High Noon nevet viseli. Ez is ingyenesen letölthető, viszont itt mindenképpen alapkövetelmény, hogy a játékhoz netkapcsolatra van szükség, ugyanis az egész világ ellen fogunk küzdeni. A western környezetbe helyezett alkalmazás úgy indul, hogy kreálunk egy karaktert. Eleinte elég egysíkú a figuránk, de ahogy haladunk fentebb a ranglétrán, egyre több kiegészítő érhető el, kalaptól a cipőig mindenféle okosság, egy részükért viszont spéci tallért kell fizetni, amit igazi dollárért vásárolhatunk. Ismerjük az ilyesmit: Facebookon is sok hasonló alkalmazás van, ahol a durva cuccokat csak valós pénzért lehet megszerezni.

A High Noon pisztolypárbajok sokaságára épül (illetőleg van más fegyó is, ahogy egyre fentebb lépdesünk a szintek között). Eleinte van egy szál stukkerünk, s a főmenüben látunk tíz hozzánk hasonlóan marcona figurát, akik vagy éppen küzdenek egymással, vagy csak úgy magukban támasztják a kerítést. Nem is nagyon szükséges nekünk válogatni, egy perc sem kell, s biztos bekóstol minket is egy másik játékos: kezdődik a párbaj!

Ilyenkor a telefont (iPodot) lefelé kell lógatni, némi western jellegű zene hallatszik, majd egy jellegzetes effekt után magunk elé kaphatjuk a készüléket, s a telefon döntögetésével célozhatunk az ellenfélre. Aki persze mozog, mint aki hangyabolyba lépett, de erre mi is képesek vagyunk a készülék gyors döntögetésével. Közben persze nem ártana lőni is, ráadásul pontosan. Az alap pisztoly hat töltényt tartalmaz, 20-30 sebzést visz be (100 életünk lehet), fejre célozva többet, lábra kevesebbet horzsol. Ha elfogy a muníció, akkor előre kell dönteni a készüléket, ilyenkor tudunk tölteni, amit nem árt gyorsan elintézni, mert ebben az esetben elég védtelenek vagyunk. Vannak spéci cuccok, amivel növelhetjük az esélyünket, ilyen a lasszó, amellyel fel tudjuk lógatni az égbe az ellenfelet és akkor céllövöldévé alakul a történet, van söröcske, amivel némi életet nyerhetünk vissza, meg füstcucc, amitől a másik pisztolyhős nem fog látni semmit.

Ha győzedelmeskedünk, akkor kapunk lóvét (lopni is lehet), ha vesztünk, akkor alulról szemlélhetjük, ahogyan bedeszkáznak egy koporsóba. Nem lehet egyébként a végtelenségig párbajozni, minden harc levesz az energiánkból, ami töltődik fel az idő előrehaladtával. Tudunk üzengetni is másoknak, ha ez a vágyunk, illetve csinálhatunk „Shitlistet“, ide pakolhatunk olyan ellenfeleket, akikkel nem kívánunk többet csatározni. A High Noon baromi jópofa applikáció, bár tömegközlekedésen, s egyáltalán társaságban elég idióta dolog vele játszani, főleg a lefordított készülék esetén arra várva, hogy elkezdődjön a párbaj.

Frisbee

Harmadik szereplőnk ügyességi játék, a beszédes nevű Frisbee. Az alkalmazás főszereplője valóban egy frizbi, a repülő korong szemszögéből éljük át az eseményeket, ami konkrétan a repülés. A célszerszám elhajítása után a telefon döntögetésével tudjuk irányítani a korongot, a cél az, hogy különböző karikákon, fordítókon és egyéb tereptárgyakon pontosan átreptessük úgy, hogy a közbülső területen elhelyezett csillagokat is begyűjtsük.

Ez eleinte elég könnyű, van három karika, összesen hat csillag, az első néhány pályát szinte kötelező a maximumon hozni (gold medál). Ha egy-két csillag kimarad, akkor ezüstös érem a jutalmunk, ha csak a pályát teljesítjük és sok csillagot kihagyunk, akkor bronz medál az eredmény. Nyilvánvalóan úgy működ a rendszer, hogy akkor jutunk a következő pályára, ha az előzőt sikeresen megoldottuk. S ez bizony néha nagyon nem könnyű, sokféle tereptárgy akadhat utunkba, eleinte csak fák, de mivel vidámparkban kezdünk, ezért előbb-utóbb a forgó óriáskerék kabinjai között is el kell vezessük a korongot. Vannak háromszög alakú „checkpointok“, ha ilyen van a gyűrű helyett, akkor az durván gyorsít, s ezt követően jellemzően kanyarodik is a pálya, érdemes résen lenni. Ha valakinek nem jön be a döntögetéses irányítás, kérhet jobbra-balra egy-egy virtuális gombot, de szerintem így nehezebb a feladat.

Ha az adott pálya mind a tíz szintjét megcsináltuk, akkor megnyithatjuk a következő szintet, ám ezekhez be kell áldoznunk az összegyűjtött csillagokból egy jókora marékot. Így aztán az ember visszajár a már korábban megcsinált pályákra csillagokat gyűjteni, ami egyáltalán nem ökörség, sokat fejlődhet így a tudásunk. Néha van egy-két bónusz pálya, ami különösen szemét, ezek megcsinálása nem csillagokat hoz a konyhára, hanem új frizbit kapunk, s ilyesmit egyébként is tudunk magunknak vásárolni. Próbáltam többfélét is, nem észleltem különbséget, egy bizonyos szint felett már mindenképp szivatós a játék. A három vidámparkos pályacsomag után jön a western világa, itt még végigtoltam az első tíz pályát, Bocha a következő pakkot is, de most egy ideig nem szeretnénk frizbit látni.

Pedig vannak a játékban még lehetőségek, lehet venni mágnest, ami magához húzza a csillagokat akkor is, ha elrepülünk mellette, van XP turbózási pakk, s persze csillagokat is lehet vételezni – de ezt már igazi zsetonért. Az biztos, hogy a Frisbee elég sokáig biztosíthat szórakozást, főleg akkor, ha nem csüggedünk el hamar az első sikertelenségek után.

Bog