Külső
A doboz most is egy csonka gúlát formáz, egyedi. Szállítási szempontból kissé hülye alakú, bár egymás mellé forgatott Touch Pro csomagolások valamennyire azért képesek kitölteni a teret. Némi boncolás után előhámozható a készülék, a töltő, a sztereó füles, az adatkábel és a bőrtoknak látszó nem bőrből készült bőrtok. Ez utóbbiba igencsak passzentosan fér bele a Touch Pro, a magam részéről inkább vissza is csomagoltam.
Maga a készülék, nos, finoman fogalmazva (rám is ezt mondták az érettségi találkozón) megemberesedett. Kevésbé finoman: meghízott, mint a választáson győztes politikus kisfia a költségtérítéstől. Gyakorlatilag (mivel szemből ugyanolyan, mint a testvérmodell) képzeljünk el két Touch Diamondot egymásra pakolva. A fényes burkolat a készülék előlapján ugyanúgy szippant magára minden szennyeződést, mint eddig, a háromszögekből kimozaikozott hátlap pedig továbbra is ad egyfajta egyediséget. Ez utóbbi puha borítást kapott, ami azért hasznos, mert a törésvonalakra fekszik fel a készülék, amelyeknek kopásállósága létfontosságú.
Az eszköz bal felén a hangerőt szabályozó gombpáros csücsül, illetve egy felirat, amely szerényen csak ennyi: „HTC innovation”. Jobb oldalon nincs semmi, alul viszont megtaláljuk a stylus silóját, amely a Diamond nyomán ezúttal is mágneses. A félig már betolt ceruzát magába szippantja, mint Michelle Wild a… na mindegy. Ez a mágnesesség még egy kellemes funkcióval jár: a Touch Pro tudja, hogy mikor húzzuk elő a cerkát, ha készenléti állapotban, akkor felkapcsolja a kijelzőt, ha pedig hívás közben, akkor előhozza a notepadet. Alul egy Extended miniUSB csati várja a tartozékokat, felül pedig a power gombocska ücsörög.
A kijelző alatt egyetlen fényes panel tartalmazza a navigációs gombokat, a funkcióbillentyűket és a híváskezelő gombokat. Számomra a négy irányú kolbászolás megszokása volt kicsit nehéz, mert a kör alakú OK gombtól viszonylag messze vannak a megfelelő irányokhoz tartozó billentyűk nyomáspontjai. Állati látványos viszont, hogy elmulasztott események hatására a navigomb körül egy fehér fény szaladgál.
Balról indíthatjuk a szétcsúsztatást, hogy feltáruljon a QWERTY gombsor. Kis rugó rántja a végpontok irányába a fedlapot, a kezelés könnyű. A fekete billentyűzet egyszerűen tökéletes. Nulla, azaz nulla esetben ütöttem mellé, mivel az egyes gombok domborúak, de ugyanakkor kellemesen puhák is. Úgy lehet szöveget bevinni, mint a villám, s megint, újra meg újra rá kell jönnöm, hogy ki lehet ugyan találni mindenféle nyakatekert érintőkijelzőre tervezett virtuális gombsort, az igazi, valós, fizikailag is jelenlevő QWERTY billentyűzet egyszerűen nem pótolható. Egy baja van: a háttérvilágítás finoman szólva nem egyenletes, nagyon gagyi hatást kelt sötétben.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
