Hirdetés

Honor Band 4 - legalább a színe élénk

Leginkább az fog feltűnni, hogy fel fog tűnni. A friss Honor Band már színes kijelzővel érkezik, ami mindenképpen a legnagyobb értéke a terméknek.

Karperec-evolóció

Ez a viselhető (hordható) elektronika egy fura terület. Mert úgy indult a dolog, hogy az okosóra lesz az új okostelefon és mindenki akar majd egy ilyet a mobilja mellé, ám ez nagyon nem jött be. Mert igazából még egy telefon áráért az emberek nem tolongtak a boltokban, hogy legyen még egy kütyü náluk, amiben még a hardver is gyengébb, ezt is töltögetni kell és azon kívül nem sok mindenre jó, mint hogy megjönnek erre is az értesítések. Persze erre hamar rájöttek a gyártók is, elkezdték reszelgetni a koncepciót, lett kifejezetten sportos irány, meg elegáns, egyszerűbb és komplexebb modell, de már a Google is kezdi belátni, hogy az Android Wear nem sikerült épp túl fényesen, a Huawei a Watch GT-vel jól ki is farolt a platform mögül.


[+]

Ugyanakkor viszont az is kiderült, hogy két fontos dologra mégiscsak jó lehet egy csuklón hordott is bigyó: az értesítések megtekintésére és a fitnesz információk rögzítésére. Ehhez a két dologhoz viszont sokkal primitívebb hardver is megfelelő, a különböző karperecek árai ennek megfelelően az okosórákhoz képest sokkal-sokkal alacsonyabbak. Így aztán ezeknek a kiegészítőknek a piaca kifejezetten pörgős, a Samsung a Gear Fittel hozza a vonal legtöbbet tudó termékét, de a Huawei, a Honor, vagy éppen a Xiaomi is rendre jó ajánlatokat tesz le az asztalra, a Mi Band 3 például az egyik legnépszerűbb ilyen termék Magyarországon is.


[+]

A Honor Band 4 pedig — nevéből fakadóan — a Huawei égisze alá tartozó, fiatalos márka legfrissebb masinája, amit ősszel mutattak be Prágában és mostanra ért hozzánk. A legnagyobb változás a cég eddigi karpereceihez képest a kijelzőt érintette: most már színes felületen látjuk a fontos információkat, de persze nem csak ennyit tud az új Honor Band 4. 16-17 ezer forintos árával drágább, mint mondjuk a Xiaomi, de annál egy fokkal komolyabb is, papíron a tudása kifejezetten vonzó, de a kérdés mindig az, hogy ezt a gyakorlatban hogyan sikerül megvalósítani és itt már felemás a kép.

Doboz, küllem

Kék dobozkában jön a termék, nincs benne sok meglepetés. Bár első pillantásra úgy tűnhet, hogy a szíj fix, de nem az. Alul mindkét oldalon van egy kis panel, amit puszta körömmel nem egyszerű megemelni és kirántani, de ha sikerül, akkor a szíj simán lehúzható. Mivel a Band 4 még új termék, ezért egyelőre nemigen vannak hozzá más szíjak, de ez nyilván változni fog, a gyárival azonban nincs semmi gond, finoman barázdált, roppant tág határok között állítható darabról van szó, ami minden csuklóra rá fog tudni kapcsolódni.


[+]

A karperec “agya” nagyon kis apró, de ráfért a Honor Band 4 éke, a 0,95 inches átlójú, 120 x 240 pixeles AMOLED kijelző, aminek valóban gyönyörű képe van, kontrasztos, éles, napfényben is jól látható. Alatta egy kör rajzolat jelzi, hogy ott is érintésérzékeny a felület (és természetesen maga a kijelző is az), ezzel tudjuk felébreszteni a terméket és visszajutni mindig a főoldalra. Néha hosszan kell ezt nyomni, például ha egy folyamatban levő aktivitást szeretnénk leállítani.


[+]

A kis mütyür alján zöld színű LED-eket találunk, ezeket használja pulzusméréshez az eszköz. Illetve itt látunk két kis érzékelőt, ezen keresztül csatlakozik a nagyon aprócska bölcsőhöz a Band 4, amin keresztül a töltés zajlik. Magába a bölcsőbe már microUSB-n keresztül érkezhet az áram, de a karperecen nincs semmiféle egyéb bement, hogy tudják tartani a vízállóságot, ami 50 méterig érvényes.


[+]

A cucc alapvetően nagyon kicsike, a hivatalos adatok alapján csupán 100 mAh-s akkumulátor van benne elrejtve, amit másfél óra alatt lehet teljesen feltölteni, viszont roppant sokáig bírja, ha nem használjuk a folyamatos pulzusmérést, akkor jó esetben két hétig is elketyeg. Nálam folyamatos pulzusméréssel, alvásfigyeléssel és néhány aktivitással egy hétig ment. Elég fura, hogy amúgy magán a karperecen nem is fogunk töltöttségi kijelzést találni bizonyos óralapok kiválasztása után, azt a telefonos app fogja a tudtunkra adni.

Használat

Az óra kezelőfelületének használata roppant triviális. A kezdőlapon az idő és a legfontosabb adatok látszanak, fel-le irányba lehet simogatni ahhoz a kijelzőt, hogy a menübe jussunk. Itt egymás után jönnek a funkciók, az első rögtön a napi statisztikánk, aztán következik a pulzusmérő, majd az alvással kapcsolatos információk jönnek. Ezután jön “workout” néven az összes fitnesz témájú aktivitás, ami lehet kültéri és beltéri futás, séta, szobabicikli, uszodai úszás és “free training”, ami mindaz lehet, ami a fentiekbe nem fért be.


[+]

Aktivitás indítása esetén meghatározhatunk egy célt (ez lehet idő alapú, vagy távolság), de azért olyan extrák nincsenek persze, mint biciklizéshez pedálfordulatszám mérése, vagy úszásnál csapásszám. És nincs GPS sem a Band 4-ben, tehát azért a megtett távolság nem annyira egzakt, a lépésszámunkból próbálja kimatekozni. No meg a telefonunkat hívja segítségül, ha éppen nálunk van, de ettől még térképet nem fog rajzolni, viszont elég csinos statisztikákat csinál a pulzusunkról, a sebességünkről, meg úgy egyáltalán a gyakorlat hasznosságáról.


[+]

Persze megvannak a klasszikus apróságok is, mint a csuklómozdulattal történő felélesztés, vagy az óránkénti pampogás, ha túl sokat üldögéltünk. És az alvásmonitorozás is adott, ezt TruSleep néven fogjuk megtalálni, ez a neve annak a technológiának, amit két intézet is hitelesített, az egyik DBIOM (Center for Dynamical Biomakers, a másik pedig a Harvard oktatókórháza. A lényeg, hogy ha éjjel magunkon tartjuk a karperecet, akkor reggel lesz egy elemzésünk arról, hogy milyen volt az alvásunk, mennyi időt töltöttünk REM-fázisban, könnyű alvásban és ébren, ezek milyen hosszúak voltak és úgy egyébként ez mennyire oké. Nálam oké volt, és biztos lekicsinylem ezt a funkciót, de ha reggel felébredek, akkor azonnal meg tudom mondani mindenféle TruSleep nélkül is, hogy jól aludtam-e, vagy sem.


[+]

Egy ilyen karperec másik fontos funkciója az értesítések kezelése. És itt van baj. Nem olyan, mint az Amazfit Cor esetében, hogy az ékezeteket nem tolja ki magából és csak külsős szoftverekkel lehet úgy igazán normálisan működtetni, mert formálisan a Band 4 hibátlan. Minden értesítést a “messages” menüpontba szór be, ezek időrendben láthatóak, és máris felborul a logika, mert teljesen random, hogy összefűzi-e az azonos kontakttól jött cuccokat, vagy sem. Ráadásul a különböző forrásoktól fogadott üzeneteknek csak az első pár sor jön át, egy email esetében konkrétan csak a tárgy. És tökre nincs szinkronban a dolog a telefonunkkal, ha ugyanis a mobilunkon már megnéztük az értesítéshez kapcsolódó dolgot, attól még a karperecen ugyanúgy ott lesz a listában az utolsó 10 értesítés, mert ennél többet amúgy sem tud tárolni.


[+]

És hát ne is akarjon, mert ha már kettőnél több van ebből, akkor ez az egész menüpont olyan szinten lassul be, hogy az már túlmegy azon a határon, amit az ember jóindulatú türelemmel tolerál. Ott a lista, rábökök egy névre és tényleg 3-5 másodpercet kell várnom, amíg megkapom az értesítés tárgyát. Ami nagyon durva esetben is mondjuk 500 byte méretű lehet, szóval itt valami nagyon csúnyán el lett mérve, mert ez tökre nem normális. És igen komolyan hazavágja a Band 4 használhatóságát, mert pont azért akarom a csuklómon megnézni a dolgot, hogy ne kelljen előhalászni a telefont, de ha ez ilyen nyögvenyelős, akkor inkább nem is érdekel. És amúgy tényleg ez lett a történet vége, a harmadik napon már állatira untam, hogy megrezzen a karperec, felemelem a kezem utána még matassak is egy csomót, hogy eljussak az értesítésig, miközben nem tudom, hogy csak nem érzékelte-e az érintésemet a felület, vagy de, csak annyira lassú, hogy még nem végezte el a feladatot, szóval megnyomom újra, aminek persze az lesz az eredménye, hogy akkor bufferből megcsinálja azt a parancsot is egyszercsak, én meg bosszankodom és már rég megoldhattam volna az egészet úgy, hogy a telefonomon csekkolom a történéseket. Bár a Band 4-re abban a pillanatban jött egy frissítés, ahogyan kivettem a dobozból, de sajnos ettől nem lett jobb. És direkt megkérdeztem más tesztelőket, hogy nálatok is wtf? És mondták, hogy náluk is.


[+]

Ezen persze könnyen lehet segíteni egy új szoftverrel, reméljük, hogy hamarosan megjön. Update: megjött. Most már nincs para. Így viszont egyrészt csinos, másrészt minőségi, jól látható, kényelmesen hordható és jól paraméterezhető kis apróság, ami igazán praktikus és ezen a 16-17 ezer forintos árszinten abszolút oké is. De plecsnit most nem kap, ha javítják a szoftvert, akkor minimum Tetszett lenne. Illetőleg most már az is, de utólag nem adunk plecsnit, tetszettek volna már a piacra dobáskor normális szoftvert írni.

Bog

  • Kapcsolódó cégek:
  • Honor

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés