Előrendelhető a Honor Band 5 Kínában

A teljes specifikációra és árra még várni kell, de a Vmall már előrendelhetővé tette a Honor Band új generációját.

A Honor valószínűleg, ahogy eddig is, a Honor 9X-el együtt fogja bemutatni a Honor Band aktivitáskövető karperec következő generációját. A specifikációt egyelőre még mindig nem ismerjük, annyit viszont tudunk a Honor Band 5-ről, hogy megjelenésében nem sokat, funkcióiban viszont jelentősen fejlődik. A Honor elnöke, George Zhao már elvitte legalább egy tesztkörre, amit szokásához híven a Weibon osztott meg.


[+]

A Vmall előrendelői oldalán 19 dolláros foglalóért cserébe lehet bebiztosítani a ketyere érkezését, ami mellé ebben a konstrukcióban az első 500 vásárlónak egy Honor AM115 headset is jár. (Nem mintha az az órával konkrétan használható lenne, mivel vezetékes.) A kép is megerősíti, hogy a formaterv, a vezérlés és valószínűleg a méretek sem fognak változni a fekete, kék és korall színben kapható eszköz esetében. A újdonság nyilvánvalóan a véroxigénszint mérés lesz.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Honor

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés