Külső
A telefon a klasszikus kagyló formatervvel operál, a felső részt felpattintva varázsolhatjuk elő a gombsort és a kijelzőt. Az egyetlen csavar a dologban a készülék fedlapján lévő három LED-es ikon, melyek az eseményeknek megfelelően (hívások, üzenetek és töltöttségi szint) megfelelően világítanak. A mobil összecsükva 91 x 44,8 x 19,4 milliméteres, így kényelmesen elfér a legkisebb zsebekben is, a 76 grammos tömege miatt pedig nem nagyon húzza le a nadrágot. Nálunk egy szürke kivitel járt, emellett még piros és kék színekben is kapható lesz az OT-361.
Kinyitva a szokásos kagyló formaterv fogad minket. A felső panelt a képernyő foglalja el, felette található a hangszóró, amelyben kellemesen csalódtam, kihangosítva egészen jól szól a masina. A kijelző egy 1,77 hüvelykes képátlójú darab, 65536 színárnyalatot tud megjeleníteni, a felbontása pedig 128 x 160 pixel. Az alacsony felbontás miatt kissé pixeles képet kapunk, a színek fakók, a betekintési szög a telefont jobbra és balra döntve közepes, fel és le irányba pedig nagyon kicsi. A kagyló alsó felén található a numerikus fizikai gombsor, amelyet egy négyirányú gombbal és két-két vezérlő és híváskezelő billentyűvel egészítettek ki. A gombok műanyagból vannak, a nyomáspontjuk megfelelő, a kékes háttérvilágítás miatt pedig sötétben is jól láthatjuk a klaviatúrát.
A készülék oldalán egyetlen miniUSB aljzat árválkodik, ezen keresztül tölthetjük a gépet, háttértárként viszont nem tudjuk használni (mondjuk nem is lenne értelme, mivel memóriakártyával nem bővíthetjük a mobilt, a belső memória pedig édeskevés). A hátlap hasonlóan sivár, mindössze egy VGA kamerával találkozhatunk, amely egy kicsit kiemelkedik a fedlap síkjából.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!