Keresés

Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • regvoltrossz

    tag

    válasz Rolly #13189 üzenetére

    Nem szeretnék itt politikai vitát indítani, de abba a korosztályba tartozom, amelyik még látta működni a Téeszeket, Állami Gazdaságokat, az akkor még méltán híres és hatalmas méretű élelmiszer-feldolgozóipart, a Csepel műveket, a Tiszalöki Hajógyárat és a Diósgyőri Vasművet (talán ennyi elég is példának..) Aztán átéltem a 90-es évek elején a baromkodást amikor nagy dölyfösen szakítottunk az akkori Szovjetúnióval gazdasági téren is, és elsőként léptünk ki a KGST-ből, mihelyst az első fizetési nehézségei adódtak, amiben az volt a legérdekesebb, hogy sokan el is hitték, hogy a nyugat majd ezerrel fog kapni utánunk. Miközben azért nemigazán tartoztunk a termékeink szinvonalával az élvonalba, viszont korábbi kereskedelmi partnerünknek annyira légypiszoknyi ország voltunk, hogy gyk. nem tudtunk annyit előállítani bármiből amit ne vett volna meg. Gyorsan jött a koppanás, majd azok a pernahajderek akik fillérekért felvásárolták a kárpótlási jegyeket és szarér-hugyér széthordták a téeszvagyont örök szegénységre és kilátástalanságra ítélve a vidéki embereket. A gyárak összeomlása tulajdonképp várható volt, de azért az élelmiszer-feldolgozásban voltak még lehetőségeink. Na ekkor elindult egy olyan folyamat amiért ma már az Eu-t meg minden egyebet szoktak hibáztatni, miközben arról volt szó hogy a jogszabályok ellehetetlenítették azokat akik még talpon tudtak volna maradni. Legjobb példa erre talán a Szegedi Paprika esete, amely nem azért ment tönkre mint akkor sokan,(Szovjet piac) hanem azért, mert hirtelen rengeteg külföldi megrendelése lett. El is kezdett egyből befektetni, fejleszteni, hűtőházat építeni. Nem sokkal ezután viszont elszabadult az infláció és nem tudott lépést tartani a hitelei törlesztőrészletének emelkedésével. Miközben az ország akkori költségvetéséhez képest fillérekből meg lehetett volna menteni, egyetlen akkori politikus sem volt hajlandó tenni ezért, hanem hagyták, hogy tönkremenjen 8-10ezer ember munkahelye. Bár több tulajdonosváltás után egytizednyi dolgozóval és területen még ma is működik, a dioxinbotrány óta mindenki tudja hogy még a paprikát is Dél-amerikából veszi, mert nálunk egyszerűen nem termelnek annyit amennyit feldolgoz. Ugyanígy volt a sok cukorgyár, konzervgyár stb. esetében is aminél direkt a privatizációra játszottak, majd aztán az új tulajdonos bezárta az egészet miután teljesen lerabolta az egészet.
    Naszóval gyáraink már nincsenek, mezőgazdaságunk ellopva kinyírva, feldolgozóiparunk széthordva, lerabolva, visszaállíthatatlanul kibelezve. Mi maradt még? Emlékeznek még talán páran arra, hogy annak idején a 90-es évek közepén a Microsoft és az AppLe nagyon érdeklődött nálunk, mivel nagyon jó informatikusaink voltak-vannak. Szegeden többször is jártak, itt mutatták be a win95-öt (sose felejtem el amikor a helyi sajtóban egy nyugdíjas nyavajgott, hogy mit keres itt egy amcsi cég húzzon innen..Nem egészen ezekkel a szavakkal, de ez volt a lényege) No el is húztak a fenébe, ma sem tudjuk, hogy pontosan miben nem tudtak megegyezni a politikusainkkal, pedig már kezdett felcsillani a remény arra, hogy informatikai nagyhatalom leszünk. Azóta ezek a cégek Indiában építették fel azt amit annó itt akartak. Mi van még? Termálvíz vagyon. Na ezzel sem tudunk mit kezdeni. Az Eu-tól ennek kihasználására felvett pénzből ma már szinte minden faluban épült legalább egy gyógyfürdő de minek?? Sok már be is zárt csődbe ment a település meg fizetheti a hiteleket évtizedekig.
    Tehát se mezőgazdaság, se ipar, se szellemi termékek. Akkor mi a fenét vegyek ha annyira támogatni akarom a hazai ipart? Az a gép amin írok leginkább Taiwanból származik, az élelmiszerből vehetnék ugyan horror áron Szegedi paprikát, meg Pick párizsit, de ugye az is Paraguay-i paprikából, meg Bolgár disznóból készül, akkor meg nem mindegy? Az EU pénzek nélkül nem lett volna egy méternyi autópályánk sem, egyetlen vasútvonalat sem újítottak-újítanának fel és így tovább. Tehát nem csak térkövezésről szól ez az egész! Az már a mi vezetőink hülyesége, hogy ezeket a pénzeket hagyják lenyúlni, sőt mi több ők maguk nyúlják le, így mára Oroszország után mi váltunk a világ második legkorruptabb országáva. Nem épp egy dicsekedni való dolog, de ebben az egyben legalább jók vagyunk. Erre viszont mit lehet alapozni?

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    válasz bitpork #13554 üzenetére

    "Ezzel azt akartad mondani, hogy ezek után már kiváltság az 1edül lakás?"
    Keserű tapasztalatból mondom, hogy igen az! Ha csak a rezsire költ az ember az is a fizetés fele (nem minimálbéres vagyok!), ha meg valaki olyan hülye is volt mint én annó, hogy lakáshitelt vett fel aminek törlesztőrészlete mára minimum a kétszeresére, (nálam közel háromszorosára) emelkedett, akkor nézegetheti fizetésnapon a csekkek sorát és lottózhat, hogy melyiket fizesse be éppen, lehetőseg úgy hogy valami kicsi még maradjon kajára is :((
    Egyébként ezen túl az is érdekes, hogy az utóbbi két év adóváltozásai úgy érintettek, hogy mindíg megszívtam, tehát most kb 15-20 ezerrel keresek kevesebbet mint mondjuk tavaly, vagy tavalyelőtt. Ráadásul régebben tudtam túlórázni egy csomót ma meg már a munkaadóm nem engedheti meg magának ezt a luxust és ha véletlenül túlórázunk valami miatt akkor hetekig veszekednek a magasságosék a kisfőnökeimmel azon, hogy ez meg hogy történhetett. Most juli 1-től meg megszűnik és átalakul egy csomó pótlék ráadásul olyan kiszolgáltatottá válik mindenki mint a fene. Kb 1,5 hete hallagattam erről egy előadást Pesten. Az államtitkár sikerként tálalta elénk a jogászok meg (államtitkári tájékoztató volt, tehát belsőköri jogászok!) meg fogták a fejüket és nem értették miért van erre szükség.
    Kedvencem az, hogy ezután akár a feleséged is felmondhat neked a munkahelyeden ha úgy látja jónak, úgyhogy nagyon vigyázni az asszonykára, mert egyszer jól összevesztek, aztán másnap oda az állásod! :W

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    válasz lugosi #13571 üzenetére

    Úgy, hogy az Új Munka Törvénykönyvbe egy csomó mindent átemeltek a Polgári törvénykönyvből. Sok olyan dolgot is, ami az eredeti környezetében egészen mást jelent mint az új helyén. Ha van köztünk jogász majd biztos elmondja miért is olyan nagy baj ez. Pontosan idézni nem tudom a törvény szövegét, de a lényeg ott van, hogy a Ptk. szerint ki járhat el a te ügyedben. Ugye elsődlegesen saját magad, ha akadályozva vagy ebben akkor az, akit ezzel megbízol, meghatalmazol, vagy ennek hiányában a közeli hozzátartozód. Ez utóbbira példa az ajánlott levél amit átvehet a nejed is ha nem vagy otthon. Namost ezt ami ugye egyszerű polgári ügyekben evidens átemelték ebbe a környezetbe, így például ha fel szeretnél mondani a munkahelyeden, azt ezentúl intézheti a közeli hozzátartozód is, mintha csak egy ajánlott levélről volna szó. Eddig ezt kizárólag magadnak kellett intézni, vagy ha nem akkor annak is megvolt a szigorúan meghatározott esete,(pl. baleset miatt meg se tudtál mozdulni) hogy ki és mikor és hogyan és még azt is vissza vonhattad személyesen bármikor.
    Ugyanígy ha felmondtak neked, azt is csak a munkaadód tehette eddig szigorúan megindokolva hogy miért és meghatározva milyen feltételekkel. Épp ez volt sokszor a szakszervezetek fegyvere amikor valami kis nyikhaj a cégnél ki akarta dobatni a dolgozót, jópár esetben úgy, hogy még a főnök sem tudott róla. Namármost az új MT szerint ezt ezután az is megteheti, akivel a munkavállaló a legtöbbször kapcsolatba kerül, vagy akitől a közvetlen utasításokat kapja, (pl. csoportvezető) akár indoklás nélkül is és később is ráér aláírni a főnök, vagy jóváhagyni. Ennek ezután nincs határideje, tehát akár már mondjuk másfél éve is folyhat ezzel kapcsolatban munkaügyi per, és ha akkor hagyja jóvá a nagyfőnök, akkor már vége is az egésznek.

    [ Szerkesztve ]

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    válasz Dani_kp #13582 üzenetére

    Pont a legjobbkor jöttél, hiszen épp ilyen illetve hasonló dolgokról témázgatunk most. :)
    Nem tudom milyen szakmád van, illetve milyenek az esélyeid elhelyezkedni, de ha már itt kérdezted, akkor nyilván valami olyasmi ami esetében itt van munkalehetőség.
    Panel helyett én az egyedi fűtéses téglalakások keresésére "állnék rá" a helyedben, mert a távfűtés egy vagyon a panelben. Az albérletek ára mostanában lejjebb ment, mert sok az eszki9mó és kevés a fóka, így például csak ebben az utcában ahol én lakok is van legalább 8-10 kiadó, vagy eladó üres lakás és nem lakótelepen lakom, hanem egy-kétemeletes házakból álló utcában.

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    Hogy egy kis szakmai kérdés is legyen:
    Egy olyan weboldalt kellene csinálnom szigorúan nonprofit alapon, aminek a belső magja egy közösségi portál, a külseje meg valami olyasmi, mint itt a Logout, tehát a felhasználók írnának cikkeket, ami megjelenne a főoldalon- természetesen moderátori jóváhagyás után. Namármost az oldal magjának az elgg. tökéletes lenne, sőt mi több rettenetesen tetszik, és szinte minden beállítható rajta. A belsősöknek olyan lehetőségek nyílnak benne, amiket szeretnének. Viszont a cikkírós része hááát.. Ráadásul nem tudom hogy jelenítsem meg ezt úgy, hogy a kezdőoldal portálszerű legyen és természetesen a külsősöknek legyen jó, és még akár hozzá is szólhassanak. Természetesen belülre nem mehet akárki. Az elgg.-hez minden doksi csak angolul van. Vagy össze kellene passzítani egy egyszerű kis portálrendszert az elgg.-el, vagy az elgg.-t úgy átalakítani, hogy megfeleljen a célra.
    Szóval kicsit elakadtam, segítség jó lenne. Na meg persze egy olyan szerver is majd ahol működhet az oldal, de ez majd kicsit később.. :)

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    Valaki mostanában nem szeretne 10 ezer ft körüli kp-ért színház-. mozi-, Balaton Sound-, Sziget-,SZIn vagy valami hasonló jegyet vásárolni?No nem én árulok jegyeket, viszont cserélhetnénk, hogy én is tudjak venni.Szóval párommal tavaly nyáron Komáromban voltunk egy hetet, és annyira megtetszett az a város, hogy idén is oda megyünk pár napra szűk egy hónap múlva.

    [ Szerkesztve ]

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    Valamiért nekem folyton azt írja ki, hogy a kapott adatok érvénytelenek! :W

    [ Szerkesztve ]

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    válasz regvoltrossz #15120 üzenetére

    folytatom
    Szóval párommal tavaly nyáron Komáromban voltunk egy hetet, és annyira megtetszett az a város, hogy idén is oda megyünk pár napra szűk egy hónap múlva. Tavaly sajnos egyetlen szinházi előadás sem volt amikor ott jártunk, pedig amúgy négy színház is van a városban. Idén már felkészültebben megyünk és pont úgy időzítettük a kirándulást, hogy legyen valamelyikben előadás.

    [ Szerkesztve ]

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    Ezt én nem értem! :F
    Ugyanazt másoltam be ide amit ide is írtam: [link]
    Miért írja ki mégis minden alalommal, hogy a kapott adatok érvénytelenek? :W

    Mindegy! Így legalább el lehet olvasni amit akartam...

    [ Szerkesztve ]

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    válasz rt06 #15127 üzenetére

    Nade én azt a bizonyos csekket nem árúsítottam, hanem csak megemlítettem, hogy tavaly még azzal nyaraltunk :U
    És most sem árulom a kártyámat illetve egy részét, csak szinházjegyet szeretnék, ami mint kiderült közben lehet ezzel is, de csak Székesfehérváron. Hogy miért csak ott nem tudom és nem értem
    Egyébként bekezdésről-bekezdésre másoltam már a végén, de a bank nevét sem engedte, ami kibocsájtotta a kártyát( ha a bank szó elé nem a kezdőbetűket hanem azt írtam, hogy piros akkor se ment), valamint akkor sem ha a kártya szó elé a csúnya szót illesztettem... hiszen így is érti azért sokmindenki miről volna szó.
    Ha valóban emiatt nem ment, akkor tulságosan túlszabályzott a hozzászólásküldés manapság!

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    Megpróbálom újra ami tegnap nem sikerült:

    Valaki mostanában nem szeretne 10 ezer ft körüli kp-ért színház-. mozi-, Balaton Sound-, Sziget-,SZIN vagy valami hasonló jegyet vásárolni?

    Mi ezek helyett inkább erre az előadásra szeretnénk elmenni: [link]

    Ha te máshova, akkor tudnánk egymásnak segíteni!
    Részletek itt:
    [link]

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    Továbbra is keresek valakit aki épp most szeretne színházba, vagy valamely más rendezvényre menni.
    Részletek:[link]

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    válasz Rick4 #18030 üzenetére

    Mi? Jönnek a gonosz bácsik és direkt lepermeteznek minket, hogy kihaljunk? :)) Ekkora marhaságot! :C Minden ehhez hasonló összeesküvés megbukik már eleve ott, hogy éppen pont minket, csóringer magyarokat akarja mindenki megtámadni, kiírtani etc. Ennyire rohadt értékes lenne a halasi múzeumban tárolt pár darab csipketerítő? Vagy a hortobágyi puszta, esetleg a kiskunsági sivatag ilyen stratégiai fontosságú földrajzi terület, amit mindenáron meg kell szerezniük?
    Amikor sorkatona voltam, akkor mindíg a kékek ellen harcoltunk akik Ausztria felől (honnan máshonnan?) több hadosztállyal megtámadták Baja városát, de szerencsére néhány éjjel fél kettőkor kiugrasztott sorkatona 40-50 éves haditechnikával mindíg visszaverte a heves támadást reggelre és a kékek hadosztályai eszeveszetten menekültek, de úgy ám, hogy Jellasics futása ahhoz képest bagatell dolog volt :)
    De akkor legalább azt mondták, hogy ez egy elképzelt dolog, és senki nem vette komolyan, senki nem akarta megmagyarázni, hogy a kékek tényleg léteznek, és a kiírtásunkra törnek. Éjjel a riasztőcsengőre anyáztunk majd a végére jót röhögtünk ennyi. És akkor még nem is szóltam a brómos teáról, amivel minden sorkatonát ijesztgettek és az volt a lényege, hogy brómot tesznek mindenki teájába, hogy ne álljon fel. Mivel sok katonatársam éppen az alatt az idő alatt hozott össze gyereket, miközben sorkatona volt, elég nehéz lenne a valóságalapját bizonyítani.

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    válasz lugosi #18076 üzenetére

    Egy szabolcsi kis faluban nőttem fel a Tisza mellett. Gyerekkoromban az öregek folyton azt mesélték, hogy a vezetékes ivóvíz tette tönkre a települést, és persze az ő egészségüket. Merthogy ők világéletükben a Tiszából ittak. Még 45-ben is, amikor pedig több volt benne a halott katona mint a víz, és mégse lett sose semmi bajuk. Aztán a 60-as években bevezették a faluba a vezetékes ivóvizet, melynek hatására két hónapon belül a falu több mint fele lebetegedett és kórházba került :)
    Akkor csak legyintettem ezekre, aztán felnőtt fejjel, amikor egyszer a 90-es évek elején levéltárban és a régi folyóiratok tárában a Somogyi harmadik emeletén kutattam egy más témában eszembe jutott a történet és megnéztem volt-e valóságalapja.
    Számomra is meglepő volt, de igaz a történet! Az akkori újságok is megírták ezt az eseményt. Nem egy falut érintett, hanem igen sokat akkoriban ahova abban az időben vezették be a vizet. A lényege a dolgoknak az volt, hogy az ottani emberek a Tisza vizéhez szoktak hozzá, és az abban található baktériumokhoz szokott hozzá a szervezetük. Aztán egyszeriben áttértek a kényelmes csapvízre, amit viszont szervezetük addig egyáltalán nem ismert (gondolom leginkább az abban található klórt és egyebeket nem pedig a H2O-t) és persze egyből lebetegedtek tőle. Halálos eset nem történt, de igen nagy feltünést kelthetett akkoriban az eset. Nagyjából ahhoz hasonlóan mint amikor a keresztények elmentek téríteni az Újvilágba és egy egyszerű influenza és megfázásvírus teljes népcsoportokat írtott ki.
    Elnézegetem a Travel csatornán is amint az amcsik Indiába kirándulnak szörnyülködve filmezik az ottaniakat akik a Gangesz vizében fürdenek, abból isznak stb, miközben a világ egyik legszennyezettebb folyója. Pedig ott is csak valami hasonló lehet a történet lényege. Az ottaniak ahhoz szoktak hozzá, ám a kényeskedő amcsi egyből felfordulna ha inna abból a vízből.

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    válasz fradi81 #18190 üzenetére

    A visszaút részét kizárólag a visszaút kiindulási állomásán és érvényességi időn belül. Persze kezelési költség és egyéb levonása után.

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    Sziasztok!
    Emlékeim szerint itt már volt olyan egészen a peres eljárásig vitte a T-home-al.
    Kis segítség kellene, mert eléggé érdekesen alakulnak a dolgok.
    Történet röviden: 2012. Május 8-án úgy távoztam a T-Home szolgáltatásból, hogy minden adósságommal leszámoltam, az addig interneteléréshez használt modememet annak minden kiegészítőjével együtt maradéktalanul leadtam stb. Ezekről természetesen az ügyfélszolgálaton igazoló papírokat is kaptam. Ennek ellenére egy hónappal később kaptam egy levelet bizonyos áprilisi és májusi díjról, valamint visszakapcsolási díjról,(kb 17ezerről) amit nem értettem, és persze jeleztem a szegedi ügyfélszolgálatnak, ám ott olyan választ kaptam, hogy ezzel nem kell foglalkoznom, mert valószinüleg csak a számlázás tárgyi tévedéséről van szó amit hamarosan javítanak. Több levél nem is jött, úgyhogy meg is nyugodtam.
    Ennek ellenére októberben már egy ügyvédi felszólítást kaptam arra vonatkozólag, hogy fizessek be 18538 forintot, vagy különben végrehajtás indul ellenem, aminek teljes költségét rám hárítják. Azonnal panaszlevelet írtam a T-home-nak (2012.10.03-án) amiben részleteztem egy csomó mindent, de főleg a következőket:
    -2012 áprilisában már régen ki volt kapcsolva az internet szolgáltatásom. Már február eleje óta folyamatosan jártam a leszerelt és becsomagolt kábelmodememmel együtt a T-Home szegedi ügyfélszolgálatait azzal kapcsolatban, hogy a szolgáltatásomat fel szeretném mondani, mivel egész egyszerűen nem tudom kifizetni a rendkívül magasnak számító (9980ft-os egy db internet-előfizetésre vonatkozó!) díjat, ami emiatt akkor már egy év alatt többször is kikapcsolásra került és nem szerettem volna adósságaimat tovább halmozni. A szegedi ügyfélszolgálatok munkatársai azonban -tartozásra hivatkozva- nem voltak hajlandóak erre,(mármint a modemet átvenni és a szolgáltatásomat megszüntetni) mint ahogy arra sem, hogy az internet-kapcsolat megtartásának érdekében az akkorinál kedvezőbb lehetőséget ajánljanak fel, ami miatt már tavaly nyár vége folyamatosan jártam az ügyfélszolgálatokat. (Hűségidőm már nem volt nyár óta, úgyhogy máig sem értem miért szarakodtak, igaz a havidíjat azt bezzeg mindíg küldték..)
    - Május 8-án végre lehetőségem nyílt a teljes tartozásom rendezésére, ezért akkor már végre be is vették a modemet, elszámoltunk minden tartozással amiről igazolást is kaptam és ezzel a jogviszony kettőnk között megszünt!
    A kiküldött számlán szerepel az áprilisi teljes díj amit a fentiek alapján(már nem volt szolgáltatásom, ráadásul mindennel leszámoltunk) vitatok, és ennek alapján nem ismerek el. Szerepel rajta továbbá a kábelnet előfizetés teljes díja május 15-ig, ami szintén nagyon érdekes, hiszen, már 8-án leadtam a modemet, így aztán abszolúte nem tartom jogosnak, Valamint szerepel rajta egy bizonyos visszakapcsolási díj ami aztán az extremitás teteje, hiszen mivel a modemet leadtam, a szolgáltatásomat felmondtam és azt meg is szüntették, így nem is volt már mit visszakapcsolni!!
    - Személyes számlabefizetés díja is szerepel a számlán, amit szintén nem értek. Az, hogy személyesen befizettem a teljes adósságomat azért büntetést(számlabefizetési díjat) számolnak fel??
    - A T-home belső szabályzata szerint a szolgáltatás szüneteltetésének időtartamára fizetendő díj maximum havi 2130 ft (ÁSZF 4.Melléklet!) Ennek ellenére minden esetben a teljes (9880ft-os) díj került kiszámlázásra már korábban is, ám május 8-án inkább befizettem mindent, csak hogy szabaduljak végre tőlükl! Május hónapra sem jogos tehát csak legfeljebb ennek a 2130 ft-nak a 8 napra vonatkozó arányos része. Szerintem! (Úgy meg, hogy 15-ig teljes díj+hatezres visszakapcsolási díj az már egyáltalán nem jogos!)
    - Mivel szerződésemet éppen az anyagi nehézségeim miatt mondtam fel a kiszámlázott díjat még ha jogosnak tartanám, akkor sem tudnám befizetni.

    Mindezeket részletesen, de nagyon udvariasan elnézést kérve stb. megírtam, kértem, hogy nézzék át a rendszerüket, számolják újra amit számoltak, levelezzük le ezt az egészet. Amennyiben tényleg fennáll valamennyi tartozásom azt elismerem, de mivel már nem volt mit visszakapcsolni így azt a díjat nem, április havi díjat szintrén nem, hiszen az összes adósságomat rendeztem amikor leadtam a modemet stb. Mindez október 3-án éjjel 1óra 33-kor történt. Kaptam tőlük először automatikus választ majd fél nap mulva egy üzenetet, hogy elolvasták, továbbították. Tehát 30 napon belül semmilyen más választ a panaszomra nem kaptam sem e-mail-ben, sem hagyományos levélben sem sehogy!
    Aztán ma este meg amikor hazaértem volt egy levél a postaládában valami Creditexpress nevű cégtől. Életemben nem hallottam róluk, kíváncsian nyitottam fel a levelet és akkor jött a döbbenet. ők egy pénzbehajtó cég és azt írják, hogy november 8-ig (!!!) fizessek be 21731ft-ot, vagy különben felkeresnek személyesen. Valamint ajánlottak egy honlapcímet, hogy keressem fel. Nos azon a honlapon semmi nincs csak egy beviteli mező amibe ha beírod a csekken szereplő összeget, akkor kiírja, hogy ha nem fizeted be határidőig (tehát nálam holnaputánig) akkor a számlához a következőket fogják hozzácsapni:
    -Személyes felkeresxés: 26838 Ft
    -Ügyvédi Munkadíj: 33353 Ft
    -Közjegyzői díj: 38517 Ft
    -Peres illeték 43000 Ft
    -Végrehajtási illeték: 48000 Ft
    -Végrehajtási költség: 75000 Ft
    Jelzálogbejegyzés: 82593 Ft.

    Hát beszarok komolyan mondom! Ebben a fórumban visszakeresve már többször leírtam, hogy az elmúlt másfél év alatt kiknél jártam, hogyan próbáltam megszabadulni ettől a cégtől, hogyan próbáltam fizethetőbb összeget kiharcolni stb. És amikor végre sikerül tőlük megszabadulni akkor még ők követelnek plusz összegeket, mint pl. újra a teljes áprilisi díj, meg még egy félhavi díj, mag még visszakapcsolási, szolgáltatás-felmondási, meg mittudoménmilyen díjak. A panaszlevelemre nem válaszolnak, Sőt még meg is fenyegetnek, hogy többszázezer lesz ez két nap mulva.. :Y
    Egyébként több mint 16 éven keresztül voltam a cégnek illetve jogelődjeinek (Matáv stb) valamilyen módon ügyfele. Az utolsó két-három év szörnyű volt, és amikor végre volt más lehetőség ebben az utcában is (Invitel) elsők között léptem be hozzájuk. Tőlük 3ezerért kapok szélessávú netet, aminek díja már fél év alatt kétszer is csökkent, de akkor felajánlottak mobilnetet, meg minden egyebet (nem tukmálták, nem tették kötelezővé!) Az ügyfélszolgálatukon kedvesek aranyosak és segítőkészek. Végre fizethető a havidíj is és amikor egyszer késtem, akkor sem csesztettek vagy valami, hanem megnyugtattak, hogy semmi gond előfordul bárkivel. Úgyhogy talán érthető, hogy ezek után a Matáv mammuthoz már akkor se mennék vissza ha fegyverrel kényszerítenének!

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    válasz bitpork #22407 üzenetére

    Nagyon szépen köszönöm a válaszod!
    Holnap meg is írom és elküldöm mind e-mail-ben, mind hagyományos levélben.
    Egyébként én egyvalamit nem értek ebben az országban. Ebben az országban a szolgáltatók (legyen az bank, IKV, T-home bármi) azokkal szórakoznak, azokkal szemben követnek el folyamatosan ehhez hasonló jogsértéseket, akik pedig éppenhogy tejelnek nekik rendszeresen, még ha néha meg is késnek, vagy amikor már nem bírják mint én a T-home-nál, akkor inkább kifizetnek mindent(!) és úgy váltanak máshova. Nem ez az egy hasonló ügyem van folyamatban. Az IKV is követel tőlem jogtalanul 300ezret, meg a bank akinél mindíg pontosan fizetem a lakáshitelemet az is ki akart velem cseszni. Árfolyamgát mellé kötelezően 15-20 éves életbiztosítási szerződéseket köttetett az igénylőkkel, és én voltam az egyetlen aki ezt a törvénytelenséget kifogásolni merte. Ez utóbbit végül a Miniszterelnöki Hivatalnál kellett felnyomnom mire intézkedtek. Az ma délelőtt zárult le éppen. Megszüntetésre került az életbiztosítás, és gondolom a MEH is megcseszte őket. De csak a saját munkatársaim közül rengetegen vannak akik ezt nem csinálták végig és továbbra is inkább fizetik a törvénytelen sarcot! Hát nem sokáig örülhettem a győzelmemnek..
    Épp az ilyen hivatali packázások miatt hitt itt sok ember abban 89-90-ben, hogy majd jobb lesz ha rendszert váltunk, erre még rosszabb lett és 22 év alatt nem voltak képesek összehozni egy olyan fogyasztóvédelmi törvényt ami épp az ügyfeleket védené az ilyesmikkel szemben. :(((

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    válasz bitpork #22411 üzenetére

    Engem érdekelt mindig is a politika és a közélet és mivel ma már két nagy kasztba sorolnak minden hozzám hasonló érdeklődésű embert, -megelőzve a "hú te most jobbos vagy vagy balos?" kérdést- elmondom, hogy inkább baloldali beállítottságú vagyok, mint jobboldali. De nem is ez a lényeg, hanem voltam már párszor politikusok mindenféle "roadshow"-in, meg kötetlen beszélgetésein ahol már többször is felvetettem ezt a dolgot amiről írtam. Merthogy sokszor csak tűzoltással foglalkoznak és ilyenek ahelyett hogy megtennének pár olyan dolgot amitől tényleg javulna az emberek közérzete. És egy jó fogyasztóvédelmi törvény az pont ilyen dolog lenne ám! Azokban a sokat emlegetett északi országokban többek között azért is érzik magukat olyan jól az emberek -miközben rengeteg az adó ott is- mert pl. rendkivül kemény fogyasztóvédelmi törvényeik vannak és az emberek biztonságban érzik magukat az ilyesmikkel szemben. Nálunk meg teljességgel kiszolgáltatottnak. Nem tudom miért, de ezt a politikusok nemigen hajlandóak megérteni, pedig szerintem egyszerű. Az olyanok mint hogy szerepel a törvényben a feltöltőkártyás gázóra, semmit sem ér, mert a szolgáltatók nem hajlandók ilyet felszerelni. Pedig Angliában, meg Franciaországban ahogy hallom meg egy csomó háznál ilyen van és még csak nem is a szegény rétegek azok akiknél feltétlenül feltöltőkártyás óra van...
    Én is röhögök rajta, de már gondoltam rá, hogy ezen főcél elérése érdekében inkább saját pártot kéne alapítani. :U Mivel sok ember van akivel már kicsesztek még az is lehet a támogatottságunk is meglenne a következő választáson ;]

    [ Szerkesztve ]

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    válasz Rolly #22412 üzenetére

    Nahát gyerekek!
    Ezt nem is gondoltam volna, hogy nagyjából úgyanúgy mint én már ilyen sokan jártak az itteniek közül! :Y

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    Elég sűrűn van névnap, szülinap, karácsony stb. amikor illik valamilyen ajándékkal meglepni kedvesünket. Az én párom egész nap hallgatja a rádiót. Én is, bár nálam ezt sokszor az egész nap szóló tévé helyettesíti. Lényeg az hogy ő is és én is inkább a híreket és a szöveges beszélgetős típusú rádiókat szeretjük. Normál rádiónál környékünkön csak a Kossuth marad mint ilyen lehetőség, aminek szinvonala az utóbbi időben erőteljes mélyrepülésbe kezdett. A neten viszont ugye minden rádió hallgatható élőben ami csak műsort indított valahol. Mivel jómagam az Inforádiót szoktam online hallgatni ha megy a számítógép és ezt a párom is kedveli, ráadásul ma már a legolcsóbb nethez is wifis modem jár egyszer csak jött az ötlet: webrádiót veszek ajándékba legközelebb, azaz egy olyan kívülről hagyományosnak látszó rádiókészüléket, amely nem a levegőből veszi az adást, hanem a netről. Rá is kerestem és meglepődtem.
    Ezen rádiók alaphangon 30-40ezernél kezdődnek, ráadásul azok közül amik pl. az árgépen is fenn vannak a nagy része nem is hasonlít egy hagyományos rádióra, inkább egy nagyméretű mp3 lejátszó, melyekkel mellékesen rádiót is lehet hallgatni. Nekem olyan kellene mint pl ez, amelynél van 6-8 gomb amelyekre beállítok egy-egy rádiót aztán már csak meg kell nyomni a megfelelő gombot, ha egy másikat akarok hallgatni. A 30-40ezret sokallom érte így eszembe jutott hogy mi lenne, ha összeraknék egy ilyet? De hát mi kell hozzá? Ha egy p3-as mini pc-t építek, akkor sem kell annak fele tudása sem. Egyáltalán össze lehet ilyet barkácsolni házilag?
    Szerintetek?

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    válasz FoxiestFox #29025 üzenetére

    "hogy úgy nézzen ki, mint egy rádió, az nem lesz olcsó."
    De hát miért is? Mi drágítja meg?
    Van itthon egy p2-es laptop, netezni is egész jól lehet vele, talán az online rádiózás is menne vele, de az operációs rendszert, meg mindenféle egyéb dolgot is tartalmaz ami jelen esetben tök felesleges dolog.

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    válasz regvoltrossz #29027 üzenetére

    Fog az ember egy régi rádiót és kibelezi. Nyilvánvalóan a hangszóró és a keret immár adott. Kell egy wifi kártya ami 500ft, kell egy alaplap (de milyen? Valami nagyon egyszerű is elég akár egy p3-asé is szerintem), hangkártya van itthon pár régebbi darab, háttértár is, de ide nem kell nagyméretű vinyó, vagy hasonlók. Inkább az oprendszer az ahol elakadtam, mivel csak annyit kellene tudnia, hogy működtesse a wifi kártyát, és be lehessen állítani rajta pár webcímet és azt hozzárendelni a gombokhoz.
    Nagyjából idáig jutottam az okoskodásban.

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    válasz FoxiestFox #29025 üzenetére

    Ebben igazad lehet, de mosogatás és takarítás közben nem kell hogy fusson egy teljes számítógép mindenféle grafikai és egyéb megjelenítésre alkalmas teljesítménnyel.

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    Érdekelne engem valami ilyesmihez hasonló: [link]
    A linken szereplő azért nem jó, mert a postaköltség többe kerülne mint az egész ára. Ezenkívül érdekelne még F4FYA elektronika is. Persze találtam ilyet is ([link] )többszáz kilométerre innen az árú értékénekek ötszörösébe kerülő postaköltséggel.. :((

    [ Szerkesztve ]

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    Így jár az aki bedől egy túl jól hangzó ajánlatnak:
    [link]
    Fenti merevlemezre akkor akadtam, amikor régesrégi laptopomhoz kerestem a mostani 5Gb-s méretűnél nagyobbat. Mint látszik is az adatlapból 2,5-esnek van meghírdetve és az egyik felhasználó még rá is kérdezett, hogy valóban IDE és 2,5-es-e? Csak az zavart, hogy a postaköltség nagyobb volt mint az egésznek az értéke. Rá is kérdeztem, hogy ebből engedne-e, de nem engedett. Végül utánanéztem mennyiért vesztegetnek egy ilyet, és úgy számoltam, hogy még ezzel az eltúlzott postaköltséggel is megéri. Ma hozott is a postás egy sima Maxtor 20-as 3,5-es IDE vinyót :F
    Írtam a csávónak hogy "Szia! Ma megkaptam a HDD-t. A hirdetésben 2,5-ös-t hirdettél ami régebbi laptopokba való, amit küldtél, az viszont 3,5-ös és asztali számítógépbe való :-("
    Válaszolt is: "mondtam, hogy asztali gépbe való, és az 2,5" mert a 3,5" az a vastagabb, neked akkor nem 2,5" kell hanem kimondott laptop vinyó, én ezt előre mondtam, hogy asztali, és a hirdetésben is asztali gépes vinyók voltak meghirdetve"
    Egyébként akkora marha nagy betűkkel van ráírva a vinyóra, hogy " Maxtor 3.5 series" hogy szinte kiveri az ember szemét.
    Az eladóra rákeresve a neten van neki shopja is meg facebook oldala is hardverüzlete van ugyanis nekije, és ennek ellenére nem ismeri a különbséget egy 2.5-es és egy 3.5-es vinyó között :W
    1755 ft-om bánja a dolgot..mindegy..Így jártam! :(((

    Ps.: egyébként az ajánlott boríték amiben küldte 465ft-ba kerül. Nem ez az első eset, hogy hasonlóan jártam. Pár hónapja futaottam egy vásárhelyi emberkébe aki két-háromszáz forintos dolgokat árult és ezerpárszáz forintos postaköltséget számított fel rá. Személyesen persze semmit sem lehetett átvenni tőle. Nem vagyok eladó a Vaterán, de most komolyan ha el akarok adni valamit, akkor én választom ki mennyibe kerül a postaköltség? Mert ez így marha jó biznisz ám. A srác még visszafogott is ebben a tekintetben, mert csak 495 ft-ot nyer rajta postázásonként..

    [ Szerkesztve ]

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    válasz lugosi #32303 üzenetére

    Én voltam. Nem az árból akartam alkudni, hanem a postaköltségből, mert arról tudtam, hogy nem annyi mint amennyi a vásárlási feltételeknél meg van adva.

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    válasz Attix82 #32306 üzenetére

    A fő baj éppen az, hogy nem 2.5-es, hanem 3.5-ös. Amint az írásomból kiderült, még a postaköltséget is elfogadtam nagy mohóságomban. Viszont mivel nem azt kaptam amit szerettem volna, így kidobott pénz az egész, mert ha visszaküldeném, akkor már 995+465 azaz 1460 ft-ot költenék csak postaköltségre azért hogy visszakapjam a termék árát ami 800 ft. Szóval ügyes!

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    válasz macilaci78 #36805 üzenetére

    De ki lehet. Legalábbis a nyugatiban lévő ugyanolyannal működik.

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    Vennék használt Samsung SyncMaster P2270HD, vagy ehhez hasonló full hd TV-Monitort lehetőleg Szegeden, vagy környékén.

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    Én is a 80-as években voltam fiatal, de ilyen undormány plakátot senki sem mert volna akkor elkészíteni. Akkor még volt valami Művészeti Tanács vagy valami hasonló nevű intézmény is ahol előzetesen engedélyeztetni (cenzuráztatni) kellet ha valaki plakátot készített. Ez a plakátterv már ott elhasalt volna.. :Y

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    válasz bitpork #37742 üzenetére

    Bezonám! Ma is megvan :) Bár az exdos kártyám valami miatt nem működik rajta :(

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    válasz bitpork #37744 üzenetére

    Arra nagyon emlékszem, hogy a Magicball játékkal sosem jutottam tul a 4-5. szintnél. Nekem nem ilyen feltört "könnyített verzió volt mint a videóban, hanem az eredeti Centum áruházban vásárolt másolásvédelemmel ellátott. :)
    Volt még egy-két olyan játék, pl a Platoon, amelyiknek csúcsszuper grafikája volt. Meg jópár kalandjáték, amikkel akkoriban még több hónapot kellett játszani. Volt egy olyan - a nevére már nem emlékszem- amelyiknél az OGAM betűit kellett összeszedni kalandozás közben. Az EP128 Játékok könyv iróinak több mint fél évbe telt mire végigjátszották. Én olyan három hónap után adtam fel, pedig akkor már majdnem megvolt a második betű :D
    Ma meg kijön egy kalandjáték és max egy-két délután alatt végigjátszom :O

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    Pár napja írtam ide azügyben, hogy használt TV tuneres (Full HD) monitort szeretnék venni. Bár sok ajánlat nem jött, de kissé komolyabban szétnéztem a használtpiacon és azt tapasztaltam, hogy egyrészt sokan túlárazzák a masinériájukat, másrészt ami meg jó lenne, azok nem tudnak PIP-et.
    Nekem olyan legalább 22 collos kellene, amit elsősorban monitorként használnék, (DVI-D bemenet) de mivel nálam a tv olyan szerepet tölt be mint a rádió, tehát egész nap szól a háttérben, jó lenne ha a képernyő egyik sarkában menne a tv, míg a képernyő többi részén netezek, dolgozom stb. Persze a tv azért vegye a MindigTV csatornákat ami ma már alapdolog.
    Egy 17-es CRT-t cserélnék le erre, mert mostanában már sokszor csak erőteljes oldalbavágásokkal hajlandó képet adni és félek azért tőle mint a tűztől, mert persze egyből ráakadtam egy csomó olyan hozzászóló véleményére, akik a CRT után váltottak TFT-re és nincsenek megelégedve a képminőséggel és a monitor gyorsaságával.
    Egyébként mióta elhatároztam, hogy monitort cserélek, azóta a régi CRT úgy látszik megjavult és nagyon jól viseli magát. Úgy látszik lelke van a drágámnak. :)

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    válasz ShadowX #38003 üzenetére

    Hülye Freud! Először úgy olvastam, hogy "A világ normálisabb felén nem is nyalnak ennyit az emberek...."
    Már majdnem írtam valami olyasmit szarkasztikusnak szánva, hogy ugyan már mindenütt vannak magyarok aztán láttam nem is erről van szó :U

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    Szeged Kereskedelmi és Iparkamara parkolója két napja, ahol egy ismerősömmel beszélgetek épp. Aljában ugye egy műszaki bolt van (a nevét nem mondjuk ki mert még a fórumszoftver letiltana :) ) Ennek a hátsó kijáratán kijön egy idősebb házaspár és egy eladó, mely egy új led lcd tévét cipel. Idősebb nő odaszól a férjének: "Meglátod ez nagyobb és szebb lesz, mint az a régi tévé!" Apjuk morog miközben nyitja a kocsi csomagtartóját. Az eladó rákontráz:" Naná, hogy szebb lesz, csak amikor beállítják vigyázni kell, hogy a bemutató és az élénk módokat válasszák ki, mert akkor lesz a legszebb a kép!" :Y

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    Keresek e-book olvasót 20ezer alatt.

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    válasz HuMarc #41004 üzenetére

    Elhiszem, de nekem nincs Amazon felhasználónevem, devizaszámlám, paypal accountom meg ilyenek, és még sosem vásároltam külföldről úgyhogy az ilyen vásárláshoz mindenképp segítséget kérek!

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    válasz sss #41285 üzenetére

    Régen elterjedt volt, majd eltünt. Úgy látszik most ismét előkerült és egyre jobban terjed. Én tegnap e-könyveket kerestem a neten és ekkor találkoztam vele. Még csak véletlenül sem warez oldalon!!

    Egyébként számomra a legmeglepőbb az, hogy az adblock engedi megjelenni egyáltalán, mivel szerintem reklámként terjed.

    [ Szerkesztve ]

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    Egyébként most nézem csak..a benzinkúton kellene először valami péjszéfkártyát venni? :D Majd megkérdem a benzinkutas havert tartanak-e ilyet :C

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    válasz Old fox #41288 üzenetére

    Nálam nem csinált ilyeneket mint amit itt írnak. A saját ablakát nem engedte bezárni és ennyi. Egyszerű kontrolaltdellel kilőttem.

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    válasz duo #41670 üzenetére

    Igen, megvan még.

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    Munkatársamnak (életkor 30+) kellene egy szegedi albérlet. Mivel sokat dolgozik ezért az esetek 80%-ában hajnalban megy éjjel jön, amikor "otthon" lenne akkor meg alszik. Tehát sok vizet nem zavarna és nem igazán bulizós társasházba és lakótársakra vágyik. Elsősorban egy garzon vagy kis lakás, de akár szoba is szóba jöhet. Előny ha közel van a nagyállomáshoz, vagy az odatartó tömegközlekedéshez. Mivel dolgozik, így a díjfizetéssel nem lesz gond. ;) Tud valaki ilyet?

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    válasz ShadowX #41908 üzenetére

    Ugyanaz a munkája mint nekem. Tegnap 4.30-tól 20.45-ig dolgoztam, ma 18.35-től másnap 9.45-ig fogok, aztán megint éjszaka, majd három nap pihenő, majd 5.40-től 16.50-ig és így tovább...
    A két-háromnapos szabadidőben általában hazamegy a családjához ami olyan 100 km-re van innen.

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    válasz lugosi #41913 üzenetére

    Nem vagyonőri, hanem a vasútnál jegyvizsgálói munka. És azért ilyen, mert igazodni kell a vonatok menetrendjéhez és érkezési/indulási időpontjához. Nem rossz meló ez, de mindenképpen kell hozzá egy bizonyos elszántság. Bár régebben jobb volt amikor a 15-16 órás napokért cserébe csak 10-12 napot kellett dolgozni. Azóta változtak az idők és tavaly felemelték a kötelező óraszámunkat 180-ra, (túlórapénzspórolás) de mivel nincs elég ember aki dolgozna ezért mostanában leginkább 210-220 órákat is simán dolgozunk egy hónapban :( Amúgy meg a kollegák nagy része diplomás mint ezen sorok írója is, (sokan évekig tanárok voltak előtte vagy valami hasonló) úgyhogy legalább nem rossz a társaság. :)

    [ Szerkesztve ]

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    válasz pepe091 #41916 üzenetére

    Ha naponta 1000+ emberrel találkozol, akkor rengeteg ilyen történetet tudsz mesélni a társadalmunk érdekes és jeles képviselőiről.
    Aki nem értené erről van szó:
    http://www.youtube.com/watch?v=Ubv_DsD_fG4

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    válasz pepe091 #41920 üzenetére

    Ha egyre gondolunk, akkor Ő augusztus 1-től nyugdíjba ment.

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    válasz Rick4 #41924 üzenetére

    Badár sem volt akkora arc amikor még dolgozott, mint amilyennek ma mutatja magát. Utólag persze igencsak kiszínezi a kis történeteit amiknek nagy része egyébként nem vele esett meg, hanem a kollegáival.
    Aműgy meg nem hiszem, hogy sokáig lehetne ezt a melót csinálni akkor ha valakinek nincs humorérzéke.

    [ Szerkesztve ]

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    válasz maláj #41927 üzenetére

    Éljen a 3X8 és a Mtv ugyebár :)

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    válasz maláj #41929 üzenetére

    Na bumm! 14 nap ki nem vett szabadság kiadása dec1-14 között, majd 15-16-17-én meló, 18-án karácsony és ajándékozás a párommal, mert 19-20-21-22-23-24-26 meló 27-én szabad lettem volna de behívtak akkor is. tegnapelőtt egész nap házimunka a szabadnapon, majd 29 nappal, 30 éjszaka. Mind 15-16 órás szolik. 31 csak azért nem, mert akkor ki dolgozna 1-jén éjjel és a januárt még nem tudom, mert van egy előzetes tervezetünk, de 90%-ban nem az szokott lenni ami oda van írva..
    Ha jól számolom ez 12X15 +14X8=180+112=292 Én nyertem? :C

    Oly korban éltem én e földön, mikor a majom visszaszállt a fára,a százrészes tévédrámák közé,hol a hős daliás menedzser, lő, sose fél,s az elhagyott nő könnyek közt kefél. [Orbán Ottó]

  • regvoltrossz

    tag

    Mindigtv-hez keresnék lcd tv-be való conax modult.