Legjobb 4024 hír találat erre: iphone
-
CES 2018: Tényleg működik a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó
A Synaptics megcsinálta, a CES-en ki is tudtuk próbálni. Hamarosan egy csomó telefonban felbukkanhat a megoldás.
Hír 135
-
Bemutatkozott három új Beyerdynamic headset
Az idei IFA újdonságait már most leleplezte a német gyártó: az audiofil közönség örülhet az új, nyitott fejhallgatónak, a mobilosoknak pedig a Byron-széria jut.
Hír 10
-
Mindent beletettek az új Red Magic modellekbe
Értelemszerűen a Pro verzió a tökösebb, de az alapmodell is tud néhány trükköt.
Hír 6
-
Már a Snapdragon 865-öt tesztelik
Legalábbis a Snapdragon 855+ nem produkált ilyen teszteredményeket. Sőt, eddig egyetlen lapkakészlet sem.
Hír 31
-
Hangszóróteszt: Mobile iPig
Az iPig hordozható változata nagyobb, rosszabbul szól, viszont bárhova magunkkal cipelhetjük.
Blogbejegyzés 8
-
Tovább csökken a Samsung nyeresége
Egymás után két negyedévben múlta alul az egy évvel korábbi pénzügyi eredményeit a világelső dél-koreai óriás.
Hír 65
-
iPad mini a Windows 8 ellen?
A NetEase állítása szerint egy háromszáz dollár alatti táblagép bevetésével szeretné elterelni a figyelmet a Microsoft új platformjáról az Apple.
Hír 36
-
Nem lesz Facebook mobil
Mark Zuckerberg immáron sokadszor is megerősítette, hogy cége egyáltalán nem kíván saját telefonnal előrukkolni.
Hír 49
-
Apple blog: JBL Creature III bemutató
Elérhető árú 2.1-es hangfal érkezett hozzánk a JBL műhelyéből. Nagyon aranyosan néz ki, a kérdés, hogy jól szól-e.
Blogbejegyzés 3
-
Okostelefonról irányítható minitank járt nálunk
Az Android és iOS-alapú eszközökről irányítható helikopterek után most itt van a földön járó SPY-C nevű tank.
Blogbejegyzés 16
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
it 2050-ig 35-50 százalékkal kell fokozni Japán áramtermelését, méghozzá az AI és a chipgyárak növekvő igényei miatt.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Ingyenes az Epic Store-ban a Dragon Age: Inquisition – Game of the Year Edition
gp A fullos kiadás tartalmazza az alapjáték mellett az összes nagy DLC-t is.
Az AI felé fordul az IKEA is
ph A vállalat a magyar felhasználókat is megcélozza az IKEA Kreativ nevű, mesterséges intelligencia technológiát is használó szolgáltatásával.
PlayStationre és Xbox-ra tart a Horizon Chase 2
gp A folytatás a tervek szerint május végén debütál az újabb platformokon.
Rohamtempóban nő az érdeklődés az OLED monitorok iránt
ph Az Omdia piackutató cég elemzései szerint a tavalyi iszonyú jó év volt az OLED monitorok számára.
Már a Patriot is jegyezhet MPOWER szériás DDR5 RAM-okat
ph Az MSI visszatérő termékcsaládjába illeszkedő készletek kétféle kapacitással érkeznek, három sebességszintre.
Fizetős formában tér vissza a Wayfinder
gp A készítők átdolgozzák a korábbi free-to-play játékot, az új korai kiadás júniusban érkezik.
Ismét késik az Enotria: The Last Song
gp Augusztus helyett szeptember közepén kapjuk meg a régóta készülő alkotást.