Tovább csökkent az Apple iPad piaci részesedése

Hirdetés

Az Apple hatalmas lavinát indított el 2010-ben, amikor bejelentette az iPadet, ráadásul a következő két évben szinte senki nem tudta megszorongatni őket, a piac kétharmadát uralták termékeikkel. Azóta viszont nem csak a nagyobb, hanem a kisebb gyártók is beszálltak a harcba, és nem csupán árban, hanem kijelzőméretben is változtatásokat eszközöltek. Az eredmény egyértelmű, az IDC szerint az iPad piaci részesedése már az egyharmadot sem éri el, 32,4%-ot birtokolják a tabletek halmazának, amihez persze rögtön hozzá kell tenni azt is, hogy még ezzel az értékkel is messze ők a legeredményesebbek.

Az Apple évről évre történő termékkiszállításának száma jelenleg 14,1%-os csökkenésben van, mellyel szemben például a Samsung már 277%-os növekedést tud felmutatni. A top tablet gyártók közé egyébként egyértelműen az Apple, a Samsung, az ASUS, a Lenovo és az Acer sorolható, ráadásul a két utóbbi igencsak erősen felfelé ívelő pályán mozog jelenleg.

Ha a különböző platformokat nézzük, akkor látható, hogy az idei második negyedévben kiszállított  Android operációs rendszert futtató készülékek a piac 62,6%-át teszik ki, ami egyébként 28,2 millió terméket jelent. Az iOS-nek itt 32,5% jutott, ami annak fényében órási eredmény, hogy ez a rendszer kizárólag az iPad gépeken található meg. Természetesen nagyot fejlődött eredmény tekintetében a Windows 8 és a Windows RT is, hiszen ez a szoftver csak tavaly június óta érhető el.

A számok mindenesetre iránymutatóak és kizárólag a kiszállításra vonatkoznak, a valós eladásokról nincs összefoglaló információ. Egy biztos, az Apple még mindig utcahosszal vezet táblagép fronton, az év második felében pedig újabb almás termékek várhatóak, amik talán majd javítják az egyébként sem túl rossz statisztikát.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés