Korábban sem volt gazdag ország a Kelet-Afrikában található Szomália, de az elmúlt évezred végének polgárháborúi nyomán a világ egyik legszegényebb területévé vált. Emellett 1991 óta ismeretlen arrafelé a központi államszervezet – mindezen tényezők miatt józan ésszel azt gondolhatnánk: ebben az országban nem szabad üzleti tevékenységbe kezdeni. Rácáfol azonban erre a feltételezésre Szomália virágzó távközlési piaca, amelynek elsősorban a mobilágazata produkál példaértékű eredményeket – állítja a The Economist. A Szomáliából folytatott mobilbeszélgetések olcsóbbak és jobb átviteli minőségűek, mint ha bármely más afrikai országból indították vagy fogadták volna azokat.

Mindennek hátterében sajátos módon a piacszabályozás hiánya van. Miután az államhatalom és -szervezet jó 15 évvel ezelőtt összeomlott, egy ideig semmi sem történt, ám a távközlési bizniszben utazó üzletemberek egy bátrabb csoportja hamarosan rájött, hogy az ország szűz szolgáltatási terület, és útjára bocsátotta szomáliai vállalkozását. Az állam hiánya azt jelenti, hogy nem kell számolni állami monopolszolgáltatóval, korrupt, azaz lefizetendő tisztviselőkkel a kommunikációs igazgatásban, és semmi sem befolyásolja, hogy ki milyen eszközökkel lát munkához, következésképpen mindenki a legköltséghatékonyabbat választhatja.

A folyamatosan kísérleti állapotban lévő helyi önkormányzatok ritkán szednek be ötszázalékosnál magasabb adókat és további öt százalékot kell kicsengetni a helyi haduraknak (illetve valamivel többet a fővárosban, Mogadishuban) – ez minden, ami teherként hozzáadódik a szolgáltatások nyújtásához szükséges beruházási és működési költségekhez. Nem kell licencet fizetni a használt frekvenciákért és nem kell némi juttatással megpuhítani a lakosság azon részét, amelynek otthona közelében bázisállomásokat telepítenek.

Mindez élő bizonyítéka annak, hogyan működik ez a dolog akkor, amikor a fejlesztéseket pártoló kormányzati szócséplés – valójában az azokat gátló központi beavatkozás – kiküszöbölésével működhetnek a vállalkozások.

A székhelyét a Szomália északi részén fekvő Bossaso kikötővárosban felütő Golis Telecom az egyik legnagyobb szolgáltató az országban. A cég elnöke, Adan Sheikhdon Ali azt reméli, hogy 2007-re ötvenezer mobilügyfelük lesz. Ezt a számot annak tükrében kell értékelni, hogy Szomália lakosságának jelentős része még mindig nomád életformában él a sivatagban, ahol nem elérhetők a mobilhálózatok. A Golis 2,2 millió dollárból építette ki kínai berendezésekből összeállított hálózatát, amellyel északról dél felé terjeszkedik. Figyelembe véve a potenciális ügyfelek halovány anyagi helyzetét, a céghez tartozó zsebtelefonokról 30 dollárcentes percdíjért a világ bármely táján lévő hívott felet el lehet érni. Az árazás azért különösen fontos Szomáliában, mert a telefonálók jelentős része írástudatlan, úgyhogy erősen széllel szemben muzsikálna az a vállalat, amely a mobilcég szolgáltatásához kapcsolódóan akarná hirdetni portékáit.

Jelenleg több mint egy tucat szolgáltató működik Szomáliában, amely idővel három-négyre csökken – jósolja a The Economist. A túlélés érdekében a Golis vezetékes széles sávú távközlési szolgáltatásokat is elindított, ugyanakkor a verseny erőssége ellenére igen testes profitokat lehet realizálni az afrikai országban, aminek egyik magyarázata, hogy Szomália fizikai értelemben igen nehezen elérhető, és ha nem lehet utazni, akkor a rokonokkal, ismerősökkel leginkább telefonon lehet tartani a kapcsolatot. A Golis kezdeti befektetése például két év alatt térült meg.