2019. március 23., szombat

Gyorskeresés

Százmillió mobilt értékesítene a Xiaomi

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: GizmoChina

Még mindig alig öt éves a Xiaomi, az eladások számában azonban idén is a legnagyobbakkal vetekedhet, a cél pedig a százmilliós álomhatár elérése.

Hirdetés

A Xiaomi alapítása óta viharos sebességgel terjeszkedik, köszönhetően az erős hazai piacnak, a jó készülékárazásának és a MIUI szoftveres felületének. A nyugati országok akkor figyeltek fel Lei Jun vállalatára, amikor sikerült az Android egyik vezetőjét, Hugo Barrát elcsábítani, azóta pedig már mifelénk is kapható a gyártó több terméke, miközben világszinten a dobogóért harcol a Xiaomi.

Érdekes, hogy a Digital Research a minap kiadott jelentésében nem várja a Xiaomit a top 5-be a 2015-ben értékesítésre kerülő okostelefonok száma alapján, miközben a kínai gyártó 80-100 millió darabot adna el készülékeiből, amivel a bronzérem is meglehetne. Ezt maga Jun vezérigazgató mondta el egy beszállítói konferencián. Elemzői számolgatások szerint egyébként a Xiaomi tavaly 65 millió mobil passzolt el, lényegesen többet, mint egy évvel azelőtt, és idén újabb piacokra ellátogathat, a portfólió meg csak egyre bővül, Mi Note például nemrég startolt el, a 4 gigabájt RAM-os Mi Note Pro pedig még meg sem érkezett.

Hirdetés

Előzmények

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.