Sportos és gombos karperec jött a Garmintól

A divatos megjelenés helyett a sportfunkciók kerültek előtérbe a frissített Vivosmart 5 aktivitásmérő karkötőn.

Hirdetés

Bemutatta a Garmin a Vivosmart aktivitásmérő karperec ötödik generációját, a strapabíróbbra történő dizájnváltás mellett pedig egy fizikai gomb is került az eszközre, amivel vélhetően könnyebb lesz kezelni azt. A kijelző a 2018-ban bemutatott Vivosmart 4-hez képest 66%-kal nagyobb, vagyis egy 10,5 x 18,5 milliméteres OLED megjelenítővel dolgozik a Vivosmart 5, 88 x 154 pixeles felbontással. A gyártó szerint az új kijelzőn jobban látható és olvasható minden, emellett pedig érintésérzékenysége is javult, valamint a gombot használva is navigálhat rajta a felhasználó.

Ilyen a Vivosmart 5 feketében. Ha valakinek széles a csuklója, L-es méretben egyelőre ez az egy szín elérhető.
Ilyen a Vivosmart 5 feketében. Ha valakinek széles a csuklója, L-es méretben egyelőre ez az egy szín elérhető. (forrás: Garmin) [+]

A megjelenítőről lekerült a Vivosmart 4-ben látott fémes keret, helyette műanyag és a szilikon szíj fogja közre a panelt, és a szíj itt cserélhető, ellentétben az előddel. A cég közleménye szerint víz- és zuhanyzásálló (5 ATM) a karkötő, tehát elvihetjük magunkkal úszni is, és hét napon keresztül működik egy töltéssel, ha a pulzoximéter funkció ki van kapcsolva. Vannak előre programozott tevékenységek, melyeket követni tud, GPS viszont nincs benne, így például a futás útvonalának rögzítéséhez szükséges egy telefon is. Az összegyűjtött adatokat a viselő aktivitásáról két hétig tudja tárolni a karperec.


(forrás: Garmin) [+]

A Vivosmart 5 az edzéskövetésen felül folyamatosan monitorozza viselője szívritmusát, illetve ha be van kapcsolva, akkor a véroxigénszintjét is. A Garmin Connect alkalmazáson keresztül működik a Body Battery, az alváskövetés, a stressz-szint mérése, és a cikluskövetés is. A gomb a rendszerben történő navigáció mellett képes vészhelyzeti riasztást is küldeni, de ehhez is szükséges a telefonkapcsolat. A karkötő természetesen az Android és iOS rendszerű telefonok értesítéseinek megjelenítésére is képes.

Az S-es és M-es méretben fekete, zöld és fehér színekben elérhető a karkötő, az L-es méret azonban kizárólag fekete szíjjal megvásárolható, de a Garmintól külön megvásárolhatók lesznek egyéb színek is. Az ajánlott fogyasztói ár 149,99 amerikai dollár, ez 51 459 magyar forintnak felel meg jelenleg, a hivatalos hazai árat egyelőre nem ismerjük.

Azóta történt

  • Garmin Vivosmart 5 - monokróm kapudrog

    Vannak nála szebbek, vannak nála okosabbak, vannak nála olcsóbbak is. A szoftveres oldal viszont be tudja rántani az embert és ha az megtörtént, nincs megállás.

Előzmények

Hirdetés