Sötét fellegek a Sony Ericsson felett

A német Reuters számára adott interjújában Howard Stringer, a Sony elnök vezérigazgatója arra a kérdésre, hogy tervezik-e az Ericssonnal való szakítást, vagyis a Sony Ericsson esetleges felszámolását azt válaszolta, hogy nem egyszerű egy partner kivásárlása egy közös üzletből. A Sony idén márciusban 17 százalékkal csökkentette az idei évre tervezett profitját, mely a Sony elektronikai részlegeinek gyengeségén túl a Sony Ericsson rendkívül gyenge negyedéveinek is betudható. A Sony vezetője szerint az Ericssonnal komoly együttműködésre lesz szükség, vagy a leányvállalatnak a maga útját kell majd járnia. Egyelőre tehát úgy tűnik, hogy ha a Sony Ericsson nem talál magára, akkor véget érhet a Sony és Ericsson együttműködése, de az sem elképzelhetetlen, hogy külön cégként kell majd az anyavállalatoktól függetlenül érvényesülnie.


Sir Howard Stringer

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés