Hirdetés

Samsung Z – a premier elnapolva

Hirdetés

A Tizen operációs rendszer története hosszú évekkel ezelőtt kezdődött, amikor a Nokia és az Intel a Maemo és Moblin Linux közösség összevonása mellett döntött, mely alapjait a platformfüggetlen Qt keretrendszer jelentette. A fejlesztések csúszása miatt a nehéz helyzetben lévő finn gyártó azonban később kihátrált a MeeGo platform mögül, és ezzel együtt a Qt fejlesztéseket is kiszervezte a telefonos részlegtől. Az Intel később a Samsung személyében  talált új szövetségesre, amely a befuccsolt bada OS néhány elemét ültette át a HTML5 alapokra helyezett Tizen operációs rendszerbe. A két óriás erőfeszítései ellenére a fejlesztések továbbra is rendkívül lassan haladtak, így a beharangozók ellenére kész telefon végül sosem került bejelentésre. A Samsung később okosórák operációs rendszereként használta fel az operációs rendszert, majd pedig júliusban az első Tizen-alapú okostelefon is bejelentésre került.

Úgy tűnik azonban, hogy a platform kálváriája ezzel mégsem ért véget. Az eredetileg júliusra időzített piaci premier végül elmaradt, most pedig a Samsung hivatalosan is megerősítette a moszkvai fejlesztői konferencia törlését, és ezzel együtt a készülék piacai premierje is meghatározatlan ideig halasztásra került. A hivatalos közlemény szerint a legfőbb ok „a Tizen ökoszisztéma megerősítése”, melynek nem feltétlenül a legjobb eszköze a fejlesztői konferenciák törlése. Műszaki paramétereit tekintve a Samsung Z a Galaxy S5 alatt foglal helyet, hiszen a 4,9 hüvelykes Super AMOLED megjelenítője Full HD helyett csupán 720 × 1280 képpont felbontású lett, ugyanakkor az Android csúcsmodell menügombjába integrált ujjlenyomat-olvasóját és a hátlapba integrált pulzusmérőjét is átörökölte. A 138,2 × 69,8 × 8,5 milliméteres és 136 grammos burkolat alatt ismeretlen típusú 2,3 GHz-es négymagos processzor teljesít szolgálatot, mely mellett 2 GB RAM és 16 GB belső tárhely, 8 megapixeles fő és 2,1 megapixeles előlapi kamera, valamint 4G LTE modem, NFC modul, infravörös távirányító és 2600 mAh kapacitású akkumulátor is rendelkezésre áll.

Előzmények

Hirdetés