A Samsung hivatalosan is megerősítette, hogy a 2010-es okostelefon termékpalettájának több mint fele Android alapokon nyugszik majd, míg a saját fejlesztésű Bada megoldása csupán a bővíthető rendszerrel szerelt készülékek harmadában lesz elérhető, és ott is elsősorban az olcsóbb ajánlatokban. A dél-koreai gyártó egyébként nem csak mobiltelefonokban, hanem többek között televíziókban is hasznáni fogja a Google nyílt rendszerét, mely révén az online szolgáltatások egyszerűen integrálhatóak és frissíthetőek lesznek. A Samsung TouchWiz felülete persze közel egységes megjelenést kölcsönöz majd a különféle platformok köré épített oksotelefonok számára, így vélhetően az év végén piacra kerülő Symbian^3 alapú jövevény is közel azonos felhasználói felülettel bír majd. Egyedül a Windows Phone 7 alapú ajánlatok megjelenése lesz majd eltérő, hiszen a Microsoft nem teszi lehetővé a saját megoldások integrálását, ám ezek száma minden bizonnyal elenyésző lesz.
Hirdetés
Samsung: Az Android lesz a fő platform
Azóta történt
-
3D kijelzőt kapott a Samsung W960
A nagyobbik dél-koreai gyártó mutatott be elsőként 3D AM-OLED érintőkijelzővel szerelt mobiltelefont.
Hirdetés

OTP Bank IT Hackathon 2025
PR Formáld a jövőt, légy te a bankviág digitális reformere az idei OTP Bank IT Hackathonon! Jelentkezz 2-4 fős csapatoddal a versenyre és vigyétek haza ti a 750 000 Ft értékű fődíjat! Jelentkezési határidő: október 23. 23:59.
