Saját csengőhangokat is támogat a Mango

Míg a legtöbb alapmobil számára évek óta nem jelent nehézséget az egyéni csengőhangok és mozgó háttérképek beállítása, addig a modern okostelefonok a konzisztens audiovizuális élmény jegyében nem igazán jeleskednek a testreszabhatóság terén. Az iOS első verzióit követve a Microsoft is egyéni csengőhangok beállítási lehetősége nélkül mutatta be platformját, ám Alice Luu, a Windows Phone hangélményéért felelős vezetője szerint a Mango frissítés erre is gyógyírt kínál majd. Teljes szabadságról persze kár is lenne álmodozni, a rendszer ugyanis nem támogatja majd a 39 másodpercnél hosszabb vagy 1 MB-nál nagyobb méretű állományokat, sőt még a népszerű AAC formátumot sem. Luu szerint kizárólag kisebb méretű, DRM másolásvédelmi eljárásoktól mentes MP3 és WMA csengőhangok feltöltésére lesz majd lehetőség, méghozzá a Zune kliensszoftver segítségével. A platform emellett 9 új beépített csengőhangot is kínál majd, mely mellett a készülékgyártók is telepíthetnek saját dallamokat.

Hirdetés