A Logic Wireless a CES alkalmával mutatta be első projektoros készülékét. A Logic Bolt nem teljesen új modell, hiszen tavaly nyáron a ChinaKing kínálatában már látható volt, most azonban kicsit feltupírozott változatban vált elérhetővé. A négynormás GSM mobil legérdesebb tulajdonsága a beépített projektor, mely 91–162 centi képátlójú kép vetítésére képes, méghozzá akár külső eszközről is a VGA bemenetén keresztül. A telefon emellett 3 megapixeles kamerát is kapott. Egyetlen feltöltéssel a jövevény 2-3 óra beszélgetésre és 2 óra kivetítésre képes. A Logic Wireless ígérete szerint hamarosan érkezik majd egy CDMA-GSM duál készülék is, méghozzá négyszer fényesebb projektorral, Windows Mobile operációs rendszerrel és Java támogatással. A jelenlegi Logic Bolt kártyafüggetlenül 600 dollárért azaz 117.000 forintért kapható, míg két éves szerződés aláírása esetén 100 dollárba, azaz 19.500 forintba kerül.
Projektoros mobillal kezd a Logic Wireless
Hirdetés

Középkategóriás vagy prémium telefon? Nézd meg, melyik éri meg jobban 2025-ben!
PR Ha őszintén közelítünk a témához, akkor viszonylag gyorsan ráláthatunk azokra az érvekre, amik végül segítenek a döntésben.
Azóta történt
-
Projektoros megoldások a Samsungtól
A CES alkalmával különálló mobil projektort és projektoros mobilt is bemutatott a dél-koreai gyártó.
-
Explay: Lézerprojektor öt köbcentiben
Az Explay a Mobile World Congress alkalmával mutatja be a SPELL technológiát felvonultató Colibr projektormodulját.
-
Név nélküli D900 kivetítővel
Márkajelzés nincs, projektor van. Származási hely: Kína.
-
Apró projektor Japánból
Mobilokhoz szánt parányi projektort mutatott be a japán AU Mobile.
Előzmények
-
Parányi projektor mobilokba
Az MDS és a SCRAM parányi projektora kifejezetten mobiltelefonok számára készült.
-
Kapható az első projektoros mobil
Már kapható az első projektoros telefon, mely két órán át képes 30 hüvelykes, 640x480 képpontos videók vetítésére.
-
Parányi projektor hatalmas képátlóval
Az Aiptek V10 parányi projektora akár 127 centis kép kivetítésére is alkalmas.
-
Kézfejből csinál kijelzőt az LG
Igen futurisztikusra sikerült az LG dizájnversenyének győztese.