A legfontosabbakat elárulta az Ace 3 Pro kapcsán a OnePlus

Június 27-én lesz a kínai bemutató, de minden lényegi infót közzétettek a Weibo csatornájukon.

Hirdetés

Úgy készül a OnePlus az Ace 3 Pro kínai bemutatójára június 27-re, hogy minden infót megoszt a készülékről a legnagyobb kínai közösségi felületen, a Weibón. Kérdés, hogy mindennek van-e relevanciája és az Ace 3 Pro is kap-e később nemzetközi premiert esetleg OnePlus 12R Pro néven. Az esély kicsi, de megvan rá, a BBK-s márkáknál sose lehet tudni. Az biztos, hogy a belsős kínai piacon Ace 3 néven árult konstrukció az anyaországot OnePlus 12R-ként hagyta el. Korábban pedig az Ace Pro forgalomba került Kínán kívül OnePlus 10T néven.

Az ezüst színű modell hátlapja akár a tükör
Az ezüst színű modell hátlapja akár a tükör [+]

Visszatérve az Ace 3 Pro specifikációira. A hivatalos anyagokból kiderül, hogy akár 24 GB LPDDR5x memóriával és 1 TB-nyi UFS 4.0-s tárhellyel is be lehet majd szerezni a telefont. A OnePlus újra a Snapdragon 8 Gen 3-hoz nyúl, de 9127 négyzetmilliméteres hőelvezető felületet pakoltak rá, amivel állítólag 36%-os javulást értek el a terhelés alatti passzív hűtésben az Ace 2 Pro értékeihez képest, összességében pedig 70%-kal javult a friss modell hőelvezető képessége elődjéhez viszonyítva.

Az Ace 3 Pro három színeAz Ace 3 Pro három színeAz Ace 3 Pro három színe Az Ace 3 Pro három színe [+]

Megerősítést nyert a 6100 mAh-s akkumulátor is, mely a készülékbe kerül, ez lesz az eddigi legnagyobb telep OnePlus telefonban. A töltés sebessége viszont nem változik, 100 watt lesz a maximum kábelen keresztül. Az ár egyelőre ismeretlen, de a hátlapi dizájnt is megmutatták, ez nem változik az idei és a tavalyi modellekhez képest: a kamerák kicsit bal szélre tolva a hátlapon egy körben, a hátlap közepén a márka logója. Színek terén zöld (vegán bőr hátlappal), szürke és fehér lesz elérhető Kínában.

Azóta történt

  • Bemutatkozott a OnePlus Ace 3 Pro

    Az új akkumulátorral az eddigi legnagyobb kapacitást kínálja a OnePlus modellek között a OnePlus Ace 3-mal megegyező dimenziók mellett.

Előzmények

Hirdetés