Olcsó lett a Nokia 5800 XpressMusic

A Nokia Londonban mutatta be az első érintőkijelzővel szerelt Series 60 alapú okostelefonját, mely kiegyensúlyozott szolgáltatásaival és rendkívül mérsékelt árával igen vonzó ajánlatnak tűnik. A Nokia 5800 XpressMusic az előzetes híreknek megfelelően 3,2 hüvelykes 640x360 képpontos érintőkijelzőt kapott, mely a Symbian OS 9.4 operációs rendszeren alapuló Series 60 5th Edition kezelőfelületet kapta. A gyártó elmondása szerint azért esett a választásuk a rezisztív kijelzőre, mert az nem csak ujjal, hanem stylus segítségével is kényelmesen használható, mely elsősorban a kínai és japán írásbevitel során jöhet jól, de emellett rajzoláskor és kézírás-felismeréskor is hasznos lehet. A kijelző automatikus tájolásáról gravitációs szenzor gondoskodik, míg a véletlen érintéseket egy távolságmérő segít kiküszöbölni.

Zenei téren sincs ok panaszra. A készülék 1320 mAh kapacitású akkumulátora egy feltöltéssel 35 órányi zenelejátszásra képes 3,5 milliméteres szabványos hangkimeneten, de emellett a gyártó leghangosabb 3D sztereó hangszórói is a sztereó Bluetooth átvitel és FM rádió is rendelkezésre áll. Érdekes újítás a lebegő multimédia menü, mely az XpressMusic felirat után látható jel megérintésével bármikor előcsalogatható. A középkategóriás mobil 3,2 megapixeles, dupla LED villanóval szerelt Carl-Zeiss optikás kamerát kapott, mely 640x480 képpontos 30 kép/mp sebességű és 640x352 képpontos szélesvásznú videofelvételek rögzítésére is alkalmas. Az elkészített videofelvételek a hatalmas kijelzőn túl tévé kijelzőjén is megtekinthetőek a mellékelt videókábel segítségével. A telefon beépített GPS vevővel rendelkezik, mely a legújabb Nokia Maps Touch alkalmazás és az ingyenesen letölthető térképek segítségével kényelmes használatot biztosít, de a hangos navigációért külön díjat kell fizetni.

Az okostelefon repertoárjából nem maradt ki a HSDPA és a WLAN átviteli képesség sem, így a nagysebességű internetelérés és a Flash Lite 3 támogatású böngésző minden korábbinál kényelmesebb böngészést tesz lehetővé. A 369 MHz-es ARM 11 processzor, 128 MB RAM és 256 MB Flash köré épülő 111x51,7x15,5 millimétere és 109 grammos készülék alapcsomagjában 8 GB kapacitású microSD kártya, távvezérlős sztereó fülhallgató, tévé kábel, USB kábel, hordtáska, pengetővel felszerelt csuklópánt, hordozható állvány, etxtra stylus, és telepítő mini DVD is megtalálható. A még idén érkező, fekete, vörös és kék színekben debütáló Nokia 5800 XpressMusci várhatón 279 eurós, azaz nettó 68.000 forintos áron fog debütálni, melyet a jövő év elején egy „Comes With Music” kiadás is követni fog.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés