Nyomott áron kapható az érintőkijelzős Nokia 5230

Míg a Samsung és az LG szinte hetente rukkol elő kecses érintőkijelzős ajánlattal, addig a világ legnagyobb gyártójanának maximum a kategórián belüli kínálata nevezhető karcsúnak. A Nokia 5230 megalkotásakor a dizájnerek biztosan házon kívül voltak, hiszen jobb ötlet híján az 5800 XpressMusic házán faragtak kicsit és dobták fel színes hátlapokkal. A két eszköz tudását tekintve is igen közel áll egymáshoz, bár a kistestvér gyengébb kamerával, valamint WLAN, memóriakártya és tévékimenet nélkül érkezik. Az igazi újdonság viszont a jövevény ára, hiszen az 5230 mindössze nettó 149 euróért, hazai boltokban 53.000 forint körüli bruttó áron kínálja közel ugyanazt, mint elődje ennek kétszereséért.

A 111x51,7x15,5 milliméteres Nokia 5230 3,2 hüvelykes, 360x640 képpontos érintőkijelzőt, VGA felbontású videók rögzítésére alkalmas 2 megapixeles fixfókuszos kamerát, 3,6 megabites HSDPA átviteli képességet, GPS és sztereó Bluetooth modult, sztereó hangszórót, RDS FM rádiót, 3,5 milliméteres fülhallgató kimenetet, gravitációs és hívás közben a kijelzőt automatikusan deaktiváló távolságmérő szenzort, microSDHC kártyával bővíthető 70 MB belső tárolóhelyet, valamint 7 óra beszélgetést biztosító 1.320 mAh kapacitású akkumulátort kapott.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

  • Átalakult a Nokia telefonos részlege

    A jobb piaci szereplés érdekében a finn óriás három egységre osztotta telefonos részlegét, melyek egyikének irányítását egy volt Apple vezető veszi át.

  • Fotókon a Nokia 2220 Slide

    A finn gyártó hamarosan bemutatja termékpalettájának legolcsóbb csúszkáját, mely szabványos 3,5 milliméteres fülhallgató kimenettel is rendelkezik.

  • Nokia 5230 képgaléria

    A finn óriás hamarosan piacra dobja legolcsóbb érintőkijelzős készülékét, mely tulajdonképpen az 5800 XpressMusic egyszerűsített változata.

  • Videón a Nokia 5230

    Videón is látható a finn óriás legolcsóbb nHD érintőkijelzővel és GPS vevővel szerelt Symbian S60 alapú okostelefonja.

Hirdetés