Doug Dawson, a Nokia szóvivője a Reuters számára hivatalosan is megerősítette, hogy a Nokia N8 után már nem lesz több Symbian operációs rendszer köré épített készülék az Nseries termékek között. A multimédiára kiélezett termékvonal az iPhone 2007-es debütálása óta felhasználói élmény terén már egyáltalán nem tűnik előremutatónak, ráadásul a megújult Symbian^3 platform is csak felzárkózni próbál az Apple és a Google által diktált csúcskategóriás ajánlatokhoz. A szóvivő állítása szerint az iOS és Android platformokkal való hatékonyabb verseny érdekében az Nseries vonal mostantól kizárólag a kiemelkedő felhasználói élményt biztosító MeeGo Linux köré épített készülékekből áll majd, mely első tagja az N9 lesz. Maga a Symbian rendszer természetesen nem tűnik el a piacról, egyszerűen csak az közép és felső-közép szegmensbe vonul, ahol a jövő év elején érkező frissítések után hosszú ideig megállja majd a helyét. A Symbian alapú megoldások a jövőben tehát kizárólag az Eseries üzleti, Xseries zenei és Cseries klasszikus termékek között bukkannak fel. A Nokia N8 az Nseries palettáról való kivonulása előtt egyébként még egy 32 GB-os és egy 8 GB-os változatban is piacra kerül, míg a QWERTY billentyűzettel szerelt utódja már egy másik sorozatban landolhat.
Nseries: Kizárólag MeeGo alapokon
Azóta történt
-
Fotókon a QWERTY gombsoros N8 variáns
Az első látványterv után végül kémfotókon is felbukkant a Nokia N8 kicsúsztatható gombsorral szerelt változota.
-
Alkalmazásokkal erősít a Nokia
Egyszerűbb, olcsóbb és átláthatóbb fejlesztési modellel és a termékstratégiával kíván teret nyerni a Nokia.
-
Újabb videón a QWERTY gombsoros Nokia N8
Egy újabb videó tanúsága szerint az iPhone 3G S modellhez hasonló vastagságú lesz, ám 4 hüvelykes kijelzőt kínál majd a Nokia N8 teljes billentyűzettel szerelt változata.
Előzmények
-
Nokia: MeeGo for Handsets június végén
A finn gyártó kínálatában június utolsó napjától lesz elérhető a MeeGo Linux telefonos kezelőfelületének pre-alfa verziója.
-
Éjszaka is jól „lát” a Nokia N8
Meglepően jó minőségű éjszakai és sötétben készített felvételeket publikált a francia Blog-N8.
-
MeeGo 1.0 netbookokra és Nokia N900-ra
Már letölthető a MeeGo 1.0 platform Nokia N900-ra és Intel Atom alapú netbookokra szánt végleges változata.
-
Nokia N8-00: A 12 megapixeles kamera titkai
A finn óriás számos részletet árult el a Nokia N8-00 12 megapixeles kamerájával kapcsolatban.