Az Abu-Dzabiban leleplezett Lumia 2520 táblagép nem csak formatervével és színvilágával, hanem a Microsoft saját megoldásainál jóval kedvezőbb árfekvésével is magára vonta a figyelmet, ám a legfrissebb beszámolók szerint a Nokia további exkluzív szolgáltatásokkal is igyekszik még vonzóbbá tenni készülékét. A legkézenfekvőbb választás egyértelműen a Here Maps térképszolgáltatás integrálása, mely az előre letölthető térképeknek köszönhetően offline üzemmódban, illetve a mobil adattarifák terhelése nélkül is teljes körű használatot biztosít. Pletykák szerint a Lumia 2520 után a februári Mobile World Congress során a Nokia egy újabb táblagép bejelentésére is készül, mely a 2020-as sorszáma alapján az alacsonyabb árszegmensben próbálhat szerencsét.
Nokia Here Lumia táblagépekre
Azóta történt
-
Március előtt debütál a Nokia „Illusionist”
Héthüvelykes kijelzővel szerelt Windows RT táblagép leleplezésére készül a Nokia.
-
Lumia 2520 – ajándék akkus gombsorral
Az Egyesült Államokban beépített akkumulátorral rendelkező akkukabátot kínál táblagépe mellé a Nokia.
-
Újabb fotón a Lumia 929
Ismét a kamrák előtt pózolt a Lumia 1520 kisebb testvéreként emlegetett Lumia 929.
-
Bemutatkozott a Nokia BH-121 fülhallgató
NFC modullal is ellátott, csipeszes kialakítású Bluetooth kiegészítővel rukkolt elő a Nokia.
Előzmények
-
Nyolchüvelykes táblagép a Nokiától?
A Lumia 2520 premierje után rövidesen a kisebb megjelenítővel szerelt "Illusionist" leleplezésére is számítani lehet.
-
Surface 2 vs Lumia 2520
A Qualcomm termékfelelőse szerint a Nokia táblagépe minden téren jobb ajánlatnak tűnik a Microsoft frissített modelljénél.

Aktív témák
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Xbox Series X|S
- Mégis mi értelme az Xbox PC-nek, ha limitálja a hardverválasztékot?
- Háztartási gépek
- Házimozi belépő szinten
- Samsung Galaxy Watch4 és Watch4 Classic - próbawearzió
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- További aktív témák...