Hirdetés

Nokia Comes With Music DRM nélkül

Az egy éven át korlátlan zeneletöltéssel kecsegtető Comes With Music szolgáltatás egyelőre nagyon kevés helyen vehető igénybe, és ott is csak bizonyos CWM kiadású Nokia XpressMusic és Nseries modellek segítségével, melyekhez általában csak kártyafüggetlenül, azaz drágán lehet csak hozzájutni. Az eleve magasabb árú modelleket a szolgáltatók általában nem szívesen veszik fel a kínálatukba, hiszen ezzel gyakorlatilag a saját zenei kínálatuk ellen dolgoznának. A jelenleg kizárólag másolásvédett dalokat kínáló Nokia Comes With Music érdekessége, hogy az egy éves korlátlan hozzáférés után a letöltött dalok egy számítógépen és egy Nokia telefonon korlátlan ideig megtarthatóak, illetve negyedévenként egyszer át is helyezhetőek más eszközre. A másolásvédelmi eljárások alkalmazása persze sokakban igen komoly előítéleteket vált ki, hiszen az csak bonyolítja az új eszközre való legális áthelyezés lehetőségét is, ugyanakkor a kiadók nyilván nem szeretnék, ha a dalok korlátlanul terjedhetnének, ráadásul jó minőségben. A DRM-mentes zenéket biztosító Sony Ericsson PlayNow Plus szolgáltatás azonban rávilágított arra, hogy a kiadók mégiscsak hajlanak a másolásvédelmi eljárások elhagyására, igaz, a japán-svéd gyártó megoldásának komoly hátránya, hogy a szerződés lejárta után a dalok közül legálisan csak százat lehet megtartani, legalábbis legálisan. Adam Mirabella, a Nokia digitális zenei megoldásaival foglalkozó részlegének globális vezetője Szingapúrban arról nyilatkozott, hogy cége már egy ideje tárgyalásokat folytat a DRM-mentes Comes With Music zenei szolgáltatás bevezetésével kapcsolatban, ám ezzel kapcsolatban egyelőre nem árult el semmilyen konkrét részletet. A Nokia Comes With Music idén Európa jelentős részén elérhetővé válhat, de a hazai bevezetés pontos részleteiről egyelőre nincs információ.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés