Nexus 7 32 GB – 16 GB-os áron

Hirdetés

Az egyre kiélezettebb piaci verseny igazi nyertesei a vásárlók, hiszen a gyártók felszereltség terén egymásra, sőt olykor-olykor saját magukat is túllicitálva dobnak piacra egyre olcsóbb termékeket, melyek zöme ráadásul hosszú ideig nem is tuja megtartani megőrizni a kezdőárát. A 199 és 249 dolláros áron bemutatott Nexus 7 a HD megjelenítőjével és négymagos processzorával már önmagában is igen kedvező ajánlatnak tűnt, ám az azonos áron kétszeres mennyiségű memóriát, bár csupán kétmagos processzort kínáló Amazon Kindle Fire HD miatt a Google végül kisebb ráncfelvarrást fog végrehajtani. Az unwired view értesülései szerint a Nexus 7 rövidesen leleplezésre kerülő 32 GB-os változata egyes piacokon gyakorlatilag felváltja a 16 GB-os modellt, hiszen az Egyesült Királyságban 199 fontért lesz kapható, míg Spanyolországban 30 eurós felárat, vagyis 279 eurót kell majd fizetni érte. Természetesen ennél jóval alacsonyabb áron is vannak a piacon táblagépek, melyek sorát állítólag a Google is bővíteni szeretné egy mindössze 99 dolláros belépőszintű ajánlattal.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés